Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Szabadidő

Дeva-lemezbemutató, Konyhakör-vacsora, Mackófarsang, I. Beer Market – Programajánló (01. 27. – 02. 02.)

Január utolsó pár napjára és február elejére sokszínű programlistát állítottunk össze nektek, a vásároktól a borvacsorán át egészen a kulturális programokig. A hagyományos ruha- és növénycsere mellett most először ellátogathattok az első sörpiacra és találkozóra, ahol a hazai és a külföldi főzdék kézműves söreit kóstolhatjátok és vásárolhatjátok meg. Az El Asador de Pata Negra idei első borvacsorája is izgalmasnak ígérkezik, hiszen a vacsora vendégei pontozással választhatják ki a menüsorból azt a fogást, amely majd véglegesen felkerül az étlapra. Ezúttal a legkisebbeknek is kedvezünk, ugyanis a Fővárosi Állat- és Növénykert Mackófarsang rendezvénye karneváli forgataggal bűvöli majd el a gyerekeket. Vasárnapra pedig már az időjárás is engedi, hogy egy olyan izgalmas városnéző sétán vegyetek részt, amelyen a pesti Disney-kastély környékét, vagyis szecessziós villákat és műteremházakat fedezhettek fel, azután pedig a kővé dermedt hölgy nyomába eredhettek.

Január 27., csütörtök

Saul fia – vetítés a holokauszt nemzetközi emléknapján 35 mm-es kópiáról

A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából január 27-én ismét az Uránia műsorán Nemes Jeles László Oscar-díjas, Golden Globe-díjas és Cannes-i nagydíjas filmje, a Saul fia, amely korábban sosem látott módon jelenítette meg a koncentrációs táborok borzalmát. A filmet 35 mm-es kópiáról vetítik.

További infók

Labrosse Dániel: True Stories

Labrosse Dániel autodidakta képzőművész, aki a grafikában, az animációban és a térbeli alkotás különböző módjaiban éppúgy magas szintű otthonossággal mozog, mint a festészet területén. Vizuális világát oldott, friss szemléletmód hatja át, amely a képzőművészet múltjának és jelenének ismerete mellett az ábrázolás szabad örömét sugallja.   

True Stories című kiállításán olyan, szájhagyomány útján terjedő városi legendák és mítoszok után kutatott, amelyek olykor egészen őrültnek hatnak, mégis úgy kell tekintenünk rájuk, mint amik valamikor valakinek valóságosak lehettek. A dél-amerikai legendáktól a modern, rejtélyként terjedő horrorisztikus történeteken keresztül sok minden megelevenedik a vásznakon, számtalan egészen elfeledett vagy kevésbé ismert történet. Labrosse saját értelmezéseivel gazdagítja ezeket, miközben mi is feltesszük magunknak a kérdést, hogy mi ezeknek a mélyebb tanulsága, társadalmi vonatkozása és helyi értéke. A True Stories jelen és múlt, kultúrák, felfogások és verbális kódok között keresi a kapcsolatot, aminek mi is szemtanúi lehetünk csütörtökön a Godot-ban.

 További infók

Nagy zenészek, nagy szerelmek – Richard Strauss

A zenetörténet legismertebb zeneszerzői és az ő szerelmi életük. Illetve nem is: a legvonzóbb nők és férfiak, akikbe a legnagyobb zeneszerzők lettek szerelmesek. Wagner, Mendelssohn, Puccini, Mozart, Brahms, Schumann, Britten, Liszt, Mahler és Beethoven – lehetnének ezek akár a főszereplők nevei is, de most csupán vezetéknevek, hiszen az általuk legvonzóbbnak tartott hölgyeken és férfiakon keresztül mutatja be Bősze Ádám a zenerajongók által oly kedvelt komponisták néha egyáltalán nem vonzó tulajdonságait. Január 27-én Richard Strauss kerül terítékre.  

További infók 

Székely János: Caligula helytartója

Caligula római császár elrendeli, hogy vigyék be a birodalmi istenvallást jelképező aranyszobrát a zsidók jeruzsálemi főtemplomába. A parancsot a császár helytartójának, Petroniusnak kell végrehajtania. A helytartó Barakiással, a zsidó főpappal találja szemben magát. De vajon képes-e a hit és az érvek ereje megrendíteni a hatalom és a rend szilárd természetét?

A térre zsidók gyűlnek. Negyvenezren. Már csak egy kérdés maradt Petronius számára: megsemmisíteni egy egész népet, csak hogy a császár óhaja beteljen, vagy megtagadni a parancsot, vállalva ezzel a biztos halált?

Az előadás fiatal alkotócsapata végzett és jelenlegi színművészhallgatókból áll az SZFE-ről, a Freeszféről és Kaposvárról.  

További infók 

Január 28., péntek

Platon Karataev – Partért kiáltó lemezbemutató, vendég: Törzs

Január 21-én jelent meg a Platon Karataev harmadik nagylemeze, Partért kiáltó címmel, amely a zenekar első magyar nyelvű anyaga lesz. Az albumot január 28-án mutatják be élőben, az Akvárium Klubban, a Törzs társaságában.

További infók 

Benjamin Britten: Szentivánéji álom

Shakespeare klasszikus drámájából a nemzetközileg elismert angol zeneszerző, Benjamin Britten írt operát. Magyarországon meglehetősen ritkán mutatják be, 2016-ban került a Magyar Állami Operaház műsorára, a Zeneakadémia magánének tanszékével közösen, vizsgaelőadásként. A Szabó Máté által rendezett előadás most az Opera társulatával átdolgozott, nagyszínpadi produkcióként lesz látható az Eiffel Műhelyházban.

További infók 

Egy császárné gardróbja – rendhagyó tárlatvezetés

Hány centiméter volt valójában Erzsébet dereka? Meddig tartott az első ruhadarabtól az utolsóig felöltözni? Az egyes daraboknak milyen funkciói voltak? Mindezekre a kérdésekre személyesen Czédly Mónikától, Erzsébet királyné kockás ruhájának újraalkotójától kaphatjuk meg a válaszokat a Magyar Nemzeti Múzeum január 28-i rendhagyó tárlatvezetésén.

További infók 

A streetfotó története

Dokubromban található RANDOM Galériában a kiállítások mellett időről időre tartanak a fotóművészethez kapcsolódó előadásokat is. A január 28-i alkalmon Kolozsi Bea fotográfus, művésztanár fog beszélni a streetfotó történetéről. Az előadás jelentősebb életművek és fotósorozatok alapján mutatja be, hogy hogyan változott a streetfotó tematikája, formanyelve, jelentése az évtizedek során.

További infók 

Star Wars: A Birodalom visszavág – 40 éves jubileumi vetítés

1982. január 28-án mutatták be Magyarországon az első Star Wars-trilógia középső darabját (az egyetlen részt, ami már a mozikba is szinkronizálva került), így napra pontosan 40 évvel később, egy jubileumi, eredeti szinkronos vetítéssel tiszteleghetünk Minden Idők Legjobb Második Része előtt a Bem moziban.  

További infók 

Január 29., szombat

A népzene ünnepe – a táncháztól a világzenéig

A 2008 óta évről évre jelentkező magyar népzenei gálán 2022-ben a táncházi zenekaroktól a világzenei produkciókig minden árnyalatnak jut hely az ünneplés során. Legendás és újabb előadók váltják egymást, akiknek a munkássága azt is jelzi, hogy a városi életmódban sem szakad meg a népzenei hagyomány. Az Erdőfű, a Lakatos Mónika és a Cigány Hangok, a Zűrös Banda, a Napfonat, valamint a Parno Graszt és a Bohemian Betyars közös produkciója jelenti a főműsort, de ezúttal is lesz gyermekkoncert a felvidéki Korpás Éva és zenekara jóvoltából. 

További infók 

Mackófarsang 2022

A vízkereszt napjától hamvazószerdáig tartó farsangi időszak mindenhol hangos, harsány és színes, se szeri, se száma az álarcos maskarázásnak. A téltemetés, a télbúcsúztatás időszaka ez, a tél elmúlása miatti jókedvet és a tavaszvárás örömét fejezi ki. A kapcsolódó néphagyomány szerint ha február 2-án a medve előjön a barlangjából és meglátja az árnyékát, akkor visszabújik még téli álmot aludni, mert még hideg jöhet, de ha borús felhők takarják az eget, az a maci számára azt jelenti, hogy lassan vége a télnek. Január 29-én és 30-án kezdődhet a karnevál és a sokszínű farsangi forgatag Fővárosi Állat- és Növénykertben! A programok, melyeken többek között a Pagony kiadó állomásjátékát is kipróbálhatjuk, mindkét napon ingyenesen elérhetőek a belépőjegy megváltását követően

További infók 

Konyhakör: Nyolc

Január 29-én, egy tradicionális orosz vacsorával ünnepli nyolcadik születésnapját a Konyhakör csapata. A helyszín ezúttal a város legújabb kortárs galériája, a Q Contemporary lesz, egészen pontosan annak is legfelső emelete. Az est séfje Volkov Ilja lesz, akit az Ensóból is ismerhetünk.

További infók 

Дeva – Csillag lemezbemutató, vendég: LAIHO

Több kislemezt követően, január 20-án jelent meg Дeva bemutatkozó albuma, Csillag címmel. Az eddig ismert folktronicahangzás mellett kórusművek és atmoszferikus instrumentális zenék is helyet kaptak a lemezen, melyet január 29-én a Trafóban hallhatunk először élőben. Az este másik fellépője a Lajhó Dorka egyszemélyes projektjéből alakult LAIHO lesz.  

További infók 

Fankapanka – Valentin-napi workshop

Január 29-én, első ízben tart workshopot a Fankapanka márka alapítója, Szaszák Fanni a Dohány utcai stúdióban, ahol a közelgő Valentin-nap alkalmából készíthetnek a résztvevők egyedi hímzéseket biopamut pólókra és pulóverekre.

További infók

NEO

Hazánk egyik nemzetközileg is elismert elektropop-zenekara, a NEO tavasszal ismét új anyaggal rukkol elő, melyből január 29-én ízelítőt kapunk az Akvárium Klubban.

Természetesen felcsendülnek majd a legismertebb NEO-zenék, mint például a Kontroll című film legendás dark triphop darabjai vagy éppen a legutóbb megjelent, Local Group című űroperájuk egy-egy részlete is, de lesz itt acid az 1999-es Eklektogram lemezről, indie pop a Lo-Tech Man albumról és electro house a The Picture korongról. Sodró ritmusokból, epikus melódiákból, elektronikus hangzásból és kütyükből nem lesz hiány.

További infók 

Január 30., vasárnap

Földről az égbe – évindító Anima Sound System-nagykoncert

Az Anima Sound System évindító nagykoncertjén nemcsak a zenekar három évtizedének népdalok által inspirált darabjai, de a legismertebb slágerei is szerepet kapnak, sőt, a tervek szerint számos, az Animát tisztelő művészvendég izgalmas részvételével valósul meg, de vallásos népi dalokat és gospeleket – utóbbiakat különleges kórus részvételével – is a programba emelnek.

További infók 

I. Beer Market – sörpiac és találkozó

Január 30-án, az I. Beer Marketen hazai és külföldi főzdék kézműves söreit kóstolhatjuk és vásárolhatjuk meg a MADHOUSE-ban  kicsit szakmai, kicsit baráti jelleggel. Az eseményre a Mad Scientist csapata a baráti sörfőzdék képviselőit is meghívta, így ők csapolják majd saját söreiket.

További infók 

Gryllus Vilmos: Maszkabál – gyerekkoncert

Január 30-án farsangi műsorával tér vissza Gryllus Vilmos a Puskin Kuckóba, ahol Maszkabál című koncertjét hallgathatják meg a gyerekek és persze szüleik.

További infók 

Ruha- és növénycsere

Ruha- és növénycserét rendez a Freak Art Lab csapata január 30-án a ferencvárosi Konnektorban. A ruhacserére mindenki maximum 25 ruhadarabot hozhat magával, elvinni azonban bármennyit lehet. Az eseményre felnőtt és gyerekruhákat, cipőket, illetve cserepes növényeket várnak a szervezők.

További infók 

A pesti Disney-kastély, a kővé dermedt hölgy és Buchwald néni

A Városligetet szegélyező villák, épületek sora egy kötet számtalan oldalát tölthetné meg mesékkel. A Pestbudai Séták segítségével ennek a képzeletbeli könyvnek a lapjai között barangolhatunk, felgöngyölítve a Stefánia út vonzáskörzetének legizgalmasabb fejezeteit, kalandozva a századforduló polgári világában és a szecesszió csodái között.

A séta során lesz szó a millenniumi kiállítás programjáról, a közreműködő alkotókról, a művészeti mezőben elfoglalt helyükről, és megkereshetjük a Márvány Menyasszonyt is.

További infók

Január 31., hétfő

Budapest Central European Fashion Week AW22/23

A Magyar Divat & Design Ügynökség 2022. február 4. és 6. között rendezi meg a 2022–2023-as őszi–téli kollekciókat felvonultató Budapest Central European Fashion Weeket a Királyi Lovarda, valamint a Szépművészeti Múzeum épületében. Idén egy exkluzív élménnyel is készülnek a szervezők, a Budapest Central European Fashion Week Pre-Fall Collection során a nemzetközi divatbemutatók előtt mutatja be a magyar tervezők legújabb kollekciójának limitált válogatását. A február 4. és 6. között zajló fő események mellett január 31-től különböző kísérőprogramokkal is kiegészül a Fashion Week.

További infók 

Georgita Máté Dezső – Zsigó Anna: Kereki

Kereki (a korabeli forrásokban: Quereki) Külső-Somogyban, a földkéreg törésvonala mentén fekszik, áthalad rajta a 6505-ös számú országút. Elnevezése a kerekerdőből származik. A község határában szalad a Séd patak. A falu fölött, a Levelesi-erdőben látható egy 13. századi várrom, ami a település legfőbb látványossága. Vasútállomás nincs. A faluban található vegyesbolt, kocsma, római katolikus templom és az ország első egzotikus díszmadárparkja. Lakosainak száma 535 fő. Ebből óvodás 17 fő, iskolás 38 fő, munkanélküli 47 fő, nyugdíjas 176 fő, plusz-mínusz egy fő.

2020. július 20-án 19 óra 33 perckor Kereki fölött tisztán kivehető az újhold keskeny sarlója a Rák 28. fokán, miközben ezzel pontosan egy időben a Szaturnusz szembenállásba kerül a Nappal, és fényereje megnövekszik. Két nappal később a Nap belép az Oroszlán jegyébe. Mindeközben a Mars folyamatos előretartó mozgást végez a Halak csillagjegyben. Ugyanebben az időszakban 25 üstökös tűnik fel az égen, de közülük csupán egyetlenegy megfigyelésére van lehetőség házilag, kis méretű távcsővel.  

További infók 

Filmtekercs Filmklub s03e08 – Fantomszál, vendég: Enyedi Ildikó

január 31-i Filmtekercs Filmklubban Paul Thomas Anderson 2017-es filmjét, a Fantomszálat nézhetjük meg. A Filmtekercs vendége ezúttal az Arany Medve díjas, Oscar-jelölt Enyedi Ildikó lesz.

További infók

Február 1., kedd

Erdős Virág könnyei – könyvbemutató

Mi a kapcsolat a költészet és a biciklis futárkodás között? Hogyan változtatta meg a mindennapjainkat és a városhoz fűződő viszonyunkat a vírustól való félelem? Erdős Virág az első karanténidőszakban biciklis futárként dolgozott, verseskötete ennek a tapasztalatnak a megdöbbentően eleven, művészileg érvényes lenyomata. Erdős Virág kiapadhatatlan könnyein keresztül mindennél élesebben mutatkozik meg az egymásra utalt társadalmi rétegek elzárkózása, miközben a versek kísérletet tesznek arra, hogy olyan nyelvet alkossanak meg, amely bár kisajátítja a hatalom, a hivatalosság szavait és kliséit, mégis szuverén marad.
 
Erdős Virággal Turi Tímea beszélget a kötetről.

További infók 

Dollár Papa Gyermekei: KELET

Az előadás a Tamperei Egyetem Re-Connect / Re-Collect – Crossing the Divides through Memories of Cold War Childhoods elnevezésű projekt keretein belül valósul meg, annak összegyűjtött emlékei ihlették. A nemzetközi, több szakterületet felölelő kutatás posztszocialista és volt hidegháborús országok gyerekkori emlékeit vizsgálja, illetve az emlékek reprezentációin keresztül igyekszik hidat alkotni a tudományos terület, valamint a művészetek között. Célja, hogy párbeszédet létesítsen azok között, akiket a többszörös – geopolitikai, gazdasági, generációs és kulturális – határok elválasztottak egymástól, és amely határok, habár más formában, de ma is élnek.

További infók 

Február 2., szerda

Februári borvacsora az Asadorban

Az El Asador de Pata Negra idei első borvacsorája tele lesz meglepetésekkel, olyannyira, hogy a vacsora vendégei pontozással választhatják ki a menüsorból azt a fogást, amely véglegesen felkerül majd az étlapra, minden kóstolófalatnak tétje lesz a február 2-i eseményen.

További infók 

Koleszár Stella: Gaztett

Koleszár Stella kollázsain és üvegszobrain a gyomnövények által szimbolizált emberi félelmek és vágyak a bűnök allegorikus alakjaival kapcsolódnak össze. A Gaztett ebben az értelemben nem egy ember által meglépett, tudatosan aljas cselekedetre utal, hanem maga is allegóriává válik: a bűnbeesés lélek és test általi kettősségét szimbolizálja. A kiállítótér személyes élményekből építkező, de általános érvényű útkeresés helyszínévé válik.

További infók 

Cimkék

Hasonló tartalmak

Szabadidő

Dolgozó anyává válni: visszatérés a munka világába

A szülési szabadság utáni visszatérés a munka világába óriási változást jelent, így minél közelebb érünk a visszatérés időpontjához, úgy sokasodnak az aggodalmaink az új életszakasszal kapcsolatban. Milyen változások történnek, mikor megérkezik a dolgozó anya szerepe az életünkbe? Milyen kihívásokra számíthatunk ebben az időszakban? Miként tudunk tudatosan felkészülni a visszatérésre?

Szabadidő

Séta az egykori óbudai téglagyárak területén

Az óbudai téglagyárak múltjától az emlékezés jelenéig című séta során végigjárjuk a bécsi úti téglagyárak területének egy részét, hallhatunk a téglagyárak történetéről, társadalmi kontextusukról és a második világháborúban betöltött szerepükről, valamint szó lesz a Porajmos emlékezetéről, annak kortárs módjairól és lehetőségeiről is.

Neked ajánlott

A