Az igaz szerelem még a halált is legyőzi – Megnéztük az Átjáróház című filmet

Az, hogy a film két főszereplője – Ági (Rujder Vivien) és Krisztián (Bárnai Péter) – előbb-utóbb találkozik majd egymással és szerelembe esnek, már az Átjáróház intrójából egyértelművé válik. A külvilágban mintha háború dúlna, legalábbis egy kórház szülészeti osztályát komoly bombatámadás éri, mentik a csecsemőket, kettő azonban – egy fiú és egy lány (a főszereplőink) – elkeveredik, és bár a világégés ellenére jól érzik magukat egymással a babák, egy majdnem végzetes robbanás kettétöri a látszólagos idillt. A csecsemőket végül más-más menti ki a lángok közül, 

elszakadnak egymástól hosszú időre, és majd csak fiatal felnőttekként sodorja egymás közelébe őket az élet. 

Ági és Krisztián között a szimpátia és a kémia működik felnőtt korukban is, megbeszélnek hát egy randit, ám fiatalemberünk lekési – pedig még várnak is rá fél órát –, ez pedig egy végzetes eseményhez vezet: Ági autóbalesetben meghal. Csakhogy a teste pont abba a halottasházba kerül, ahol nem sokkal korábban Krisztián éjjeliőrként dolgozni kezdett. Ez a halottasház azonban nagyon nem olyan, mint a többi, itt ugyanis éjfélkor felébrednek a halottak, hogy az éjjeliőrrel beszéljenek és különféle, az életükben be nem teljesített feladatokkal bízzák meg őt. Méghozzá annak érdekében, hogy halálukban végre megnyugodjanak és a mennyországba távozzanak. Különben jön a félelmetes boncmester (Kulka János), ebben az esetben pedig irány a pokol. 

A halottasház, ahol Krisztián dolgozik, és ahova a halott Ági is bekerül, egy átmeneti terület, átjáróház az élők és a halottak világa között, és azok a holtak tartózkodnak itt, akiknek lett volna még dolguk az életben. Ebben a bizarr és morbid helyzetben teljesedik be a fiatalok szerelme, Krisztián pedig elhatározza, hogy csak azért is visszahozza az életbe szerelmét, amihez nem mástól kér segítséget, mint az őt felnevelő, egy hollóval és egy teregetni képes kecskével együtt élő Ilus nénitől (Kútvölgyi Erzsébet), aki varázserővel bír, merthogy boszorkány – de ezt akkor már tudjuk róla, hisz már a belépője is egy irreális cselekedet volt a film elején. A film második fele ennek az igazán nem könnyű feladatnak a teljesítéséről szól. 

Madarász Isti filmje, melynek meséje Veres Attila sci-fi- és fantasyíró fejéből pattant ki, sőt a forgatókönyvet is ő írta, különös szerzet, és ezt most nem negatívumként mondom. Az Átjáróházat pont ez a furcsaság és különösség működteti, sőt el is fedi a film kisebb-nagyobb hibáit és esetlenségeit is. Egyfelől ott vannak a fantasy- és a horrorelemek, másfelől pedig a kendőzetlen romantika, és akkor még az egész jó, gyakran fekete humorról nem is beszéltünk. Ráadásul ezt a furcsaságot az is kiemeli, hogy nem tudjuk pontosan, mikor játszódik a film, talán egy alternatív Magyarországon. 

Az Átjáróház intrója mintha egy háborúban játszódna, mondjuk, a II.-ban vagy minimum 1956 idején, de aztán egy ponton megtudjuk, hogy 1992-ben, miközben a film jelen ideje meg olyan, mintha az 1980-as évek első felében lennénk, pedig a mában vagyunk, bár nincsenek se kütyük, se okostelefonok, se internet. Ráadásul olyan buszok járnak, mint az 1960-as években. Vagyis alaposan meg van kavarva az időérzékünk, de mindez nem zavaró, ellenkezőleg, meg eleve tele van a film hihetetlen elemekkel, és hát maga a sztori sem egy kisrealista dráma. Ezek alapján egy nagy katyvasznak is tűnhet a film, de nem az, inkább egy felhőtlen, szuperkönnyed, szerethető és szórakoztató darab, ami tökéletesen fog passzolni egy jó ünnepi baráti-családi mozizáshoz.