Bréking / látnivalók és kultúra

szerkesztés

Felújítják végre az Andrássy úton álló MÁV-bérház gyönyörű homlokzatát

Szerzők

  • We Love Budapest

2021. 11. 26. 12:51

A Kodály köröndnél magasodó csodálatos MÁV-bérház külső homlokzatának felújítása már régóta érik. Végre láthatóvá válnak a kosz miatt most alig kivehető, páratlan díszítések.

Az Andrássy út 88–90. alatti, a Kodály köröndnél álló MÁV-bérház 140 éves, ráfért már a felújítás. A PestBuda.hu szúrta ki, hogy az állami tulajdonú ingatlan homlokzatát állítják helyre elsősorban, de kicserélik és javítják a nyílászárókat és elhárítják az épület balesetveszélyességét is. Az egykori MÁV Nyugdíjintézet bérháza műemléképület, közel 5000 négyzetméteres és 110 lakás található benne. A toszkán reneszánsz palotákra emlékeztető bérház 1880–1882 között épült Petschacher Gusztáv tervei alapján. A hátsó homlokzatot leszámítva az egész épületet különleges sgraffito fedi be, ezt Rauscher Lajos tervezte, a figurális elemeket pedig Székely Bertalan készítette. Külön kiemelést érdemel a kovácsoltvas kerítésrács és a kétszárnyú kapu, amit Jungfer Gyula készített. A MÁV bérházat utoljára 61 évvel ezelőtt, 1960-ban újították fel, úgyhogy nagyon ráfért már egy komolyabb fazonigazítás. 

Fotó: Major Kata - We Love Budapest

Fotó: Major Kata - We Love Budapest

Fotó: Major Kata - We Love Budapest

Fotó: Major Kata - We Love Budapest

Hasonló tartalmak

Admin mode