Egyik kedvenc városrészünk és a felfedezések kifogyhatatlan „kincsesládája” a Palotanegyed, ahol a gazdagon díszített paloták, a titkos kertek, freskók és történetek között a végtelenségig képesek lennénk kalandozni. A Horánszky utcában is jó párszor sétálgattunk már, elveszve a cirádás vaskapuk és a mitológiai lények világában, bámészkodva, meg-megállva a historikus bérpaloták és bérházak előtt. Az Imagine sétáján az Athenaeum Nyomda egykori tulajdonosának palotáját fedeztük fel, amin még úgy is átsejlik a valamikori elegancia, hogy a hatalmas kovácsoltvas kaput átlépve már erősen kopott korlátok, málló vakolat és erodálódott domborművek fogadják a látogatót.
Sokszor barangoltunk már a Palotanegyed utcáin, és előszeretettel ajánljuk ismerőseinknek is, hogy fedezzék fel a VIII. kerület Múzeum körút mögötti világát, mert a Lotz Károly-freskótól kezdve az alkimistaházon, a Festetics- és a Wenckheim-palotán át a hangulatos Mikszáth térig itt mindent meg fogunk találni. A negyed, ahol egymás hegyén-hátán ámulatba ejtő részletekkel díszített palotákat találunk, az 1838-as árvízig Pest külterületének számított, és az előkelő társaság helyét ekkor még a mezőgazdasági tevékenységet űző lakosok foglalták el. A jeges áradat mindent megváltoztatott, a régi házakat elmosta, miközben romokat és mocsarat hagyott maga után, ám az újraépítésnél már egyáltalán nem a szerény körülmények között élő lakosság, hanem a fejlődést és a gazdagságot reprezentáló palotákban mindennapjait töltő nemesség jelent meg a környéken.
Amint befejeződött a Magyar Nemzeti Múzeum klasszicista épületének építése, a valamikori kertváros robbanásszerű fejlődése is kezdetét vette: a telkeket felparcellázták, és megindult a verseny a legjobb helyekért. Az első palotát gróf Festetics György emeltette, persze az ország legjobb építészével, Ybl Miklóssal, ezután pedig sorra nőttek ki a földből a szebbnél szebb épületek, amik nagy részét szintén Ybl tervezte.
Miután a nemesek megvetették lábukat a virágzó belvárosi negyedben, a pénzügyi elit is szemet vetett a magas presztízsű telkekre, úgyhogy sok mágnás vágott bele itt a palotaépíttetésbe – például emőkei
ifjabb Emich Gusztáv.
Ahogy azt az Imagine által szervezett, Vendégségben egy igazi mágnásnál című sétán megtudtuk, amikor ifj. Emich Gusztáv megvásárolta a Horánszky utcai telket,
a szomszédság még sokkal inkább hasonlított egy hatalmas építési területhez, mint az eleganciáról híres, reprezentatív palotákkal teli környékhez, ahol naponta szelték az utat az úri hintók.
a szomszédság még sokkal inkább hasonlított egy hatalmas építési területhez, mint az eleganciáról híres, reprezentatív palotákkal teli környékhez, ahol naponta szelték az utat az úri hintók.
Emich Gusztáv egy igazi polihisztor volt, filozófiát és jogot tanult, otthon volt a természettudományokban, zoológus volt, lelkesen foglalkozott a lepkékkel, és megírta az első magyar nyelvű lepkehatározót – tiszteletére egy lepkefajt is elneveztek róla –, amit a saját nyomdájában ki is nyomtatott. Itt persze egyáltalán nem egy zugnyomdára kell gondolni, hanem az Athenaeumra, ahol olyan szerzők műveivel foglalkoztak, mint Petőfi Sándor, Jókai Mór vagy Kemény Zsigmond. A vállalat vezetését az idősebb Emich Gusztávtól vette át, de a könyvkiadásra utaló jelképek a Horánszky utca 10. szám alatti ház homlokzatán lévő díszes címeren is fellelhetők voltak – ezeket ma ne keressük, nincsenek már az épületen.
A hatalmas kovácsoltvas kapun valamikor lovas kocsin érkeztek a kártyapartira, fényes vacsorára vagy teadélutánra hivatalos uraságok és úri kisasszonyok,
A hatalmas kovácsoltvas kapun valamikor lovas kocsin érkeztek a kártyapartira, fényes vacsorára vagy teadélutánra hivatalos uraságok és úri kisasszonyok,
akik a kapualjban kiszállva a faunfejekkel és díszes oszlopokkal teli előtérben várakoztak, amíg bebocsátást nem kaptak az Emich-palotában található lakások valamelyikébe. Az emeleti helyiségekhez széles lépcső vezet, amin még látszanak a hajdani szőnyegtartók, a lépcsőházat pedig bevilágítja az ólomablakon átszűrődő fény – ezt eredetileg színes mintás üveg keretezte, de ennek nagy része mára kitört, így a fény mellett a hűvös levegő is besüvít.
Meglepő, de az épületben szinte minden az eredeti állapotában maradt fenn, a háborúkat is túlélte, de a felújítás hiánya erősen meglátszik. A lépcsőházban mállik a vakolat, a szoborfejek erősen megkoptak, a lépcsőkorlát faragottfa fogódzója is elkopott, de a kidolgozott oroszlánfejek a korlát végén még felismerhetők. A ma parkolóként használt belső udvaron még megvan a régi kocsiszín faajtaja, a hátsó homlokzaton pedig lövésnyomok is felfedezhetők.
Amikor a 19. század végére, pontosabban 1896-ra elkészült a palota, nemcsak azért volt különleges, mert a tehetős polgári réteg bérelte a lakásokat, hanem azért is, mert a cselédség is külön szobákat kapott. Mivel a cselédek általában a konyhában aludtak, egy vaságyon, igazi ritkaságnak számított, hogy itt az udvarról nyíló külön szárnyban aludhattak.
Ifj. Emich Gusztáv halála után tulajdonosról tulajdonosra vándorolt az épület, míg a II. világháború után ugyanarra a sorsra jutott, mint a legtöbb bérpalota és villa: államosították. Az 50-es években a Fővárosi Zeneiskola Szervezeti Központja működött itt, miután ők kiköltöztek, a lakásokat feldarabolták és kiutalták.
