éjszakai élet

szerkesztés

„Addig lesz klub, amíg zenekar is” – Hegyi Gusztáv (The Hungarian Depeche Mode Fan Club)

Szerzők

  • Wágner Gábor

2021. 05. 04. 9:19

A Depeche Mode rajongói igazán mélyen elkötelezett emberek az angol zenekar és tagjai iránt. Magyarország legrégebb óta létező fanklubja 34 éve létezik, és egyelőre – meg szerencsére is – nem látszik még a történet vége. A sokáig a Petőfi Csarnokban működő klub a koncerthelyszín megszűnését követően az Akváriumba tette át a székhelyét. Bár a koronavírus nekik is betett egy időre, de ahogy lehet, újraindulnak a havi rendszerességgel megtartott klubestek. A közel három és fél évtized alatt számos emlékezetes bulit tartottak, kinek a 20. vagy a 30. szülinap, kinek a Budapest Parádén indított DM-kamion, kinek pedig a 36 órás maratoni rendezvény a kedvence. A klubot bő 10 éve irányító Hegyi Gusztávval beszéltük át a dicső múltat és kicsit a jelent, meg persze előrenéztünk a jövőbe is.

We Love Budapest: A Depeche Mode hazai rajongói klubja nem sokkal fiatalabb, mint a rajongása tárgya. Közel három és fél évtizede működik töretlenül, ráadásul sehol máshol a világon nincs ekkora rajongás a zenekar körül. Gondolkodtatok már azon, hogy ez miért és miért pont nálunk alakult így?
 
Hegyi Gusztáv:
Több oka is van ennek. Még nem volt 10 éves a zenekar, amikor 1985-ben először eljöttek hozzánk. Szinte küldetésnek érezték, hogy a vasfüggöny mögé is eljussanak, és akkoriban még nagyon ritka volt, hogy ezt egy épp aktuális, még felfutóban lévő, de már menő zenekar tegye meg. Fontos gesztus volt az itteni, jórészt tinédzser rajongók felé – pláne hogy aztán 1988-ban ismét jöttek és két koncertet is adtak –, mi pedig ezt úgy háláltuk meg nekik, hogy részben a klubon keresztül életben tartottuk a kultuszukat. Ami egyébként szerte a világban mindenhol erős, nem csak nálunk. A klubozás, a havonta rendszeresen megtartott DM-rajongói bulik viszont csak nálunk voltak tudomásom szerint. Rajtunk kívül csak a londoni, hivatalos, a DM menedzsmentje által vitt nagy fanklub működött. Ők persze adtak ki magazinokat, küldtek hírlevelet, és az internet előtti időkben volt egy információs telefonszámuk is, amit ha felhívtál, elmondta egy hang a legfontosabb újdonságokat, híreket. Ritkán frissült, amit onnan tudok, hogy állandóan hívogattuk a számot. Velük egyébként két közös bulink is volt itthon, sőt még a saját magazinjukban is írtak rólunk.

Hegyi Gusztáv

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

WLB: Méltattak? 
 
H. G.:
Igen. Amikor az angol klub vezetői itt jártak, alaposan meglepődtek. A londoni rajongói összejövetelek egy kis pubban vannak, ők ahhoz vannak hozzászokva. Ehhez képest mi bevittük őket a Pecsába, amire először csak néztek egy nagyot. Aztán amikor megtelt az épület fekete ruhásokkal, akkor meg már nem hittek a szemüknek, és arra számítottak, hogy váratlanul a zenekar is felbukkan.

A Pecsa előtt kígyózó sor

Fotó: The Hungarian Depeche Mode Fan Club

WLB: Miért pont a Pecsa lett a DM-klubok központi bázisa? Legalábbis a koncerthelyszín bezárásáig, mert azóta az Akvárium nagytermében tartjátok a rendezvényeket.
 
H. G.:
Ott működött a Csillagfény diszkó, ahol a kor legmenőbb pop- és tánczenéire lehetett szórakozni. Mivel a Depeche Mode akkoriban jött felfelé a fiatalok körében, így tőlük is mentek számok. Amikor megszólalt egy-egy DM-alapvetés, a táncparketten szinte teljesen kicserélődött a közönség. Akik addig táncoltak, kimentek, akik pedig fekete ruhában a terem különböző részein addig csak gubbasztottak, bementek táncolni. Ez odáig fajult, hogy egyre többet kértek DM-et a DJ-től, miközben a Csillagfény átlagközönségének meg egyre jobban szúrta a szemét a fura, sötét ruhás, alteros csapat, akadtak konfliktusok is. A Pecsa vezetése viszont kiszúrta, hogy ez a DM-es közeg elég nagy, masszív, és érdemes számukra külön bulilehetőséget biztosítani – így kezdődött el a sztori. Egyébként meg pont akkoriban határozták el, hogy támogatni fogják a különböző fanklubokat, többféle indult, például Cure-, Bros- vagy Michael Jackson-. Akkoriban 1500-1600 ember járt havi rendszerességgel DM Klubba, ma ez a szám már nem ilyen magas. Átlagosan 600-900 ember fordul meg az Akváriumban, néha felkúszik 1000 főre. Azért ezek sem rossz számok, pláne 34 év után, és úgy, hogy a tagságunk jelentős része együtt öregszik a zenekarral, komolyodnak, családot alapítanak, megállapodnak, és már nem járnak annyit buliba.

Csocsózás Martin Gore-ral

Fotó: The Hungarian Depeche Mode Fan Club

WLB: Mennyi idő kellett ahhoz, hogy berobbanjon a klub?
 
H. G.:
Meglepően rövid idő, pár alkalom. Volt akkor még klubnapló, ami most is megvan, relikvia a kezdetekről, és abban benne van minden, ami a múltban történt. Pontosan nyomon lehet követni, ahogy buliról bulira egyre nagyobb tömegek jöttek – egészen hamar szükség lett a nagyteremre. Kábé 2-3 buli kellett hozzá. Megtöltöttük az egész Pecsát: a nagyteremben volt a nagy buli, az egyik kisteremben mentek a koncertfilmek, interjúk, klipek, egyszóval a vetítés, a másik kisteremben pedig a Depeche Mode-dal rokon zenék vagy egy kis EBM. Volt, hogy annyi ember jött össze, hogy megmozdulni sem lehetett. 

Fotó: The Hungarian Depeche Mode Fan Club

WLB: A mostani fiatalok járnak a klubba? Van utánpótlás?
 
H. G.:
Nem jellemző, de azért időnként előkerülnek új, akár egészen fiatal arcok is. Utoljára 2006 körül, a Playing the Angel-korszak idején volt némi észre is vehető vérfrissítés. Akkor csatlakozott egy újabb generáció. A törzstagság azért még mindig azok közül kerül ki, akik a 80-as és a 90-es években kezdtek el járni a klubba. A mostani fiatalok igazából nem nagyon tudnak mit kezdeni azzal a kifejezéssel sem, hogy fanklub. Azt képzelik, hogy úgy működünk, mint régen a bélyegszakkör: körbeülünk egy asztalt, és egy tea mellett posztereket cserélgetünk, merengünk a régi szép időkről meg elmélkedünk a Depeche Mode-ról. Pedig hát nem. Hanem ez is „csak” egy party, egy hatalmas buli.

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

WLB: A Depeche Mode rajongóiról meg magáról a klubról is az a hír járta régen, hogy őket semmi más zene, zenekar nem érdekli, csak ez. Mennyire megalapozott ez a vélemény?
 
H. G.:
Részben. Egyfelől rajongókról van szó, akiknek mindig a rajongásuk tárgya az első. De én például sok és sokféle zenét hallgatok, nem csak őket. Már a korábbi klubvezetés részéről is célkitűzés volt – még a 90-es években –, hogy időnként vendégfellépőket hívjanak a bulikra, izgalmas, érdekes underground zenekarokat, és még csak nem is feltétlenül a DM-hez hasonló zenei világból. Volt pár ilyen buli akkoriban, és aztán később, amikor már én is részt vettem a klub vezetésében, nekünk is. Mindig felemás volt az eredmény: a DM-rajongók egy részét kizárólag a DM és a hozzájuk szorosabban, lazábban kötődő zenekarok érdeklik. De persze mi más érdekelje egy Depeche Mode-ról elnevezett, alapvetően rajongói klubban? Ugyanakkor meg ott van a rajongók másik fele, akiknek meg kimondottan felnyitotta a szemét és tágította a látásmódját a DM iránti rajongás, elsősorban is az elektronikus zenék kapcsán. Jó pár fontos, emlékezetes koncertet szerveztünk az évek során: például Nitzer Ebb, Moby, Die Krupps, Console, Laibach.

Éjjel 1 után telik meg az Akvárium nagyterme

Fotó: The Hungarian Depeche Mode Fan Club

WLB: Egy mai DM Klub-buli elsősorban miben különbözik, mondjuk, egy 20-30 évvel ezelőttitől?
 
H. G.:
Nagyjából ugyanaz történik abban az értelemben, hogy szépen lassan összegyűlik egy csomó rajongó, akik buliznak egyet, jórészt Depeche Mode-ra. A különbség abban mutatkozik meg elsősorban, hogy megváltoztak a szórakozási szokások. Manapság jóval később kezdődnek a bulik. Mi 11-kor nyitunk, de csak éjjel 1 után telik meg az Akvárium nagyterme és indul be a buli. Ez pedig a műsor felépítését is befolyásolja: nem játszhatok le nagy slágereket 11-kor, hanem csak 1 óra után, mert korábban nem lesz, aki táncoljon rá. Különbség még persze az is, hogy a közönség egyre és egyre idősebb lesz. Ezért hamarabb fáradnak be, így a műsort úgy kell felépíteni, hogy az érdeklődés és a lelkesedés ne lankadjon.

Fotó: The Hungarian Depeche Mode Fan Club

WLB: A világ más nagy DM-klubjaival van kapcsolatotok? 
 
H. G.:
Nincs, de nem is tudunk hasonló nagy rajongói klubról. A net előtt meg nem is nagyon volt arra lehetőség, hogy könnyen egymásra találjunk. Olyanról hallottunk, hogy egy-egy nagyobb esemény volt például Prágában vagy Drezdában, de rendszeres, aktív klubélet bulikkal, mint ahogy nálunk van, olyan máshol nincs. Olyan viszont többször is volt, hogy környező országokból írtak nekünk, aztán eljöttek megnézni a klubot, és azóta rendszeresen járnak hozzánk, például Szlovákiából. Olyan embereket is ismerek, akik évek óta külföldön élnek és dolgoznak, de amikor klub van, arra mindig hazajönnek, úgy vesznek ki szabadságot és ahhoz igazítják a hazalátogatást.

Fotó: The Hungarian Depeche Mode Fan Club

WLB: 1987-ben, vagyis két évvel azt követően, hogy a Depeche Mode először járt nálunk, már meg is alakult a hazai rajongói klub. Hány korszakra lehet felosztani ezt az eddig eltelt és már így is tekintélyes 34 évet?
 
H. G.:
Az első, kezdeti időszak a 90-es évek közepéig tartott. A tagság akkor még nagyon fiatal volt, sok tinédzserrel és 25 év alattival, ez határozta meg elsősorban azokat az időket, meg az, hogy a Depeche Mode-rajongás akkor egy meghatározó divathullám is volt. Erre jött aztán a nagy trauma: Alan Wilder váratlanul kilépett a zenekarból, Dave Gahan majdnem belehalt a drogokba, a Depeche Mode pedig kis híján megszűnt. Addig nagyjából évről évre jöttek a lemezek, a turnék, akkor viszont jött egy hosszú, többéves leállás és visszavonulás. Ezt a klub is megsínylette: alábbhagyott a zenekar iránti rajongás, és sok tag elmaradt a bulikról is.

Az ínséges éveknek lassan lett vége, ez a második, válságos vagy átmeneti korszak 2001-ig tartott. Akkor jött az Exciter album meg a hozzá kapcsolódó turné, illetve annak részeként a budapesti koncert a Kisstadionban, ami akkorát ütött megint, hogy egyfelől megerősítette a rajongást, másfelől hozott új embereket, sőt még azokat az arcokat is visszacsábította, akik a korábbi években elfordultak a Depeche Mode-tól és a klubtól is. Azóta tart a harmadik korszak, különösebb botlás vagy visszaesés nélkül, egyenes pályán haladunk előre – csak akkor esik kicsit vissza az érdeklődés, amikor túl sok év telik el két nagylemez között. Eleve akkor, amikor új album van, vagy a turnék időszakában mindig többen vannak a klubokon is.

Fotó: The Hungarian Depeche Mode Fan Club

WLB: A zenekar nyilván tudott arról, hogy mi folyik Magyarországon, és fel is merül a kérdés, hogy ők felbukkantak-e a klub valamelyik eseményén.
 
H. G.:
A klubban konkrétan csak Andy Fletcher volt, ő is mint fellépő, mint DJ 2007-ben a Pecsában. Ezen kívül csak egy majdnem élményünk volt velük, az is nemrég történt, a 2018-as turné idején. Lement a budapesti koncert az Arénában, majd az Akváriumban volt a klub rendezte after party, amin fellépett vendégként Null+Void-projektjével Kurt Uenala is, aki az utóbbi két DM-lemezen is szerepelt. Meg volt beszélve, hogy Dave, Martin és Andy lejönnek az Akváriumba megnézni a koncertet, eleve ott laktak a szomszédban, a Kempinskiben. Csakhogy előtte leugrottak szétnézni a biztonságiak, ők pedig úgy ítélték meg, hogy inkább ne menjenek le, mert ha 1200 rajongó észreveszi őket és egyszerre megindul feléjük, arra az esetre nincs megfelelő menekülési útvonal. Úgyhogy csak a turné dobosa meg páran a technikai stábból látogattak le az Akváriumba – és elmondták, ha nem a biztonságiaké a döntő szó, hanem a zenekaré, akkor most ők is ott lennének. Az egésznek az lehet a mélyén – és ezt azóta is fel-felhozzák interjúkban –, amikor 1988-ban nálunk jártak. Az InterContinentalban kávézott a zenekar, és egyszer csak minden elsötétült körülöttük, azt hitték beborult, jön a vihar, de ehelyett fekete ruhás rajongók takarták el a napfényt, integettek, kiabáltak, verték a kirakatüveget; egyszerre volt ijesztő és furcsa a számukra. Aztán 1993-ban, amikor több napot is itt töltöttek, mindez megismétlődött, mindenhová követte őket egy nagy csapat kitartó rajongó. Kicsit talán tartózkodóan figyelik a mi fanatikus rajongásunkat.

Előfordult, hogy én is összefutottam velük

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

WLB: De azért csak találkoztál velük személyesen...
 
H. G.:
Igen, volt szerencsém többször is. Korábban előfordult párszor olyan, hogy „titokban” kimozdultak éjszaka és elmentek valahova, egy random klubba Budapesten. Ilyenkor előfordult, hogy én is összefutottam velük. De általában a találkozások a koncertek előtt vagy után történtek.
 
 
WLB: A klubot most már egy ideje te vezeted, de van egy szervezőtársad. Róla mit kell tudni, ő mióta tagja a klubnak?
 
H. G.:
Borbély Lajosnak hívják, és korábban ő volt nagyon hosszú időn keresztül a klub vezetője. Nagyrészt neki köszönhető, hogy még mindig van klub és hogy túléltük a válságos időket a 90-es évek második felében, mert remek válságmenedzser, az ő precizitása és lelkülete meghatározó volt. A mai napig vele szervezem a klubot, közösen ötletelünk, igazából csak helyet cseréltünk bő 10 évvel ezelőtt.

Ma a tagságot abban mérhetjük, hogy hány tagja van a Facebook-csoportunknak

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

WLB: A nevetekben szerepel a klub szó. Ezek szerint számon tartott tagság is létezik? Tudod pontosan, hogy hányan vagytok?
 
H. G.:
Amíg nem volt internet, addig számon tartottuk, létezett klubtagsági kártya is, ami olyan bónuszokkal járt, mint a hírlevél meg a zárt körű buli csak tagoknak. Az internet megjelenésével azonban ezeknek már nem láttuk sok értelmét. Úgyhogy ma a tagságot maximum abban mérhetjük, hogy hány tagja van a Facebook-csoportunknak. Ez közel ötezer ember.
 
 
WLB: A rajongásnak vannak fokozatai, és egy rajongói klubban biztosan feltűnnek az elszánt hívek is, a különös, extrém figurák, akik igyekeznek két lépéssel a többi rajongó előtt járni, akiket kicsit talán még le is néznek. Te futottál össze ilyen arcokkal?
 
H. G.:
Persze, találkoztam, de említésre méltó sztorit nem tudok mesélni róluk. Sok embernek volt valami kattanása, pláne a 90-es években. Olyan tetoválást csináltattak, mint amilyen Dave Gahannek volt, meg olyan mellényt varrattak maguknak, amilyet Dave Gahan viselt az I Feel You klipjében. A 90-es évek második felében, az Ultra lemez megjelenése után valamelyik menő tévéshow-ban fellépett a zenekar, és bemutatta az It’s No Good című, akkor új számát. Ez pont aznap estére esett, amikor a klub is volt. Valaki felvette a műsort, majd rohant vele a klubba, ahol mi meg leadtuk. És akkor szembesült azzal mindenki, hogy Dave Gahan, akinek akkoriban hosszú volt a haja, levágatta azt. Emlékszem, azon ott többen komolyan kiakadtak. Állítólag voltak, akik még ott helyben, a Pecsa WC-jében szabadultak meg a hosszú hajú Gahanre emlékeztető frizurájuktól.

Fotó: The Hungarian Depeche Mode Fan Club

WLB: Sokáig tartotta magát egy városi legenda, amit én személy szerint sosem tapasztaltam, hogy a Depeche Mode és a Duran Duran rajongói között kibékíthetetlen, esetenként akár fizikai összecsapásba is torkolló ellentét feszül. Ti éreztetek ebből bármit is?
 
H. G.:
Ezt én is mindig hallottam, de sosem tapasztaltam. Eleve azt sem tudtam, hogy néz ki egy Duran Duran-os. Tudtam, hogy néz ki egy rapper, egy Cure-os, tök sok kasztot ismertem, tudtam, melyiket miről lehet felismerni – kivéve a Duran Duran-osokat. De az egész valószínűleg onnan jön, hogy a két zenekar tagjai nem nagyon kedvelik egymást, aminek az van a mélyén, hogy állítólag egyszer, még a 80-as években valahol Simon Le Bon és Dave Gahan összetalálkoztak, és előbbi lekezelően beszélt az utóbbival, meg úgy tett, mintha nem tudná pontosan, hogy kivel futott össze.

Fotó: The Hungarian Depeche Mode Fan Club

WLB: Ha jól tudom, a magyar Depeche Mode-klónok (Bonanza Banzai, Populär, Dr. Beat) is először nálatok léptek fel, a klubban alapozták meg későbbi, hosszabb-rövidebb ideig tartó sikereiket. Igaz ez?
 
H. G.:
Kezdetben rengeteg bűnrossz klónzenekar lépett fel nálunk, és ők el is tűntek hamar. De pont ez a három említett csapat volt az, akik szintén tőlünk indultak, és el is jutottak valahova, mert valamit tudtak azon túl is, hogy nagyon szeretik Gahanéket és inspirálja őket a Depeche Mode zenéje. A Bonanza jutott a legmesszebb. Az ő első fellépéseik párhuzamosan voltak a Csillagfényben és a Depeche Mode Klubban. A Bonanza korai rajongótábora a DM Klub közönségéből alakult, és az első pár lemez idején szinte még teljesen le is fedte egymást. Emlékszem, hogy a családdal Siófokon nyaraltam, ahol éppen akkor lépett fel a Bonanza Banzai, elmentem rá, és olyan érzésem volt, mintha a Pecsában lennék. Mintha az ottani, DM Klub-os közönséget egy az egyben átkopizták volna a Balaton mellé. Aztán később a kettő egyre inkább elvált egymástól, mígnem az, hogy Bonanza Banzai-os meg DM Klub-os egyszer csak nem volt már ugyanaz a halmaz. Természetes folyamat volt ez. Volt egyébként 1990-ben egy legendás buli, egy rekordkísérlet, ami 36 órán át tartott. Augusztus 19-én délelőtt 10-kor kezdődött és augusztus 20-án ért véget, este 10 órakor. Azon fellépett mind a három zenekar.

Fotó: The Hungarian Depeche Mode Fan Club

WLB: Véleményed szerint meddig fog menni még a klub, mikor lesz végleg vége? Vagy ez csak egyetlen dolog függvénye: van-e Depeche Mode, vagy nincs, mert az utóbbi esetben akkor klub sincsen?
 
H. G.:
A józan ész szerint már rég abba kellett volna hagyni. Amikor a Pecsa bezárt, akkor egyébként szóba is került, hogy befejezzük. Ennyi év és buli után belegondolni is hajmeresztő, hogy még mindig itt vagyunk. Lajos és köztem ez úgy működik egyébként, hogy amikor én dobnám be a törülközőt, akkor ő éppen nagyon lelkes, amikor meg ő hagyná abba, akkor meg én pont nem. Szerintem addig lesz klub, amíg zenekar is. Arra folyton figyelünk, hogy az aktualitások, a Depeche Mode jelene mindig a műsor hangsúlyos és szerves részét képezze, és ne nosztalgiatrip legyen egy-egy buli, hanem, mondjuk, egy helyzetjelentés. Vagyis ha nem lesz DM, nem lesz DM Klub sem, mert elveszti az értelmét.

Hasonló tartalmak

Admin mode