Gyerekként minden olyan lélegzetelállítóan szép tud lenni, hiszen még nem szoktuk meg a körülöttünk lévő világot és könnyedén rácsodálkozunk. Különösen így van ez karácsony előtt, hiszen az ünnepek éppen arról szólnak, hogy megpróbáljuk magunkat együttes erővel kiemelni a hétköznapok szürkeségéből. Mindenki emlékszik még arra, mikor gyermekként karácsony tájékán a játékbolt ünnepi díszben pompázó kirakatában minden mozgó, világító, karácsonyra felcicomázott apróság olyan csodálatosan szépnek tűnt, hogy legszívesebben azonnal megvásároltattuk volna az összeset, mit sem tudva a pénz értékéről. Aztán mikor elérkezett a szenteste és végre kibonthattuk a meglepetést, mintha ebből a csodásan díszített, mesés hangulatból is hazaérkezett volna egy kevés. Hét budapesti kirakatot ajánlunk, ami előtt újra átélhetjük ezt az érzést.

Már a cikk elején felhívjuk az olvasó figyelmét arra, hogy nem vagyunk esztéták, és ahogy gyerekkorunkban sem művészetfilozófiai kérdéseken elmélkedve álltunk a kirakatok előtt, úgy most sem ez a felsorolásunk alapja. Egy-két helynél érezhetjük úgy, hogy túlszaladt a dekoratőrök lelkesedése és a giccs határán egyensúlyozunk. Ez most egyáltalán nem baj, a dánok, a svédek és a norvégok iránti tiszteletünk mellett is el kell fogadnunk, hogy nem vagyunk skandináv ország, némi túlzás hozzátartozik Budapesthez, és mi alapvetően szeretjük ezt.

Különösen hálás ebben az időszakban virágboltot üzemeltetni, hiszen a szemünk nagyon kívánja a színes növényeket a téli szürkeségben, a karácsony pedig tagadhatatlanul a fenyőillatról, a faállításról is szól, arról nem is beszélve, hogy olyan növényeknek is most van a szezonja, mint a mikulásvirág vagy a karácsonyi kaktusz.

Virágboltok: Philanthia és Sasplant Virágszalon

A Philanthia enteriőr- és virágbolt szecessziós homlokzatával még a hétköznapokon is kiemelkedik a Váci utca elegáns boltjai közül. Idén pedig mikulásos-hóanyós, mozgó-pörgő-integető díszeivel igazán feldobja a környéket. A közeli Irányi utcában található Sasplant Virágszalon hatalmas és magas üvegablakai karácsonyi díszeikkel és messziről ragyogó fényeikkel pedig nemcsak igazi karácsonyi hangulatot varázsolnak, hanem felhívják a figyelmet az üzletnek helyet adó szép, Lechner Ödön tervezte épületre is, amely sokszor észrevétlen marad, hiszen a keskeny utcában ritkán állunk meg, hogy jól megnézzük magunknak.

Cloe Cafe

A virágüzlettel majdnem szemben helyezkedik el a Cloe Cafe rózsaszín mesevilága, amely leánygyermekünket biztosan el fogja bűvölni legalább tíz percre. Hófehér szarvas, rózsaszín karácsonyfák, ajándékdobozok alkotják a dekoráció nagy részét, belül pedig ékszertartónak is beillő, meleg tejben oldódó forrócsoki-bombákat próbálhatunk ki.

X-mas Jungle / Gerbeaud

Szintén a közelben, a Vörösmarty téren található az X-mas Jungle. A meglepő, állatos dekorációkat áruló shop a Gerbeaud-ból is megközelíthető, a bolt elrendezése pedig úgy lett kialakítva, hogy az utcáról benézve is gyönyörködhessünk benne. Ehhez egyébként forralt bort is vásárolhatunk magunknak.

Zsebi

A karácsony a bejglik, cukorkák és csokik ideje is, több pékség és édességbolt pedig speciális kirakattal várja az ünnepet. A Pozsonyi úton és a Bartók Béla úton is megtalálható Zsebit ugyan kényszer szülte, hiszen a pandémia alatt hozta létre a Déryné stábja, kifejezetten az elviteles szolgáltatásokra, azonban éppen ezért gondot fordítottak arra, hogy egy kívülről is látványos, hívogató üzletet hozzanak létre, ahol a karácsonyi dekoráció most különösen szép, a kínálat pedig az ünnep alkalmából bejglivel, karácsonyi süteményekkel is kiegészül.

Les Cadeaux de Flore

Igazi ékszerdoboz a Hattyú utcában a Les Cadeaux de Flore. A Café Flore Matin et Soir karácsonyi pop-up boltjában francia édességeket, cukorkákat vásárolhatunk csinos dobozkában. A csöppnyi boltban hangulatos mennyezetfreskó és igazi Diótörő-hangulat vár bennünket. 

Erkel Színház

És ha már Diótörő, akkor meg kell említenünk az Erkel Színház előtt álló finom kis balerinát, aki arra invitál minket, hogy nézzük meg Csajkovszkij örök érvényű klasszikusát

A karácsonyban az a legjobb, hogy hiába leszünk egyre idősebbek és kerülünk más és más életszakaszba, az ismétlődő szokások és az emlékeink által mindig lehetőségünk van arra, hogy újraélhessük a legboldogabb ünnepünket. Ezért is szeretnénk biztatni mindenkit, hogy vásárlás közben tegyen egy kis kitérőt valamelyik díszes kirakathoz és legyen néhány percre újra gyerek.

Címkék