Szívhez emelt legyező, majomsziget és füstös presszó – Hogy ismerkedtek Budapesten az elmúlt 150 évben

Előljáróban

A párkeresés romantikája sokat köszönhet az elmúlt 150 év társadalmi változásainak, hiszen az addigi, elrendezett házasságok helyett – a polgári réteg erősödésének, jelentősebbé válásának hála – fontossá vált az is, hogy a férfiak és a nők egymás társai legyenek, így az együttélés alapjává a szerelem vagy legalábbis a kölcsönös szimpátia vált. Azért, hogy ez kialakulhasson, a fiataloknak lehetőséget biztosítottak arra, hogy megismerkedhessenek. A „merész ötlet” először a lányos házaknál tett látogatások formájában öltött testet. Nem minden ismerkedést követett házasság, a viziteket árgus szemek, anyukák és nagynénik figyelték, a fiataloknak pedig kesztyűt kell viselniük, így az érintés is ki volt zárva.

A szórakoztatóipar fejlődésével aztán egyre változatosabbá válnak a helyszínek, a párok randevúzni kezdenek. Az ismerkedési formának természetesen először jól meghatározott helyszínei vannak, minden esetben csak közterek jöhetnek szóba a szigorú erkölcsök miatt. Egy kis múzeumkerti sétától még egyetlen hajadon becsületén sem esett csorba, a cukrászdák, a vidámparkok is „biztonságosnak” tekinthetők. A párkeresési szokások megváltozásában nagy szerep jut a vidékről feljövő munkásrétegnek és a fokozatosan munkába álló hölgyeknek is... és persze örök elemek is vannak, a szerelmes üzenetek, a táncmulatságok, sőt a szerelem örök határmezsgyéjén mozgó prostitúció is egyre újabb formában születik újjá az évszázadok folyamán.

Kis kitérő: az Anker-palota

A túrán az idő rövidsége miatt nem volt erre lehetőség, de fontos megjegyezni, hogy a budapesti romantikus szokások nemcsak az időbeli eltérések és a bennük részt vevő hölgyek és urak társadalmi státusza miatt voltak heterogének, hanem a sokféle egymás mellett élő kultúra miatt is. Ennek egyik legszebb példája az Anker-palota helyén állt Gyertyánffy-házban a XIX. században működött Herzl kávéház, aminek egyik sajátossága a kiváló bólesz (diós csigára hasonlító kóser édesség) volt, másik pedig a zsidó házasságközvetítők jelenléte. Mind a haszid, mind az ortodox zsidó családok szigorúan ügyeltek a hajadonokra, a kávéház pedig tökéletes lehetőséget kínált arra, hogy az eladósorban lévő lányokat bemutassák a házasságközvetítőknek vagy a jövendőbeli férj szüleinek.

A kávéház egyébként egy sikamlós botrány helyszíne is volt, mikor Herzl Zsófia tulajdonos rájött, hogy tisztes intézményében egy Guttmanné nevű kerítőnő garázdálkodik, akit jó polgárasszonyként föl is jelentett, a kerítőnő pedig erre bosszúból leánykereskedelemmel vádolta a kávéházban működő hagyományos, zsidó házasságközvetítőket.

Festetics-palota

Túránk hivatalosan az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemnél veszi kezdetét. Az egykori Festetics-palota romantikus szerelmek és elegáns főúri bálok szemtanúja volt, amióta 1865-ben befejeződött építése. A főúri kastélyok tervezésében is jártas Ybl Miklós a palota jobb szárnyában helyezte el a közösségi és fogadótereket, míg a bal oldalon alakították ki a család lakosztályait. A főurak és felségeik természetesen külön lakosztályokban aludtak, annak érdekében pedig, hogy az építtető családfőnek, II. Festetics Györgynek ne kelljen feleségét, Erdődy Eugéniát hálósipkában, a személyzet kíváncsi tekintetétől kísérve megközelíteni, a pár hálószobái között titkos lépcső húzódott. Az egyébként szerelmi házasságot kötő főúr és felesége több mint 30 évet élt együtt boldogságban, 4 gyermekük született, így utólag mondhatjuk, hogy az átjáró jó ötlet volt.

A palota kapcsán meg kell említenünk a pár egyik fiát is. Festetics Tasziló grófnak a lovakon kívül nem sok szenvedélye volt addig, amíg meg nem ismerte Lady Mary Hamilton skót hercegnőt, akit – mesés uradalmak ide vagy oda – nem vehetett feleségül, hiszen magával a monacói herceggel kellett volna versenyre kelnie. Festeticset ez egyáltalán nem riasztotta el, így Lady Mary végül elhagyta férjét, a monacói uralkodót, és az óriási botrány miatt szerény ceremónia keretében egybekelt magyar szerelmével. Festeticset előkelő felesége miatt azonban nem sokáig hagyhatták meg egyszerű grófnak, 1911-ben hercegi rangot kapott, így már méltóképp fogadhatta rokonságát. Arról, hogy egy ilyen vendégeskedés milyen környezetben zajlott, a We Love Balatonon is írtunk, de a pesti otthon is méltó képét adja a gazdagságnak. Adunk is némi ízelítőt abból, hogy milyen is volt a XIX. században a párválasztás egyik legfontosabb színhelye, a főúri bál.

A jókora előtérben libériás inasok vették el a vendégek kabátját. A halványkékben, rózsaszínben vagy más világos színű estélyiben pompázó hajadonok és a hófehér ruhás elsőbálozók izgatottan vették át iparművészeti remekműnek is beillő táncrendjüket. Barnába vagy lilába öltözött, gazdagon ékszerezett anyukák és nagynénik pletykáltak egymással (a kor előrehaladtával egyre több ékszert viseltek a nők), míg az urak valamivel gondterheltebben szemlélték a színes forgatagot, hiszen minden bálra másik vagy legalább átalakított ruhában illett menniük a hölgyeknek, amit az urak fizettek. 7-14 fogásos vacsorák, Törley pezsgő, a magas élethez fantázia is társult, ha a pénzköltésről volt szó.

A palota csodás és most is megtekinthető Tükörtermében színes forgatagban zajlottak a táncok. A hangulat azonban csak látszólag volt kötetlen, hiszen egy Jane Austen-regényhez hasonlóan minden hajadonnak egyetlen célja volt: minél jobb férjet fogni. Ennek érdekében a helyes fejtartástól a beszédtémákon át a tánclépésekig a lányok báli viselkedésének szinte minden elemét meghatározták a szabályok, amiknek betartását árgus szemek figyelték.

A bálterem közepét táncosok foglalták el, a terem szélein pedig több sorban székeket helyeztek el. Az első sorban ültek a hajadonok, mögöttük pedig a rajtuk túladni vágyó anyukák és nagynénik. A férfiak a dohányzóban tömörültek, vagy a bálterem szélén, egymás társaságába csoportosulva, az úgynevezett „majomszigetről” mustrálgatták a csinos hölgyeket. A legtöbben azonban már a bálteremhez vezető folyosókon igyekeztek szót váltani a kiszemelt hölggyel, hogy még azelőtt fölkérhessék, hogy betelt volna a táncrendje. Aránylag kevés esély volt egyébként arra, hogy valaki petrezselymet áruljon, hiszen rokonok és a család üzletfeleinek gyerekei is megtáncoltatták a hajadonokat. A legdurvább udvariatlanságnak számított, ha valaki mással táncolt, mint akinek ígérte, vagy annak ellenére mondott nemet, hogy még volt hely a táncrendjében. A hölgy pedig azzal fejezhette ki rokonszenvét, hogy kinek melyik táncot adta, a körmagyar alatt például nem illett beszélgetni, így ez többnyire a kellemetlen frátereknek jutott, míg a keringőt azzal szerették volna ellejteni, aki igazán tetszett.

A báli szabályok legkifinomultabb része kétségkívül a legyezőnyelv volt. Ha ghostingolna szívünk választottja, gondoljunk arra, hogy a „ne közelíts” üzenetet egy ilyen báli szezon alkalmával anyánk, apánk, munkatársaink és barátaink szeme láttára adta volna tudtunkra a legyezővel, igen finoman, de mégiscsak a legnagyobb nyilvánosság előtt.

A bálok mellett az előkelőbb családokból származó fiatalok ismerkedésében nagy szerep jutott a színházaknak, a hangversenyeknek vagy az Operának is. Itt is szigorú, ám sokszor vicces szabályoknak kellett megfelelni. Mélyen dekoltált ruhában például csak a páholyban volt szabad mutatkozni, a lenti helyeken zárt nyakú öltözéket viselhettek a hölgyek, nehogy a fent ülők számára véletlenül felfedjenek olyan domborulatokat is, amelyeket nem illő mutogatni.

Múzeumkert

Az 1850-es években fejeződött be a Múzeumkert építése, ahol mindenki demokratikus szórakozást talált magának. A kisgyerekek katonást játszottak, a nagyobbak – Nemecsekékhez hasonlóan – golyóztak, kimenős cselédlányoknak és a velük sétáló csinos bakáknak vagy kalauzoknak éppen úgy jutott itt hely, mint a jómódú cégvezetőknek és csinos hölgyeiknek vagy a főnemeseknek. Ugyan teljesen új, de tökéletesen visszaadja a századforduló békebeli hangulatát az Apponyi Geraldine albán királynéról Geraldine-nak nevezett cukrászda.

Az épület már azért is remekül kapcsolható a párválasztáshoz, mert a háború előtti időszakban a cukrászdák, a többnyire férfiak által látogatott kávéházakkal szemben, az édesszájú hölgyvendégeket és gavallérjaikat is fogadhatták, ráadásul a szerelmes üzenetek továbbításában is gyakran segítettek. A szerelmi levelezés egyébként egyre szélesebb körben elterjedt, magának az elszegényedett családból származó, de remek nevelést kapott Apponyi Geraldine-nak is ez hozta meg a szerencséjét. A fiatal grófnő kezdetben kénytelen volt a Nemzeti Múzeumban munkát vállalni, ám fotóját meglátta I. Zogu albán király, aki magyar főrangú hölgyet szeretett volna feleségnek, ezért meghívót küldött egy szilveszteri mulatságra a talpraesett fiatal lánynak. Apponyi Geraldine ezért vonatra szállt, a többi pedig történelem...

Az első hölgy, aki társkereső hirdetést adott fel, Helen Morrison volt, aki 1727-ben fordult kérésével egy  manchesteri laphoz.Noha ebben csak egy jóravaló fiatalembert keresett, akivel életét leélheti, merész tettének jutalma egyetlen válaszlevél volt, az is a polgármestertől jött, aki megrótta a lányt erkölcstelen viselkedéséért. Az első fecske azonban nyarat csinált, hiszen a XX. század elejére egyre népszerűbb lett az ismerkedésnek ez a formája, házasságszédelgők, patrónusra vágyó, csinosnak mondott hölgyek keresték megfelelő társukat tisztességes szándékú masiniszták, joghallgatók és hivatalnokok között.

Magyar utca

Ki gondolná a Károlyi-kert mögötti patinás Magyar utcáról, hogy egykor igazi Szodoma és Gomorra volt? A XIX. században egymást érték itt a bordélyok, köztük a Pilisy Róza üzemeltette luxusintézmény, aminek legismertebb vendége még trónörökösként, a későbbi VII. Edward angol király volt... Ezt egyébként Krúdytól tudjuk, aki előszeretettel látogatta az intézményt, csakúgy, mint a Múzeum körútra vezető átjáróban, az Unger-házban működött prostituáltakat.

A Magyar utca bordélyairól már részletesebben megemlékeztünk, azt azonban nem említettük, hogy jóval később, a 2000-es évek elején itt működött az egyik legextrémebb meleg-szórakozóhely, az Action Bar, egyéb furcsaságok mellett az egyik első sötét szobával.

Jóval tradicionálisabb értékek mentén hódoltak a szerelemnek a Magyar utca 26. szám alatt, ahol a homlokzaton csinos felírást olvashatunk: „Molnár és Moser Laboratóriuma”. Itt illatszereket gyártottak, többek között itt készült Budapest első dezodora is. Míg a földszinten zajlott a szorgalmas munka, az emelet összenyitható termeiben a főúrinál ugyan szerényebb, de még mindig elegáns bálokat rendeztek a dolgozók és tisztes iparosok számára.

Puskin Mozi

A mozi igazi paradicsoma volt az I. világháború előtt a randizásnak, mintegy 110 működött belőlük a városban. Először kis szobákban, elfüggönyözött üzlethelyiségekben, hátsó udvarokon zajlik a filmvetítés. A sötét és szűk széksorok, ahol egymáshoz simulhat a két váll, természetesen már kezdettől fogva vonzották a szerelmeseket, a „Vége” felirat előtt pedig a mozigépész csengője jelezte, hogy hamarosan fölkapcsolódik a villany, ideje szétrebbenni.

Az igazán elegáns filmszínházak – mint az 1926-ban megnyitott egykori Fórum Mozi, vagyis a maiPuskin is– a nagy háború után jelentek meg. Ezeknek a közönsége természetesen eltért a kis, csengetős mozikétól, igazgatók, vállalatvezetők hozták az előadásokra kedvesüket. A második magyar hangosfilm, aHyppolit, a lakáj 1931-es itteni bemutatójakor pedig le kellett zárni a Kossuth Lajos utcát a hatalmas tömeg és a premierre érkezett autómobilok miatt.

Ibolya Presszó és Ferenciek tere

A háború után feléledő városban a szocialista életszemléletnek megfelelő munkahelyi eseményeken, majálisokon vagy egyetemi bálokon ismerkedhettek az elvtársak és az elvtársnők, új helyszínként pedig megjelentek a füstös kis presszók, ahol egy fekete, egy rum vagy egy sör mellett lehetett élvezni egymás társaságát. Ezek egyik legutolsó példánya a 60-as évek óta a Ferenciek terén álló Ibolya, korhű berendezésével, bútoraival tökéletesen adja vissza az ilyen ismerkedések hangulatát.

Az elvtársak, akik munkahelyükön, lakókörnyezetükben vagy hirdetés útján sem találtak maguknak csinos partnert, magányosoknak való klubokhoz, sőt társkereső irodához is fordulhattak már, ugyanis 1968-ban megalakult a „Négy évszak”, amely a megfelelő kritériumok alapján igyekezett összeboronálni a magányos szíveket, meglehetősen eredményesen, ugyanis már az első évben mintegy 200 házasság köttetett a segítségével.

A Ferenciek terében amúgy is azt szeretjük, hogy a napi embertömegek mellett a történelem is átvonult rajta. Nem csoda, hogy nem az Ibolya az egyetlen szerelmesnek is mondható helyszín itt, mindössze néhány métert, a templom előtti térig kell sétálnunk, hogy elérkezzünk a budapesti „mafla-sarokra”. A helyszín neve onnan származik, hogy a XIX. század végén, XX. század elején azok a legények álltak itt, akik nem tudtak szívük választottjától valamiféle ígéretet kicsikarni a bálon vagy a korzón, ezért a templomból kijövet próbáltak meg szót váltani a hölgyekkel. Mafla-sarok egyébként minden városban volt.

A téren, szemben működő Jégbüfé és az egykor itt üzemelő Mézes Mackó ezzel szemben jóval később, az 50-es évektől vált az udvarlás emblematikus helyszínévé. Később, a szórakozóhely megnyitása után pedig már elképesztően menőnek számított az előző este a Duna másik oldalán lévő Ifipark koncertjein, éttermi teadélutánokon vagy a margitszigeti táncos esteken megismert lányokat meghívni egy süteményre a Ferencieken. Az eredeti Jégbüfé egyébként a Párizsi udvar épületében, a sarokiroda mellett, a buszmegállóra néző oldalon volt, most néhány méterrel arrébb kapott helyet.

Szintén fontos helyszíne volt az ismerkedésnek az általában spontán szerveződő házibuli, ahol egy-egy jobb Tesla vagy Grundig szalagos magnó a kevésbé menő arcokat is könnyen az est sztárjává avathatta. Ahogy a fiatalok életében, önmeghatározásában egyre fontosabbá vált a zene, az ismerkedési helyszínek eklektikusabbá váló arzenáljához már a 70-es években, az egyre népszerűbbé váló táncházmozgalom jellegzetes helyszínei (például MOM-táncház), a 80-as, 90-es években pedig a diszkók (például a Hully Gully, a Magistral és a Közgáz Klub) is csatlakoztak.

Duna-korzó

Kihagyhatatlan helyszíne volt az ismerkedésnek a Duna-korzó, kuplék és romantikus regények fő színhelye, ahol cselédlányok baka vagy kalauz szerelmükkel figyelték az elegáns ruhában elsuhanó úri hölgyeket vagy az itteni szállodákban vendégeskedő egykori hírességeket és koronás főket. A XX. század elején még úttörőnek számító divatbemutatókra, sőt később az első magyar szépségkirálynő, Simon Böske esküvőjére is itt került sor. A gazdag múltnak párját ritkító örököse a Dunacorso Étterem, amelynek helyén XIX. században kávéház működött.

A korzót igen hamar, 1871-ben leburkolták, 1896 óta pedig villamos is közlekedik mellette, ezek a változások pedig még alkalmasabbá tették arra, hogy a hölgyek itt mutathassák meg toalettjüket, az urak pedig a hajadonokat mustrálgathassák. Kutyával ismerkedni mindig menőnek számított, a hatalmas kalapok és napernyők alól pedig félszegen tekingettek a hajadonok.

Az illusztris társaságból persze sokan húztak hasznot. Ezek közé tartozott Buchwald Sándor is, aki az 1800-as évek végén korszakalkotó ötlettel fordult a városhoz: azt szerette volna, hogy vásároljanak tőle bizonyos kiemelt zöldterületekre, például a Múzeumkertbe és a Duna-korzóra is székeket. Az ötletet ugyan pénzhiányra hivatkozva elutasították, de azt engedélyezték, hogy Buchwald kihelyezhesse székeit, amiket bérbe lehetett venni hölgyünk számára, vagy csak azért, hogy megpihenve itt várjuk ismerőseinket. Ma is ezeknek az első köztéri bútoroknak a tökéletes másolatai állnak a Duna-korzón.

A gyönyörű szállodákban – amelyek közül a legelegánsabb a Grand Hotel Hungária volt– mintegy tucatnyi vendéglátóhely működött, ezeknek a szolgáltatásait nemcsak a hotelek vendégei vehették igénybe. Abent található dísztermekben pedig elegáns, egyesületi és nyilvános bálokat rendeztek, csakúgy, mint a Vigadóban. Ennek az időszaknak a II. világháború vetett véget, az Erzsébet híd lebombázása után a területet jóval nehezebben lehetett megközelíteni, a szállodasor pedig teljesen megsemmisült, az egykor vidám eseményeknek helyet adó épületsor több napon át lángolt a bombatalálatoktól. A helyszín később sem nyerte vissza társadalmi jelentőségét, noha a 80-as években például a meleg szubkultúra egyik fontos ismerkedőhelyévé vált, a rakpart távolabbi részein elhelyezkedő szórakozóhelyekkel együtt.

Ma már természetesen másképp ismerkedünk, a különböző internetes formák és a Covid első időszakában, a lezárások alatt egyetlen nap folyamán 3 milliárd swipe-ot bonyolító Tinder mellett némiképp viccesnek hat a legyezőnyelv vagy a főúri bálok világa, az érzelmek terén viszont nem sok új van a nap alatt, szerelmesnek lenni most és száz évvel ezelőtt is ugyanolyan csodás érzés volt.