Nagyjaink emlékének és munkásságának ápolása hálás kötelességünk, Budapesten pedig van pár apróbb múzeum, ami pontosan ezt a célt szolgálja. Nemcsak a nagy emberek tevékenységéről mesélnek, hanem arról is, hogy élték hétköznapi életüket, hogyan keltek és feküdtek, és a kettő között mivel töltötték a napjaikat. Írókról, költőkről, tudósokról, vagyis nagy formátumú elődeinkről szóló budapesti múzeumokat gyűjtöttünk össze egy szép nagy, tizenkét tételből álló csokorba.
Ady Emlékmúzeum
Az V. kerületben, a Veres Pálné u. 4–6. alatt található múzeum a költő születésének századik évfordulóján, 1977-ben nyitott meg. Ez volt Ady utolsó lakása, ahol Boncza Bertával lakott együtt 1917 őszétől a haláláig, 1919. január 27-ig. A háromszobás lakást szinte teljes egészében rekonstruálták, és nemcsak Adyék személyes tárgyait, bútorait mutatják be a kiállításon, hanem azt is, hogy milyen volt egy századforduló utáni modern polgári lakás. A hétfőn és kedden zárva tartó múzeum a többi napokon 10 és 17 óra között van nyitva.
![](https://welovebudapest.com/i/7f/ady-muzeum_hartyanyi-norbert_20170104.exact1980w.jpg)
Bartók Emlékház
A II. kerületi Csalán út 29. alatt található Bartók Emlékház – ami Bartók utolsó budapesti lakóhelye volt – több mint egy múzeum, mert nemcsak a zeneszerző, zongoraművész és népzenekutató mester életéről és életművéről mesél, hanem koncerteknek, ismeretterjesztő előadásoknak, filmvetítéseknek és múzeumpedagógiai rendezvényeknek is a helyszíne. A csütörtöktől vasárnapig, 10 és 17 óra között nyitva tartó emlékház előzetes bejelentkezéssel látogatható.
![](https://welovebudapest.com/i/46/bartok-emlekhaz.exact1980w.jpeg)
Csonka János Emlékmúzeum
A múzeum Csonka János gépészmérnök születésének 160. évfordulójára, 2012-ben nyílt meg a XI. kerületi Bartók Béla út 31. alatt. Itt működött annak idején Csonka autószerelő műhelye, majd gépgyára. Nevét elsősorban a porlasztó társfeltalálójaként ismerjük, ám a kiállításon megtudhatjuk azt is, hogy fontos részt vállalt az első közlekedési szabályzat kidolgozásában, az autóvezetői oktatás bevezetésében és a benzinkúthálózat megszervezésében is. Ő tervezte az első magyar gépjárművet 1900-ban, egy motoros levélgyűjtő triciklit a posta számára. Az emlékmúzeum csak egyetlen napon, szombaton tart nyitva (10 és 13 óra között), és a látogatás előzetes bejelentkezéshez kötött.
![](https://welovebudapest.com/i/72/postakocsi-csonka.exact1980w.jpeg)
Eötvös Lóránd Emlékgyűjtemény
Eötvös Lóránd igazi polihisztor volt: elsősorban fizikus, de mellette foglalkozott oktatással, politikával, és nagy természetjáró, sziklamászó is volt. A „fizika fejedelmének” – Einstein nevezte így a halálakor – életéről és munkásságáról szóló, tekintélyes gyűjtemény évtizedeken át vándorolt ide-oda, több helyszínen is kiállították hosszabb-rövidebb időre, állandó lakóhelyhez, ami a XIV. kerületi Columbus utca 17–23. alatt található, csak 1998-ban jutott. Eötvös személyes hagyatéka, laboratóriumi eszközei és alkotásai mellett a kiállítás mesél a geofizika Eötvös-inga után született kutatóeszközeiről, és a magyar geofizika II. világháború utáni tevékenységét is bemutatja. Az emlékmúzeum, ahova előzetes bejelentkezés szükséges, hétfőn, szerdán és pénteken tart nyitva, 10 és 16 óra között.
Jókai-kert
Jókai Mór emlékhelye annyiban tér el a többitől, hogy bár találunk itt épületet is, benne múzeummal, de alapvetően egy 3 hektáros kertről van szó, ami természetvédelmi terület, és amit Jókai 1853-ban, 28 évesen vásárolt, az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán című regényeinek honoráriumából. A Svábhegyen, a Költő utca 21. alatti, a megvásárlásakor még jórészt kopár és elhanyagolt földet Jókai a saját kezével formálta élhetővé: szőlőt művelt, fákat ültetett, mintagazdaságot hozott létre. A svábhegyi szüretek a magyar művészeti élet fontos eseményei voltak, melyeken a korabeli szellemi élet minden jelentős alakja részt vett. A kert egész évben és mindennap látogatható, de csak 18 óráig. Hétköznap már reggel 8-kor nyitva van, a hétvégi napokon csak 10 órától.
![](https://welovebudapest.com/i/52/jokai-kert_hartyanyi-norbert_20161007_2.exact1980w.jpg)
József Attila Emlékhely
József Attila születési helye, a IX. kerületi Gát utca 3. alatti egyszintes bérház, ahol a költő mindössze három hónapos koráig élt a családjával, manapság az emlékhelynek ad otthont. Eredetileg 1964-ben nyitott meg a múzeum, amit az évtizedek során többször megújítottak és bővítettek, utoljára 2015-ben. A modern, interaktív állandó kiállítás mellett irodalmi eseményeknek is otthont adó emlékhely hétfő kivételével mindennap nyitva tart, 10 órától 18 óráig, hétvégén pedig 17 óráig. A személyes használati tárgyak – többek között a zsebórája, a cigarettatartója, a pénztárcája és a gyerekkorából a csúzlija is látható itt –, az első kiadások és a saját kezűleg írt versek mellett egy csomó mindent rekonstruáltak a kiállításra, például a lakás eredeti állapotát egy makett mutatja be, de azt a hintalovat is megépítették, amit József Attila saját maga aprított fel tüzelőnek egy különösen hideg télen.
![](https://welovebudapest.com/i/b9/jozsef-attila-emlekhely_balkanyi-laszlo_20150427.exact1980w.png)
Kassák Múzeum
A III. kerületi Fő tér 1. szám alatti Kassák Múzeum 1976 novemberében nyitott meg, és a magyar avantgárd kiemelkedő alakjának tárgyi és szellemi hagyatékát hivatott bemutatni. A múzeum emellett kiállításokat rendez, konferenciákat, előadásokat és múzeumpedagógiai programokat szervez, és tudományos kutatásokban is részt vesz. Hétfőn és kedden zárva van, a többi napon 10 és 17 óra között tart nyitva, kivéve a csütörtököt, amikor délben nyit és 19 óráig várja az író, költő, szerkesztő és képzőművész élete és munkássága meg a modernizmus iránt érdeklődőket.
![](https://welovebudapest.com/i/bf/kassakizmus-kiallitas_csudai-sandor_20171110.exact1980w.jpg)
Kodály Zoltán Emlékmúzeum és Archívum
Kodály Zoltán a Kodály körönd egyik bérpalotájának földszinti, nagypolgári, négyszobás lakásában élt 1924-től egészen 1967-ben bekövetkezett haláláig. A teret 1971-ben nevezték el róla, a lakását pedig 1990-ben múzeummá alakították át, mindent az eredeti állapotban megtartva. A legizgalmasabb része a lakásmúzeumnak a XIX. századi stílusban berendezett szalon, ahol Kodály a vendégeit és a tanítványait fogadta, illetve a dolgozószobája, ahol megtalálható hatalmas könyvtára, néhány darab a népihangszer-gyűjteményéből, valamint az a hangfelvevő gép is, amivel a vidéket járta, hogy népdalokat gyűjtsön. A múzeum, melynek bejárata az Andrássy út felől van (89–91.), trükkös nyitvatartási renddel bír: vasárnap, hétfőn és kedden zárva tart, szerdán, csütörtökön és pénteken 10-től délig, majd egy kétórás ebédszünetet követően 14 órától 16.30-ig látogatható, szombaton pedig 11-től 14 óráig. A múzeum előzetes bejelentkezéssel látogatható.
![](https://welovebudapest.com/i/41/koda-ly-ko-ro-nd-20220330-hirling-ba-lint-018.exact1980w.jpg)
Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont
A Liszt Ferenc személyével, munkásságával és korával foglalkozó emlékmúzeumot a VI. kerületben találjuk, a Vörösmarty utca 35. alatt. Itt volt Liszt utolsó budapesti lakása, a Régi Zeneakadémia épületének első emeletén. A zeneszerző 1881-től 1886-ig lakott a házban. Megnézhetjük Liszt eredeti hangszereit, bútorait, könyv- és kottatárát meg a személyes tárgyait is, de a múzeum számít a magyar Liszt-kutatás központjának is. Külön izgalmas Liszt komponálásra használt íróasztala, amit Bösendorfer zongoragyáros készített számára, és meglepetésként a középső fiók helyén egy kis billentyűs hangszert is elhelyezett benne. Az intézmény a következő időpontokban látogatható: hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között, szombaton 9 és 17 óra között, vasárnap pedig zárva tart.
![](https://welovebudapest.com/i/91/liszt-ferenc-emlekmuzeum_hartyanyi-norbert_20160602.exact1980w.jpg)
Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum
A Gellért-hegy oldalában, a Ménesi út 65. szám alatt találjuk a különleges látásmóddal bíró magyar festő és grafikus múzeumát, amit a művész leszármazottai üzemeltetnek, és ők is alakították ki 1984-ben a család régi lakásából és Molnár-C. műterméből, ahol 50 éven keresztül, 1931 és 1981 között élt és alkotott. Bár a klasszikus hagyományok nagy tisztelője volt, művészetébe mégis sikeresen építette be a szimbolizmus, a szecesszió, a szürrealizmus és a nagybányai iskola tradícióit is. Az életével és munkásságával foglalkozó múzeum vasárnap, hétfőn, kedden és szerdán zárva tart, a többi napon pedig hasonló nyitvatartással bír, mint a Kodály Múzeum: 10 órakor nyit, 13 órakor bezár, majd 15 órától 18 óráig újra nyitva tart. Ide is előzetes bejelentkezés szükséges.
![](https://welovebudapest.com/i/40/molnar-c-pal-muzeum_juhasz-norbert_20160318.exact1980w.jpg)
Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény
Róth Miksa kiváló és megbecsült iparművész volt, számos budapesti köz- és magánépület díszítésében vett részt, elsősorban üvegfestéssel és mozaikokkal dolgozott. A VII. kerületi Nefelejcs utca 26. szám alatt élt, ebben az ingatlanban alakították ki a vele és művészetével foglalkozó múzeumot. Róth 1910-ben vásárolta az épületet, melynek utca felé néző részében volt a családi otthon, az udvarban pedig a műhelyek. A múzeum hétfőn zárva tart, ám a többi napon nyitva van: kedden és szerdán 10 órától 14-ig, csütörtökön 13-tól 19-ig, pénteken és szombaton 10-től 18-ig, vasárnap pedig 12-től 18 óráig.
![](https://welovebudapest.com/i/02/roth-miksa-muzeum_juhasz-norbert_20160202.exact1980w.jpg)
Varga Imre Gyűjtemény
Óbudán, a Laktanya utca 7. alatt 1983-ban nyitott meg a 2019-ben elhunyt világhírű magyar szobrász munkásságát gondozó és bemutató kiállítás. A már életében is rangos díjak sorát elnyerő, világszerte mintegy háromszáz műalkotással jelen lévő művész szobrai tereken, templomokban, múzeumokban és középületekben láthatók. És persze itt is, a gyűjtemény részeként. A hétfőn zárva lévő kiállítóhely a többi napokon 10 és 18 óra között tart nyitva.
![](https://welovebudapest.com/i/4b/varga.exact1980w.jpeg)