Márk Szonja és az Édesem pályafutását szinte a kezdetektől végigkísértük, Szonja az egyik első olyan pályaelhagyó volt, aki cukrásznak képezve magát szuper desszertezőt nyitott, ahol a klasszikus vonalat ötvözte egy mai, modern stílussal. Egykori állását otthagyva több mint hét éve megnyitotta a Margit körúttól nem messze lévő kis üzletét, ahol a sütemények is készültek. Nemrég interjúztunk is vele, amit itt olvashattok el.
Sokakat megtanított workshopjain a sütés csínjára és bínjára, és szuper könyvei segítségével otthon is mennyei tortákat, kekszeket süthettünk, viszont ma érkezett a szomorú poszt. Szonja a bezárást azzal indokolja, hogy az alapanyagárak annyira megemelkedtek, hogy olyan magas áron nem szeretné adni a tortákat, amennyiért már ő maga sem venném meg.
A Kis Rókus utcában található „icipici” üzlet szeptemberig működik még, használjátok ki!
Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!
Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
