Az Erzsébet söröző
A megfizethető árai, egyedi hangulata és pompás kínálata miatt a Lenin körút 48. alatti Erzsébet söröző volt – az Ádám mellett –
a 20. század második felében
a budapesti fiatalok másik közkedvelt helye. „Az 1888-ban Ulrich Keresztély tervei alapján, eklektikus stílusban épült lakóházban Nérey Dezső nyitotta meg a hangos sikert arató Magyar Kávéházat, ennek a helyét vette át 1933-ban az Erzsébet söröző. E korból maradtak fenn a homlokzatot díszítő, árpakalász- vagy szőlőfürtkoszorút viselő Bacchus-fejek.” (Forrás: Wikipédia.) A 70-es évek közepén – a nagy tekintélynek örvendő – Kihári Ernő lett a konyhafőnök, és még a 80-as években is többnyire csak foglalással lehetett bejutni. A legendás tatár bifsztekből általában hatvan adag is elfogyott egy nap, rántott békacomb pedig itt volt először. A hangulatához az is sokat hozzátett, hogy a berendezése még korabeli volt, és nem cserélték le a színes üvegablakait sem. Jelenleg a Ziccer –
TrollFoci Sport Pub van a helyén.
A Paksi Halászcsárda
Sok olvasónk nagy kedvence is mély nyomot hagyott maga után. A Magyar Nemzet 1955. februári cikke szerint (forrás: Arcanum Digitális Tudománytár) „még a Műemlékek Országos Bizottsága is beleszólt a Mártírok útján lévő Paksi Halászcsárda megnyitásába. Ez pedig úgy esett, hogy az átalakításnál a kapubejárat felett egy régi, faragott követ találtak, amiről kiderült, hogy műemlék. Az újpesti halászcsárdában 70 százalék volt a bor- és harminc százalék a halfogyasztás, ezt az arányt pedig a Mártírok útján meg akarják fordítani” a halételek népszerűsítésével. Frissen fogott dunai halakból készültek az ételek, és még ha a paksiak nem is utaztak ezért Budapestre, de ha a főváros környékén jártak, biztosan ők is itt ebédeltek.
A Napoletana
A belvárosban 1963-ban Napoletana néven nyílt meg az első „igazi olasz étterem”, amelynek pillanatok alatt hatalmas rajongótábora alakult ki. Általában a Váci utcán kellett sorban állni, ha valaki be szeretett volna jutni az ízlésesen berendezett trattoriába, ahol az egyetemi fiatalság és a környéken dolgozók nagyon jó áron juthattak remek ételekhez. Az 1965. július 12-i Esti Hírlap írása szerint „az étlapon még rajta van, de már nem kapható a keresett Cannelloni, a bolognai kotlett és több más népszerű étel mellett az igazi sláger: a pizza”. A hivatalos indoklás az volt, hogy robbanásveszélyessé nyilvánították a pizzasütőt, de a valódi ok az lehetett, hogy a mindössze 8 négyzetméteres konyha egyszerűen nem bírta a terhelést. „Az étterem gyors népszerűsége miatt a tervezett napi forgalom a háromszorosára nőtt: a szűk helyen mind több húst és tésztát kellett előkészíteni, naponta egy mázsa tésztát házilag gyúrni, spagetti és makarónigépekkel dolgozni, húst sütni — szóval szűk lett a helyiség.” (Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár.) Világítása egyébként az ismert ötvös-tervezőművész, Bánfalvi András nevéhez fűződött, később pedig C&A üzlet nyílt az egykori sikeres olasz étterem helyén.
A Kéményseprő Nagyvendéglő
„A Kéményseprő Nagyvendéglő kerthelyiségét az 1920-as évek végén Gráf János vette át és felvirágoztatta. Gráf úr szakértelmét az államosítások után is elismerték, mert a Gundel felügyelete mellett is vezető maradhatott. A Kéményseprő Éttermet a hetvenes évek végén bontották le és helyén 1990-ben megépült a Liget Szálló, új nevén Hotel Ibis Budapest Heroes Square.” (Forrás: Mandadb.hu.) Fejes Endre az 1962-ben megjelent, Rozsdatemető című regényéhez is ihletet merített az egykori Aréna úti étteremből.
A Pepita Oroszlán vendéglő
„A Reininghaus sör, a tiroli vadásztőr, no meg a faasztal... [a Pepita Oroszlán vendéglő] az amerikai fogadók, az angol pubok, de leginkább a stájer sörözők keveréke, de nemcsak italt lehet a Pepitában kapni. Aki csak valami hideget akar harapni, annak a sörtálat ajánljuk, amelyen füstölt tarja, tojásos húsrolád, házi kolbász kínálja magát ínycsiklandó körítéssel. Ha mégis a meleg étel mellett dönt a vendég, de nem nagyon éhes, akkor meleg szendvicsek közül válasszon. Természetesen sokan vacsorázni is szeretnének itt. A népszerűségi listát a tiroli vadásztőr vezeti, amely speciális, „stájer” módon készített rablóhús. A könnyebb ételek kedvelőinek ajánljuk a párizsi jércemellet vagy a roston sült sertésbordát idénysalátákkal körítve. Nem soroljuk tovább a tradicionális ínyencségeket, csupán annyit mondhatunk: az is talál majd ízlésének megfelelőt, aki a tipikus magyar konyha ízeit kedveli, és az is, aki az ismeretlenebb ausztriai különlegességek miatt ül le az asztalhoz.” (Forrás: Interpress Magazin, 1978. október, 4. évfolyam, 10. szám – Arcanum Digiális Tudománytár.)
Az Aranyfácán
Ami az 1850-es évektől Retek utca, 1931-től Olasz fasor, majd 1946-tól Malinovszkij fasor, az 1962-től Szilágyi Erzsébet fasor néven fut végig a mai Széll Kálmán tértől a Hűvösvölgyi út irányába. „Az Észak-Budai Vendéglátó Vállalat a II. kerület Szilágyi Erzsébet fasor 33. szám alatt működő Városmajor sörözőt találta a legalkalmasabbnak arra, hogy ott kialakítson egy szlovák karakterű hangulatos éttermet-sörözőt, mely jellegzetes sörkínálatára utalva Aranyfácán néven lett ismert és közkedvelt hely. A megállapodás értelmében kezdetben évenként, majd a későbbiekben kétévenként rendezték meg tavasszal Pozsonyban a magyar, majd ősszel Budapesten a szlovák gasztronómiai napokat” – írta az 1982. december 2-án megjelent (26. évfolyam, 12. szám) Mérleg, a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szabad Szakszervezetének lapja (forrás: Arcanum Digitális Tudománytár). Ennek ellenére – vagy ezzel együtt – Puska Tamás gyűjtése alapján kijelenthető, hogy a Belügy az állambiztonságra veszélyes kocsmák között tartotta számon. A kővel rakott utcafront még áll, de manapság szemészeti központ működik a helyén.
