Cikksorozatunkban régi szakmák nyomába eredünk, és olyan mestereket mutatunk be, akik a családi hivatást viszik tovább, akár több generáció óta. Kalandozásunk során megjelenik a régi Budapest, egy színes város képe, ahol minden kapualjban más, picike üzlet, műhely, látvány, arcok és illatok várták a vevőket. Az egymástól teljesen különböző egyéniségű mestereket pedig csak egyetlen dolog kötötte össze: a szakma iránti szeretet és a kiváló minőség feltétlen szolgálata.
We Love Budapest: A nagyapja volt az első, aki üvegcsiszolással foglalkozott a
családban. Ő hogyan kezdte ezt a szakmát, honnan indult?
Solymár
Károly: Nagyapám
1912-ben született. Abban az időben nem lehetett lófrálni egy 8-10 éves
gyereknek. Rögtön küldték dolgozni, már 1920-ban üveggyárban szerzett magának
állást. Ahol munka volt, oda ment. A testvérével Parádon, Salgótarjánban dolgoztak. Nagyapám először kifutófiú volt, aztán elmélyült a szakmában,
képesítést szerzett, meg is van a mesterlevele. A háború után ebből a munkából megélni
nem lehetett, nagyapám is 66-ig mással foglalkozott. Akkor váltotta ki az
ipart, mikor én megszülettem, és otthonról bedolgozott, olyan nagy cégeknek is, mint a Haas & Czjzek.
WLB: Ön hogyan lett végül kristálycsiszoló? Hogyan
örökölte meg a családi szakmát?
S. K.: Megmondom őszintén, 1980-ban, mikor 14 éves lettem, szakács akartam lenni. Édesanyámnak viszont több esze volt nálam, azt mondta, hogy te, gyerek, hát itt a papa szakmája, nézd meg, mit csinál, próbáld meg! És megtetszett. Nagyapám volt olyan nagyvonalú ember, hogy azt mondta, akkor nem maradunk itthon, keresünk egy műhelyt. 80-ban idekerültünk, ebbe a műhelybe, és egészen 97-ig, nagyapám haláláig együtt dolgoztunk itt.
WLB: Első látásra szerelem volt a nagypapa szakmája, vagy
hosszabb időbe telt megkedvelni?
S.
K.: Hát egy 14 éves gyereknek abban az időben nem nagyon volt szerelme a munka meg a tanulás. A szórakozásnak jobban örültünk volna. Mégis 17 évig kőkeményen, mindennap együtt dolgoztam a nagyapámmal, aki rendkívül tudatos, akaratos
ember volt. Nem volt mese, csinálni kellett, megszerettem. Kész. Ennyi. Ha
teljesen őszinte akarok lenni, igazi szerelem akkor lett, mikor szegény
nagyapám itt hagyott, és minden egyszerre a nyakamba szakadt. Akkor rá voltam
kényszerülve arra, hogy a saját bőrömön megtapasztaljam a munka minden részét,
így észrevettem, hogy micsoda kihívások és micsoda érdekességek vannak ebben
a szakmában. Akkor szerettem bele igazán, és most is imádom csinálni.
WLB: 1980 óta foglalkozik
kristálycsiszolással. Hogyan változott a szakma az elmúlt több mint negyven
évben?
S.
K.: Abban az időben, amikor még nagyapám élt, rettenetesen nagy divat volt a
kristály. Tulajdonképpen mennyiségi termelést csináltunk. Most már egyes
darabokkal kell foglalkozni, inkább javítások vannak, mivel az ólomkristály –
lássuk
be
– az elmúlt 22 év alatt teljesen kiment a divatból. Azóta próbálok
mindenfelé nyitni, mindent elvállalni. Műszaki oldalon például csinálok
kábelcsatornákhoz lencséket. Ha az embereknek szüksége van rá, miért ne
csináljam? Vagy miért ne javítsak? A Swarovski
cégnek például több üzletébe vittem névjegykártyát, mert hát ők is törékeny
tárgyakat árulnak. Ott ma már ajánlanak engem. Ha tudok, segítek, eredeti
állapotába állítom vissza az eltört, kicsorbult tárgyakat. Akkor is üveggel
foglalkozik az ember, ismerni kell a szakma csínját-bínját.
Mi a kristály?
A
kristályüveg készítése során fénytörést javító anyagokat, például ólom-oxidot
elegyítenek az üveghez. Ezt az adalékot már a középkor óta adják bizonyos
üvegtípusokhoz, első úttörőknek mégis a 16. századi velencei mestereket
tartjuk, akik tükrökön alkalmazták az új technológiát. A kristály a 17.
században válik igazán divatossá, ám ekkor még csak a leggazdagabbak engedhetik
meg maguknak a sokszor ezüsttel, arannyal kombinált készleteket,
pohárszetteket. Esztétikus megjelenése, könnyű tisztán tarthatósága, tartóssága
(például a fából készült poharakhoz képest) miatt később szélesebb körben is
kedveltté válik az árucikk, a parfümtartótól elkezdve a gyertyatartón
keresztül a borospalackokon át a cukordobozokig egyre több tárgytípust kezdenek
kristályüvegből gyártani a 19. század végére.
WLB: Édesapjáról nem hallottunk. Ő szintén a családi szakmát vitte tovább?
S.
K.: Apu 42-ben született, a háború alatt. A háború után, ahogy mondtam, nem
lehetett kristályból megélni, ezért nagyapám fuvarosnak állt. Otthon mindennap
egy teherautót bütykölt. Apám ott nőtt föl mellette, ezért autószerelő lett. Apámat és engem is nagyapánk indított el mindenben. Szerencse, hogy az élete folyamán olyan dolgok történtek vele, amivel az édesapám is jól járt, mert a mai nap, 79 éves korában még mindig autót szerel. Azt mondja: hát mit csináljak? Szórakozom. Felfogás kérdése a munka, mi szórakozásnak vesszük, persze néha szenvedünk, dolgozunk, de örömünket leljük benne.
WLB: Melyik az a munkája, amire igazán szívesen emlékszik
vissza, ami különösen nagy kihívást jelentett?
S. K.: Egyszer
idehoztak nekem egy üvegdarabot, hogy ez egy jogarhoz fog tartozni, csináljam
meg, ötvössel kellett együtt dolgozni, tűzzománcozóval kellett együtt dolgozni,
ők sem mondták, hogy mi lesz belőle. Aztán egyik nap Düsseldorfból hívott egy
ismerősöm, hogy gratulál. Mondom, köszönöm szépen, mihez? Ő mesélte, hogy Pécsett,
a Zsolnay Negyedben bemutatták a magyar korona és a koronázási ékszerek másolatát, és tulajdonképpen ahhoz dolgoztam. Budapesten is rengeteg szép munkám van. Különböző
kúriákban csináltam lámpabúrákat, régi nagykörúti házakhoz javítottam eredeti
villanykapcsolókat, amelyeknek tükör volt a hátlapja, benne, hogy milyen emeletet,
milyen világítást kapcsolnak. Műtárgyak restaurálásban is részt veszek.
Javítások, restaurálások
Solymár
Károlynak sok munkát adnak a különböző javítások is, ezeket sokszor igen komoly
múzeumi szakemberek számára végzi. Porcelán vagy üveg, karcos felszín, csorba
szélek vagy egy leszakadt polc miatt apró darabokra tört üvegkedvencek, a
kristálycsiszolóban minderre van megoldás. A mester persze nem varázsló, csak
majdnem. Ottjártunkkor sok egyéb mellett egy letört fülű kínálótál javítását
végezte. Ebben az esetben a legjobb módszer az volt, hogy a tál másik fülét is
levágta, és az eredeti mintán végzett kisebb módosítás, csiszolás segítségével
alakított a formán, így már senkinek sem hiányzik a letört és elveszett fül.
Egy másik, apró darabokra tört és eredetileg pillanatragasztóval javított
üvegtárgy a szennyeződésektől és ragasztódaraboktól való több napig tartó
megszabadulás után kelhet majd új életre. A letört talpú váza pedig a két
egymástól elvált darab pontos felszíni csiszolása és polírozása után
különleges, a fogorvosok által használthoz hasonló, fényre kötő ragasztó
segítségével válik ismét a szoba díszévé. Nagy szakértelmet igénylő
babramunkának tűnik a javítás. Minden egyes tárgynak és a rajta lévő sérülésnek
is külön története van, az egyes darabok nem összehasonlíthatók, meglehetős
találékonyság szükséges tehát ehhez a munkához. A feladatot pedig nehezíti az
is, hogy a tárgyak nagy részét nem az életnek, hanem az örökkévalóságnak
csinálták, készítésüknél nem az volt a szempont, hogy majd javíthatók legyenek,
ezért minden utólagos munkálat újabb sérülés kockázatát rejtheti magában, ha a
mester nem elég ügyes.
WLB: A műhelybe kész üvegalapok érkeznek be, amiket meg kell csiszolni. Honnan érkezik az alapanyag?
S.
K.: Amíg működött magyar üveggyár, addig Ajkáról, Parádról rendeltem meg az
üveget, aztán a szlovákoktól, lengyelektől, csehektől. Rettentő rosszulesik,
hogy már megszűntek a hazai üzemek, de mivel nincs is rá igény, ezért nem ér
olyan nagy kár engem ebből. Sajnos míg régen háromszor-négyszer voltam nyersanyagot
vásárolni egy évben, addig idén lesz hetedik éve, hogy nem vettem semmit. Innentől
kezdve azt mondom, hogy ami nem ugrik el, azt megcsiszolom. Vagyis amit meg
tudok csinálni, azt elvállalom. Kétféleképpen lehet egy dolgot megcsinálni: jól és rosszul. A kettő között minimális a különbség. Egy picit oda kell figyelni, és jó lesz.
Üvegpohárból kristálypohár – Hogyan csiszol a mester?
A
sima, előregyártott pohárra elkészítjük a leosztást, kiszámoljuk, nagyjából
hova fog esni a minta. Erre azért van szükség, hogy a kész tárgy szimmetrikus
legyen. Ezek után szurokcsíkokat húzunk a pohárra, amelyek a kialakítandó minta
segédvonalaiként funkcionálnak, egyben azt is segítik, hogy például egy
készletnél az egyes részletek a szett különböző elemein ugyanoda essenek,
ugyanolyan magasak legyenek. Ezt követően különböző csiszolószerszámokkal
kialakítjuk a mintát. Az eszköz egy kerék, amely rézkötésben gyémántport
tartalmaz. A csiszolás mindig víz alatt történik, ugyanis az üveg könnyen
melegszik, ettől pedig szétrobbanhat. A felületet különböző finomságú
szerszámokkal csiszolják, végül az igazán ragyogó végeredmény érdekében kézzel,
parafával is polírozható, de a kisebb darabok legtöbbször kémiai eljárás
segítségével válnak mattból fényessé. Hiába tűnik maga a folyamat egyszerűnek,
meglehetős gyakorlat szükséges hozzá, hiszen a mintát a csiszoló nem rajzolja
elő.
WLB: Hogyan lehetünk kristálycsiszolók? Úgy tűnik, a tapasztalat elég fontos ehhez a munkához. Hogyan lehet ezt megszerezni?
S.
K.: Én hároméves iskolába jártam. Most már magamnak be merem vallani azt, hogy
el kellett telni a végzéstől számítva 6-8 évnek, mire az ember azt tudta
mondani, hogy mindenhez ért már valamennyire. Nagyon fontos egy szakmához a
tapasztalás. Még most is, nem egyszer, nem kétszer van olyan nap, hogy meghajtom a fejem, hogy na, ma sokat tanultam.
WLB: Elég sokat beszéltünk a múltról, a családi
szakmáról. De hogyan látja a kristálycsiszoló munka jövőjét?
S.
K.: Hát elég sötéten látom sajnos ezt a kérdést. Lenne, aki átvegye tőlem a
műhelyt, hiszen van egy 28 éves fiam és egy 30 éves lányom. De én egy mai
fiatalt nem mernék erre rávenni, mert ők már teljesen más dinamikával élnek.
Nehezebben ülnek le a munka mellé, a világ pedig nagyon pénzcentrikus lett. A
fiatalok szeretnek dinamikusan élni, csinálnak valamit, azért komoly fizetéseket
kapnak, nálam pedig ha nincs munka, akkor pénz sincs. Sajnos az elmúlt 6-8 év
engem igazol, olyan mértékig változik a szakma és a divat, hogy az emberek nem
vásárolnak kézzel csiszolt kristályt. Bevásárlóközpontban, itt-ott feltűnnek
letisztultabb készletek, az emberek pedig inkább ezeket vásárolják meg, elsősorban a márkát értékelik, nem az alkotásba fektetett energiát.
WLB: Mit gondol, miért nem veszünk már kristályt? Mi változott meg?
S.
K.: A szokások, az egész élet. Hiába készítek egy kristályvázát, hogy azt majd
valaki megveszi és minden héten vesz bele virágot a feleségének, mert nem vesz
neki virágot. Vagy készíthetek pohárkészletet nagy, ünnepélyes családi
ebédekhez, az igazság az, hogy az emberek nagy része ma már étterembe hívja meg
a családját ebédelni. Kristállyal élni egyfajta életforma, még 30-40 évvel
ezelőtt is státuszszimbólumok voltak ezek a tárgyak, olyanok, mint most a
plazmatévé.
WLB: Érdemes ma még jó kristálycsiszolónak lenni?
Mi kell ahhoz, hogy valaki jó legyen ebben a szakmában?
S.
K.: Nagy türelem és viszonylag jó kézügyesség, bár bele lehet jönni mindenbe.
És hát sajnos, ami ma már nincs, az az oktatás, nem jönnek a fiatalok. Utoljára
15 éve voltam új mestert vizsgáztatni. Vannak iparművésztanoncok, de nekik
másfajta tudásuk van, ők művészek, próbálgatják a szárnyaikat különböző
öntéstechnikákkal, rogyasztott technikákkal, de kifejezetten öblösüvegcsiszolás-, síküvegcsiszolás-szakma már nincs.
WLB: Ha már a Kisképzőn és a MOME-n végzett tervezőkről
beszélünk, akik másfajta képzést kaptak, hadd kérdezzem meg: mesternek vagy
inkább művésznek tartja magát?
S.
K.: Én nem tartom magam semmilyen körülmények között művésznek, mesterségnek
tartom, amit csinálok. Előfordul, hogy kiállításoknál feltüntetik a nevem: Solymár
Károly üvegcsiszoló művész. Ott azért megcsuklik a lábam, de ha azt írták
volna, hogy Solymár Károly üvegcsiszoló mester, sokkal jobban éreztem volna
magam. Én nem művészkedek, ha tudom, megcsinálom a munkát. Előfordul, hogy
Svájcból, Franciaországból hoznak restaurálni tárgyakat, mert ott kint valaki
ajánl engem. Ez számomra sokkal nagyobb elismerés és bizonyíték, mint művésznek
nevezni magam. Szeretek a szakmámban jó lenni. Engem ez érdekel.
Solymár Kristály – Üvegcsiszoló
1087 Budapest, Berzsenyi Dániel utca 2/B
WEB