Annak ellenére, hogy már több mint 10 éve járjuk, kutatjuk, nézzük egy kicsit bennfentesebb szemmel Budapestet, a klasszikus városi sétálás eddig kimaradt a repertoárunkból. Ami késik... ugyebár, szóval nagy izgalommal vetettük bele magunkat a sétaszervezésbe, az átadandó információk sokaságába. Az időkeret és Az almafa virága film tematikája szabott csak határt, de összesen öt sikeres sétát csináltunk, ami örök emlék és tapasztalat volt az első tervezéstől egészen a megvalósításig.
Az almafa virága fikciós sztorijának nyomában
A februárban mozikba kerülő nagyjátékfilm alapszituációja, hogy Song Ha, egy fiatal vietnami lány Vietnamból Budapestre érkezik, hogy
felgöngyölítsen
egy régi családi titkot. Romantikus filmről beszélünk, ami két idősíkon halad, két szerelmi szállal, de az érzelmek mellett fontos üzenetei és hangulatai is vannak. A túláradó romantika helyett a kalandon van a hangsúly. Song Ha nagymamája a 70-es évek Budapestjén tanult az Agrártudományi Egyetemen. De hogy kerültek kvázi
„tömegesen” (évfolyamonként kb. 8-10 diák) vietnami és kubai diákok a budapesti egyetemekre?
Hogy kerültek a vietnami diákok a magyarországi egyetemekre?
Egyértelmű volt, hogy a Marshall-segélyből nem részesült Szovjetunió és szocialista országok lemaradtak, fel kellett őket zárkóztatni. A Vietnami Szocialista Köztársaság is a felzárkóztatni valók között volt, hiszen 20 éven keresztül (1955–1975-ig)
háború dúlt az országban. A KGST-s megegyezések szerint pedig rátermett, eszes vietnami fiatalokat küldtek a szocialista blokk országaiba, köztük Budapestre is, hogy rendszerhű, tanult, nagyon jó szakemberekké válva térjenek majd vissza Vietnamba. Kötelező volt visszatérni, hogy tudásukkal ott gyarapítsák az országot, segítsenek a talpra állásban. Sétánkat a BME K épületénél kezdtük, mivel egyrészt itt is sokan tanultak, másrészt a film egy báljelenete az itteni aulában játszódik. Az első sétán velünk tartott Nagy Péter, a 70-es években valóban nálunk tanult, vietnami származású úr is, aki több történetet is megosztott velünk a múltból.
Hol buliztak, hova jártak kikapcsolódni, zenét hallgatni ekkor a fiatalok?
A következő állomásunk az egykori E-Klub épülete volt (az eredeti egyetemi blokk, nem a Népliget néhai diszkója), fontos helyszín a kor fiataljainak, egyetemistáinak és a vietnami diákok életében is, hiszen ők leginkább ide járhattak, szigorúan kettesével-hármasával. Nem titok, hogy a diákokkal felügyelők is érkeztek, akik próbáltak beépülni és elvegyülni közöttük, de persze lehetett tudni, hogy ki érkezett tanulási helyett megfigyelői szándékkal. A téma kapcsán az egyik sétán dr. Botz László, a Magyar–Vietnami Baráti Társaság elnöke is mesélt nekünk, ami pluszélmény volt – innen is köszönjük a kiegészítést, a személyes történeteket, amiket megosztott velünk és a többi sétálóval.
Az E-Klub klasszikus klubhelyiség volt, találkozóhely, ahol a kor 3T-szabályából (Tűr-Tilt-Támogat) az úgynevezett tűrtek is felléphettek. Óriási bulik voltak: koncertek, lemezlovasok által pörgetett lemezek, sok tánc. Illés-, Mini-, LGT-, Omega-, Bergendy-, Generál-koncertekből volt bőven.
Az igazi vietnami kávé
Innen egyenesen a Bartók Béla útra és a Caphe by Hai Nam kávézóba mentünk egy kicsit megmelegedni és találkozni a valódi vietnami kávéval, nyári tekerccsel, tavaszi tekerccsel és egy családi vállalkozással, ami a levesezővel indult és egy újhullámos kávézóval bővült. Utólag is nagyon köszönjük a srácoknak a logisztikát és a segítséget: ez a hely otthonos, profi, és a galériájára behúzódhattunk egy kis vietnami gasztronómiai eszmecserére.
Tudjuk, hogy a nálunk tanult fiatalok akkor még közel sem találkozhattak a hazájukból ismert alapanyagokkal a magyar üzletekben, de azért megpróbáltak főzni, illetve megismerni a mi konyhaművészetünket, ízeinket. Szerencsére az elmúlt 10 évben pedig mi ismerhettük meg közelebbről a vietnami konyha sokszínűségét, a nagyszerű leveseket, az intenzív zöldfűszereket, az édes-sós ízek együttes harmóniáját. Sokan filteres, sűrített tejre csöpögtetett vietnami kávét ittak, ami egy finom, mogyorós ízvilágú forró ital szuper kávéból.
Az Ifipark titkai
Villamossal indultunk az egykori Ifiparkba, a mai Várkert Bazárhoz. Sokan nosztalgiával sóhajtottak a helyszínen, hiszen rengeteg bulit, ismerkedést, sörözést éltek át itt, legyen az Bergendy-koncert, a legendás Radics Béla fellépése vagy egy Hobo Blues Band-este. Beszéltünk a rettegett Rajnák Lászlóról, aki nem bánt kesztyűs kézzel a bulizni kívánó tömeggel, de később fordult a kocka, és őt ültették hűvösre a sikkasztási ügyei miatt. Hiába újult meg és lett pompás a Várkert Bazár, a dunai kilátás, a hely szelleme egyszerűen megható volt, hiszen simán meglehet, hogy szüleink itt lassúztak először, innen származnak a nagy koncertélményeik.
Tárgykultúra a KGST-országokban
Ha 70-es évek és tárgykultúra, illetve mai napig létező márka, akkor Trapper! A Fő utca farmerboltjáról tudni kell, hogy ebben a formában a 90-es évek óta ismerjük, de a 70-es évek vívmányát, a magyar indigószövetből, saját szabásminta alapján készített farmereket árusítja. A volt tagállamok hozzánk érkező turistái sokszor zarándokhelyként keresik fel az üzletet, hiszen a Levi’s, a Wrangler, a Lee Cooper helyett a Trapper szólt nagyot akkoriban. Viselői nagyon szerették.
Beszéltünk az autókérdésről is, hogy ma már nehezen elképzelhető, de 3-5 évet is várhattak a gulyáskommunizmusban a családok az érkező Trabantra vagy Zsigulira. Hogy milyen színben és kivitelben érkezett, azt senki sem tudta. Magyarország autót és turmixgépet például nem gyártott, de volt nekünk két televíziógyárunk (Orion és Videoton), az Ikarusnál pedig magyar buszok készültek serényen.
A Te meg Én ház
Bár nagyon közel voltunk a Bambihoz, ami az egyik utolsó a 60-as, 70-es évek miliőjét hozó presszók közül, mégis inkább a Te meg Én házhoz sétáltunk el, ahol az egykori szupertrendi presszó helyén ma már egy bútorüzletet találni. A Te meg Én kedvelt találkozóhely volt, modern, bokszos kialakításai miatt szerették a fiatalok, hiszen el lehetett bújni beszélgetni vagy inkább romantikázni. A szocialista receptúra alapján készült Unicum mellett Hubertust, Kőbányait, triple sec-et, konyakot, rumos kólát fogyasztottak sűrűn, enni pedig kaszinótojást, Tátra-csúcsot, csemegemignont és sajtos rolót rendeltek a mindig mosolygós személyzettől.
A házban lakott Laux József, az Omega dobosa, és Adamis Anna, a kor egyik legfontosabb dalszövegírója. A kontrollt diktáló rendszer kritikájának céltáblái voltak az áthallásos dalszövegek, melyek közül Adamis rengeteg erőset jegyez. Gondoljunk csak a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról kiváló szövegkönyvére, melyet teljes egészében ő írt, Presser Gábor zseniális zenéjének támogatására.
Sétánk itt, a Bem rakpart 30-as számnál (több csoporttal időszűke miatt a Várkert Bazárnál) ért véget. Múltidézésből, új információkból és a sétás csoportoktól érkező sztorikból sem volt hiány. Szerettük, hogy minden séta kicsit másképp alakult, hiszen más volt a csoportok összetétele, hangulata, a sétálók emlékei. Köszönjük, hogy velünk tartottak, és ahogy ők is, mi is várjuk már Az almafa virága bemutatóját, hogy egy kicsit ismét visszautazzunk a 70-es évek Budapestjére!
