Az elmúlt évek egyik legpezsgőbb és legfelkapottabb negyede lett a Bartók Béla út és környéke, ahol az épületek, a gasztrohelyek és a kis üzletek csak úgy ontják magukból a történeti csemegéket, és egyre inkább úgy tűnik, hogy ezek száma végtelen. Valójában az újbudai tematikára felfűzött városi séták száma is az: az írók, az újhullámos kávézók, a művészvilág vagy a Gellérthegy kiapadhatatlan forrás. Ezek helyett azonban mi most egy egészen más oldalát nézzük meg, és egy olyan útvonalat járunk le, ami a környék bohém élete mellett párhuzamosan futó valóságot mutatja be: a Horthy-korszak Szentimrevárosát.
Eksztázisba estek a nők a fehér lovon érkező kormányzó láttán
A Horthy-korszakban robbanásszerű fejlődésnek indult Szentimreváros: a háború utáni újrakezdés reményében épületek emelkedtek, a mozgáskultúra fejlődött (a sportrajongó kormányzó idejében ez nem is volt annyira véletlen), az egyetemekre híres professzorok jöttek Nyugatról (a rendszer szerette megfigyelni őket), és még a kávéházi kultúra bohémsága is megmaradt. A Süllyedő világ – Pillanatképek a Horthy-korszak Szentimrevárosából séta pedig honnan máshonnan indulhatna, mint annak az ikonikus pillanatnak a helyszínéről, ahol Horthy Miklós 1919 novemberében bevonult Budapestre: a Gellért Szállótól.
A Duna partján álló szecessziós épületről már számtalanszor írtunk, de arról, hogy micsoda üdvrivalgás és mai szemmel a Beatlemaniához fogható sikítozás fogadta a fehér lovon bevonuló Horthy Miklós „kormányzó úr Ő Főméltóságát”, vagy hogy Korda Sándort a Gellértbe vitték vallatásra, már kevesebbet írtunk. Pedig a fürdő nemcsak a regenerálódás és az édes semmittevés helyszíne volt, hanem egy ideig a terroré is. A bevonulást a Rákóczi-induló dallama, Horthy-huszárokkal tűzdelt díszkísérete, a zászlók, a drapériák és a fehér rózsaszirmok tették emlékezetessé – meg az eksztázisba eső nők. Sőt, egy évvel ezután a vezetés még az utat is átnevezte Horthy Miklós útra (ma Bartók Béla), de a ma Móriczként ismert tér is a kormányzó nevét viselte.
Ahol Nemes Nagy Ágnes Karinthy után leskelődött, és ahol felfedezték a Magányos cédrust
A Bartók Béla úton sétálva könnyen előfordulhat, hogy olyan szinten elveszünk a dizájnboltok, a könyvlelőhelyek, az építészeti remekek vagy a hedonista életérzést adó beülős helyek között, hogy megszűnik az időérzékünk. Érdemes egy kicsit visszarepülni az 1920-as évekbe, amikor a Bartók (jobban mondva még Horthy Miklós út) fejlődésnek indult: az üres és gazos telkek, az elkerített kertecskék helyén beindult az élet, főleg a Hadik környékén. Nemes Nagy Ágnes visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a Bartók már akkor is nyüzsgő főútvonal volt, ahol a villamos mellett még lovas kocsi is járt, de ennél sokkal izgalmasabb, hogy Nemes Nagy megszállott Karinthy-rajongó volt, és naphosszat képes volt a Hadik ablakán át leskelődni, csak hogy megpillantsa az asztalnál dolgozó Karinthyt. Kilencévesen pedig élete legnagyobb problémája az volt, hogy báránybundája nem elég csinos ahhoz, hogy az írólegenda meglássa benne.
A Bartók Béla úton már ekkor is tobzódtak a művészek: itt élt egy ideig Kosztolányi és a felesége, utánuk leskelődött gyerekként a szomszéd épületből Ottlik Géza, de a már emlegetett Nemes Nagy is itt töltötte gyerekkorát, sőt, a Hadik-ház padlásán volt Csontváry Kosztka Tivadar műterme is. Utóbbi legendája Gerlóczy Gedeonhoz köthető, aki sokkal inkább a mackónadrágos, jól megérdemelt esti pihenés híve volt, mint a Szatyor gyékénnyel borított falai közötti féktelen táncé, de egy 1919-es őszi estén mégis kivételt tett. Ennek pedig azóta is mindenki nagyon örül, hiszen a Hadik-ház aljában meglátta, ahogy nagy sürgés-forgás közepette hatalmas, feltekert vásznakat cipelnek az utcára az emberek, őt pedig roppantul kíváncsivá tette, mi lehet az esti munkálatok titka. Kiderült, hogy egy nemrég meghalt művész – a rokonok, Lechner Ödön és Szinyei Merse szerint –
kevésbé jó
festményeit viszik árverésre, mert olyan minőségű vásznakra festett, amit jó pénzért lehetett eladni.
Micsoda szerencse, hogy Gerlóczy véletlenül belerúgott az egyik tekercsbe, és kibomlott előtte a Magányos cédrus! Az ifjú rögtön beleszeretett a festménybe, érezte, hogy ezeket az alkotásokat meg kell menteni, és minden félretett pénzét feltette arra, hogy a másnapi árverésen a lehető legtöbb képet megvegye.
Franciák Budapesten és a Horthy-korszak kedvenc építésze
A Ménesi útra felsétálva – ami abban a korban még a Nagyboldogasszony nevet viselte – a Horthy-kor másik különös szigetét találjuk: az Eötvös József Collegiumot. A kollégiumot a XIX. század végén alapította báró Eötvös József, az egyik legrangosabb francia felsőoktatási intézmény, az École normale supérieure mintájára. Az Alpár Ignác tervezte épület falai mögött a 20-as, 30-as években elitképzés folyt, a legtehetségesebb diákok oktatására koncentráltak, úgyhogy egyáltalán nem volt ritka, hogy neves külföldi professzorokat hívtak oktatóik közé. Annak ellenére, hogy a korszakban presztízs volt a külföldi tanárok jelenléte, mégis megfigyelték őket, és az életük minden apró részletét jelentették. Az Eötvös Collegium két francia tanárát, Aurélien Sauvageot-t és François Gachot-t például a portás tartotta szemmel, miközben a két tanár próbált utat találni a tudásnak egy olyan rendszerben, ahol a szabad gondolkodást egyre inkább korlátozták.
Továbbsétálva elérjük az Isten Megváltó Leányai Tan- és Nevelőintézet (ma: Szent Margit Gimnázium) épületét, aminek korabeli neve jól illene A szolgálólány meséje könyv és tévésorozat univerzumába is, és ami egykor kizárólag lányokat fogadott. Tartva az útvonalat még a Budai Arborétum felső kertjét is megnézhetjük, majd elérkezünk a Horthy-korszak egyik legnépszerűbb építésze, Medgyaszay István emlékházához. A tavasszal vadszőlő mögé rejtőző épületet könnyű nem észrevenni, de aki megtalálja, az a magyar és az ázsiai népművészet különös ötvözetét csodálhatja meg. Az építész egyébként a magyarság ősi eredetét kutatta Ázsiában, ami a korszak egyik felkapott mániája volt, ráadásul a nemzeti jellegre törekedett, ez pedig illeszkedett a rendszer építészetről vallott gondolkodásához.
A gyaloglás vége és a Horthy Miklós körtér
Újbuda útjain kanyarogva érintjük a Szent Imre Gimnáziumot, melynek 1929. szeptemberi megnyitóján nemcsak az építész, Wälder Gyula volt ott, de maga Horthy Miklós is. A monumentális, neobarokk gimnázium belterei már a legmodernebb technológia és építészet nyelvén beszéltek. A gimnáziumhoz tartozik egy legendás történet is: bármennyire öröm volt is a világos termekben lenni, a diákok annyira felbosszantották a gimnázium történelemtanárát és egyben igazgatóját, hogy az kiugrott az ablakon. Szerencsére profi kaszkadőr is volt, úgyhogy visszasétált az ajtón.
A 30-as években a Horthy Miklós körtérre megérkezett a hangosfilm is: Gyárfás Gyula megnyitotta a Simplon mozit, ami az első, építészetében is modernnek számító mozi volt, ami magánrendelésre készült. A körtéren álló, Szent Imrét és a neki hódoló fiatalokat ábrázoló szoborcsoport pedig az 1930-as Szent Imre-emlékévre készült – ezzel próbálták elterelni az ország figyelmét a trianoni gyászról. Az alkotásban egyébként két imádkozó levente is van, akik a Horthy-rendszer ifjúságpolitikáját szimbolizálják: egy erősen militarista, testedzésre kihegyezett leventeegyesület jött létre, melynek célja a harcra kiképzett ifjúság aktivizálása volt.
A hosszúlépés.járunk? két alapítója – Koniorczyk Borbála és Merker Dávid – által írt, Hosszúlépés Budapesten – Séták, titkok, történetek című könyv 4 izgalmas sétát és érdekes sztorikat rejt, amik még egy téli napon is arra ösztönöznek, hogy kilépjünk a meleg lakásból.
