„Új beruházás van készülőben a Chinatownként is emlegetett kőbányai Monori Centernél, a Kőbányai út, Mázsa utca, Bihari utca, Jegenye utca és Monori utca által határolt területen, ahol most főként kínai kis- és nagykereskedelmi, szolgáltató és vendéglátó funkcióval bíró épületek, raktárcsarnokok állnak. A jövőben egy olyan komplexum kialakítását tervezik, ami nemcsak kereskedelmi központként fog működni, kiegészülve a már meglévő rendeltetésekkel, hanem lakó- és diákszálló funkciókat is elhelyeznek benne” – olvasható az Építészfórumon.
Az elmúlt időszakban több fejlesztés is történt vagy épp most zajlik Kőbányán: az Északi Járműjavító területére költözött az Operaház külső „játszótereként” működő Eiffel Műhelyház, de a tereprendezés után itt épül az új Közlekedési Múzeum is. Ebbe a sorba illeszkedik a Monori Centert és környezetét érintő fejlesztés is, melynek keretében egy bővített funkciójú kereskedelmi központ épülhet meg, diákszállásokkal és lakásokkal. A 30 üzletet, 10 éttermet, 182 diákszállószobát és 101 lakást magában foglaló beruházás a DVM group tervei szerint valósul meg, a területen jelenleg több épület is áll, ezek többségét – kivéve a műemlékvédettségű malomépületet – lebontják.
Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!
Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
