Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

budapest

Schubert a bárban – „A zene éjszakáján” népszerű bárokba és kávéházakba költözik a klasszikus zene

November 13-án rendezik meg „A zene éjszakáját”, amelynek keretében ingyenes klasszikus zenei minikoncerteket hallgathatunk Buda és Pest legkedveltebb helyein.

Az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő program keretében a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapest Brand segítségével, Budapest Főváros Önkormányzata támogatásának köszönhetően ingyenes minikoncerteket, rövid hangversenyeket hallgathatunk a BFZ kamaraformációi és Fischer Annie Ösztöndíjas ifjú tehetségek előadásában.

Műsoron a 30-as évek slágerei (például az eredeti Meseautó című film zenéi), Schubert-, Gershwin- és Weiner Leó-művek szerepelnek. A rendezvényhez olyan helyszínek csatlakoznak, mint a Béla bár, a Hadik Kávéház, a Szatyor Bár, a Három Holló Kávéház, a Mitzi bár, a Moha Café és a Púder Bárszínház.
 
Bővebb információk és a program itt található. 

Cimkék

Hasonló tartalmak

A II. kerületre hagyta lakóházát, egy kikötéssel

?>

Őrsi Gergely II. kerületi polgármester Facebook-oldalán adott hírt két bölcsődefejlesztésről, melyek egyike különösen kedves történet.

Új városnegyed biztosan lesz Rákosrendezőn, de a toronyház sincs kizárva

?>

Rákosrendező romos területének fejlesztése biztosan elindul, de még nem eldöntött, hogy milyen irányban haladnak majd az új negyed kialakításánál.

Átadták Budapest 2023-as Építészeti Nívódíját

?>

Budapest Építészeti Nívódíját azok a munkák kapják, melyek hozzájárulnak egy élhető(bb) város létrehozásához. Mutatjuk az idei nyerteseket.

Budapest

A mélység, ami elnyelt tankokat és téglagyárat is – A Feneketlen-tó története

?>

Ha rendeznénk egy „fenyegető elnevezésű budapesti helyek” versenyt, a Feneketlen-tó biztosan dobogós lenne. Na de miért kapta a 4-5 méter mély tó ezt a furcsa nevet?

Neked ajánlott

A