El Greco az európai képzőművészet egyik legnagyobb alakja. Krétán született, majd Itália érintésével, Spanyolországban, azon belül is Toledóban telepedett le és teljesedett ki. A Szépművészeti Múzeum róla szóló kiállítása október 28-án nyit és 2023. február 19-ig tart nyitva. A tárlat átfogóan és kimerítően foglalkozik El Greco művészetével, és több mint félszáz művét vonultatja fel, kiegészítve azokat pár kortársa munkájával. De a nagyközönség két olyan művét is láthatja a görög származású spanyol mesternek, amiket most először, a budapesti kiállítás miatt, mozdítottak el eredeti helyükről.
Az, hogy két olyan El Greco festmény is szerepel a több mint 500 műalkotás között (a Krisztus feltámadása a toledói Santo Domingo el Antiguo kolostorból, az Idősebb Szent Jakab mint zarándok pedig szintén Toledóból, a San Nicolas de Bari-templomból érkezett), amiket ezelőtt még egyszer sem mozdítottak el az eredeti helyükről – körülbelül 450 év egyhelyben függés után –, ahhoz az is kellett, hogy a kiállítás kurátora nem más volt, mint a világ legelismertebb El Greco-kutatója, Leticia Ruiz Gómez, aki emellett még a spanyol Patrimonio Nacional Királyi Gyűjteményének is az igazgatója. Az általa felügyelt kiállítás időrendi sorrendben halad végig a festőmester életművén, és különböző korszakainak legfontosabb műveit sorakoztatja fel.
El Greco, vagyis Domenikosz Theotokopulosz 1541-ben született Krétán (az El Greco nevet Spanyolországban kapta, azt jelenti, A Görög, célozva ezzel a származására), melynek művészeti közege színes volt és gazdag, több festőiskola és -műhely működött a szigeten. Itt elsősorban a bizánci művészeti hagyományok, az ikonok világa hatott rá, de már megismerkedett az akkoriban frissnek ható itáliai reneszánsz formanyelvével is. Ennek oka pedig részben az volt, hogy Kréta ekkoriban velencei fennhatóság alatt állt. Nem véletlen, hogy az ifjú El Greco ebben a városban folytatta tovább tanulmányait. Három évet töltött Velencében, ami jelentős mértékben meghatározta pályáját, majd Rómába ment rövidebb időre. Ekkoriban sajátította el a nyugati, itáliai művészet fogásait és ismerte meg behatóbban azokat a festőket, akik a legnagyobb hatással voltak rá: Raffaello, Tintoretto, Tiziano, Veronese és Michelangelo. Utóbbi munkáit bár nem kedvelte különösebben – Michelangelo manierizmusa minden bizonnyal zavarba hozta az ikonokon nevelkedett El Grecót –, a hatása alól még így sem tudta teljesen kivonni magát.
El Greco Itáliából Spanyolországba költözött, és egy rövid madridi tartózkodást követően az 1580-as évek elején Toledóban telepedett le, itt alapított családot és itt élt 1614-ben bekövetkezett haláláig. Bár a Santo Domingo el Antiguóban helyezték örök nyugalomra, anyagi problémák miatt pár évvel később kihantolták és ismeretlen helyre szállították a holttestét. Pedig Toledóban az ún. vallásos művészeti közeg meghatározó alakja volt, műhelye a kor meghatározó helyszíne volt. Elsősorban oltárfelépítményeket (bonyolult tablóképeket) és vallási meg bibliai témájú képeket festett, illetve portrékat is, mely téren újítóként is fellépett – de még Velencében.
Amikor El Greco Velencében tartózkodott, akkoriban portrékat elsősorban vallási személyekről készítettek. Ám a görög színre lépésével mindez megváltozott, és megszületett az ún. világi portré.
Amikor El Greco Velencében tartózkodott, akkoriban portrékat elsősorban vallási személyekről készítettek. Ám a görög színre lépésével mindez megváltozott, és megszületett az ún. világi portré.
Velence előkelőségei egymásnak adták a kilincset az akkor még ifjú mester műtermében, és nemcsak azért, mert ki voltak éhezve erre az új lehetőségre, és mert divatba jött, hanem volt egy fontosabb oka is ennek. Az El Greco által megfestett alakok szinte életre keltek a vásznon is, mert kifejező élénkség és pszichológiai mélység jellemezte portréfestői stílusát. Persze nemcsak azt, elég a vallásos képein látható alakokat, például Krisztust megfigyelni.
Bár El Greco a reneszánsz festője, sőt egyik legnagyobb alakja, mégis kilóg a sorból, és hogy az ember ezt észrevegye, még csak nem is kell nagy képzőművészeti-festészeti tudornak lennie. Elég csak megnézni pár alapmunkát itáliai és spanyol mesterektől, majd tőle, és világossá válik a dolog. Először is a bizánci stílust, az ikonfestészeti múltját sosem vetkőzte le magáról. Bár a témái ugyanazok, vagy hasonlóak voltak, mint a többi festőé is, képei kevésbé részletgazdagok, mégis nagyon kifejezőek. Az arcok annak ellenére beszédesek a festményein, hogy nincsenek annyira egyéniesítve és kidolgozva. A hátterei misztikus-légies köddé válnak, a festményei kizárólag az adott témára összpontosítanak. Színhasználatában is nagyon más, mint a kortársai.
A Szépművészeti Múzeum El Greco-tárlata október 28-án nyit, és egészen február 19-ig várja a látogatókat. Nem véletlenül szervezték meg a kiállítást: a budapesti múzeum büszkélkedhet Európa egyik legjelentősebb spanyol festészeti gyűjteményével, benne öt darab El Greco-képpel. Most pedig a görög-spanyol mester szinte összes fontos munkáját egyben nézhetjük meg a múzeum időszaki kiállításán.
