Új, franciás-nemzetközi vonalat képviselő pékség nyílt az Aulich utcában, ahol az Alma Nomad Bakeryből ismerős Árgyelán Timi szakmai irányítása alapján készülnek a finomságok.

Árgyelán Tímea nevét az Alma Nomad Bakeryből már ismerjük, éppen kezdtük megszokni a finom sütijeit, amikor a hely bezárt, és Timiék Madridban folytatták. Ezért is örülünk, hogy két barátnőjével, Mohos Angélával és Bakos Orsival együtt közös vállalkozásba fogott, megnyitották a LUI pékséget a Kossuth tér közelében. Timi elsősorban szakmailag irányítja a helyet, jelenléte pedig garancia a magas minőségre, a finom ízekre és arra a precizitásra, ami az igazán finom pékáruhoz szükséges, de társai is többéves gasztronómiai tapasztalattal rendelkeznek.

A picike, galériás, reggeliző-pékségként működő üzlet elnevezése a környéken található közterek, az Aulich utca és a Kossuth tér Lajosára utal. A hatalmas, némi szecessziós jelleget is magán hordó portál mögött gonddal kialakított környezet vár bennünket, igyekeztek a környék és a pékségnek otthont adó ház gazdag múltját is tiszteletben tartani, miközben otthonos, kényelmes hangulatban falatozhatunk.

A falakon látszanak a korábbi festések nyomai, így az egykori tulajdonosok kézjegye is tetten érhető, jelzésszinten pedig a magyar népművészet is megjelenik, lent néhány szép kalotaszegi textília, a galérián pedig népi iparművész által készített szék segítségével. Reggelinket is különleges tányérokban kapjuk, ezek magyar iparművészek, például Hitka Viktória és Konda Brigitta munkái.

A pékségben minden helyben készül, az üzletbe belépve látjuk is, ahogy sülnek a sütemények. A kínálat alapvetően a franciás-nemzetközi vonalba illeszkedik, francia vajjal és liszttel dolgoznak, és találunk tejmentes és gluténmentes pékárut is.

A vendégek megkóstolhatják a Timi évekig tökéletesített receptje alapján készülő Tarte tatint (1180 Ft), jól néz ki a mogyorós gianduja-croissant (1280 Ft) is. Többféle szendvicset próbálhatunk, amelyek helyben sült, tejmentes, könnyű buciban érkeznek (1480–1880 Ft). A tönkölyös galette (880 Ft) roppanós és nem túl édes, a húsos táska (880 Ft) ízvilága kellemes, vegyül bele egy kevés édeskömény is, maga a sütemény nekünk egy kicsit zsíros volt.

A finomságokhoz a Casino Moccától érkező kávéból készül a feketénk, és kétféle, helyben készült dzsúsz közül is válogathatunk.

Címkék

Elérhetőségek

LUI Budapest 1054 Budapest, Aulich utca 7. Facebook-oldal Weboldal