10. születésnapunk alkalmából 10 sétát állítunk össze különböző tematikákra felhúzva – minden hónapra egyet –, amelyeket online cikkekben tárunk elétek. Sétacikkünk segítségével egy térképpel, útvonallal és izgalmas történetekkel fedezhetitek fel magatoknak a város rejtett helyszíneit.
Mozitól indulunk – és majd ott is végzünk
Valamiért – az okát ne kérdezzétek – a 90-es évek szórakozóhelyei közül nem egy mozi volt korábban, vagy az lett belőle, vagy mozi is meg szórakozóhely is volt egyszerre. Egy ilyentől indulunk, sőt menet közben is érintünk egyet, majd egy ilyen helynél is végzünk. Az Arany János utcai metrómegálló közelében találjuk a Toldi mozit, ami hosszú története során – 1932-ben nyitott – alapvetően mindig mozi volt, mígnem aztán jött az említett korszak, amikor a bulizás is a repertoár része lett. Itt volt a Razzia, ami a Toldi pincerészében működött, szűk folyosókkal, kis tánctérrel és felforrósodott hangulattal.
A Toldi azon kevés helyek egyike, amelyek – ha időnként nagy nehézségek árán is, de dacolva mindennel – megőrizték kettő az egyben jellegüket: egyszerre mozik és szórakozóhelyek. Amikor bezárt a Razzia, mert a mozit átalakították, a helyére a pincébe beköltözött a Balázs Béla Stúdió. Bár a bulizást egy időre takaréklángra állították a Toldiban, mégsem maradt teljesen parlagon. Rendszeresen ide jártak a Hajtás Pajtás futárjai, a Korai Öröm tagjai, a Képzőművészeti Egyetem vizkom szakos hallgatói, meg akiket még odafújt a szél nap mint nap. Esténként kifejezetten pezsgő hangulat alakult ki – különösen a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál idején –, buli előtti alapozáshoz tökéletes terep volt a Toldi. Manapság pedig ismét teljes mellszélességgel visszatértek a régi szép idők: a Toldi megint mozi és szórakozóhely is egyben, és reméljük, ez így is marad.
Lerészegedni elegánsan, művészi módon
Ha a Toldi mozival szemben, a Bajcsy túloldalán induló Dessewffy utcán berongyolunk a VI. kerületbe, egymás közelében találunk három olyan helyet – vagy a hely egykori helyét –, ahol annak idején színészeket, zenészeket és más ismert embereket is láthattunk asztalon táncolni, asztalra borulva aludni vagy stílusosan – és kevésbé stílusosan is – szétcsapni magukat. A kétszintes, a pincében színpaddal is rendelkező Picasso Point, a dekadens Piaf, ami manapság Edith néven él tovább, és a szintén többszintes – konkrétan három –, multikulti Tütü Tangó igazi bohém helyei voltak a városnak, ahol úgy folyt az éjszakai élet, mintha nem lenne holnap, és sosem kelne fel többé a nap. Közel voltak egymáshoz, ezért pillanatok alatt lehetett egyikből a másikba átjutni, ha épp úgy alakította az éjszaka dramaturgiája. Ráadásul mindezt jórészt kihalt utcákon keresztül, mert a 90-es években még se bulinegyed nem volt, se turistaözön, se hely hely hátán, így az utcán sem tolongtak az emberek.
Nagy bulik, nagy pillanatok
Sétánkat – csak hogy meglegyen a kontraszt – a jelenlegi bulinegyeden keresztül folytatjuk: a Király utca, a Kazinczy, majd a Madách tér az útirány. Ha valaki a 90-es években volt fiatal, és még ma is gyakran kimozdul, ha beköszönt az éjszaka, érzékeli a különbséget. Ma már annyi a hely Budapesten, mint égen a csillag, még úgy is, hogy a Covid miatt jó pár elvérzett. Annak idején komoly döntést kellett hozni, hogy a pár hely közül melyikben töltse az idejét a bulista, manapság viszont csak rá kell bökni az egyikre, aztán ha nem olyan jó, akkor át lehet menni a szomszédba.
A Madách teret elhagyva, keresztülmegyünk a Károly körúton, majd a tűzoltóság mellett nyíló Gerlóczy utcán haladunk tovább. Itt volt, önkormányzati területen, a Merlin Klub, ahol nemcsak koncertek és elektronikus zenei bulik, de színházi előadások, kiállítások és a legkülönfélébb kulturális események is voltak – persze elsősorban a buli miatt érkezett ide az ember, pláne hogy a Merlin a méretesebb helyek közé tartozott, így sokan befértek. Bár sétánk nem érinti, de szintén ennek a korszaknak volt remek helye az Almássy téri Szabadidőközpont, a Merlin leginkább vele említhető egy lapon. Aki egyszer is járt itt, annak örökre beégett az agyába a felső szintre és így a buliba felvezető, nagy kanyart leíró, széles lépcsősor. Mennyit botladoztunk itt le-föl járva. Ma már csak kívülről lehet megtekinteni az egykori bulihelyszínt, a belső udvarra és a Merlinnek otthont adó épülethez nem lehet csak úgy bejutni, beléptetőkapu állja az érdeklődő útját. De semmi gond, haladjunk is tovább!
A Petőfi Sándor utcánál balra fordulunk, a Ferenciek tere irányába, átmegyünk a Rákóczi úton, és meg sem állunk az Egyetem térig, ahol bár találunk egyetemet is, de a mi szempontunkból nézve elsősorban azt a helyet, ami egykor az első számú szórakozóhelye volt a környékbeli egyetemistáknak és főiskolásoknak. Ez a hely pedig a Véndiák, ami különös módon megőrizte a régi arculatát, annak ellenére, hogy (ahogy az egykori vendégek is) a hely „felnőtt”: ma már étteremként működik.
Továbbhaladva a Kecskeméti utcán egyenesen belefutunk a Kálvin térbe. Itt most egy kicsit csalunk, de meg is magyarázzuk az okát. A 2000 legelején indult és a metróaluljáróban, egy retró kávézó helyén kialakított Cha-Cha-Cha a legféktelenebb hely volt, ami valaha is volt ebben a városban. Itt olyan hőfokon égett egy-egy buli, amitől nem létezik forróbb hangulat. Mindenkinek van a Cha-Cha-Chával kapcsolatban legalább egy olyan sztorija, amit csak szűk társaságban és csak olyan embereknek mer elmesélni, akikben meg is bízik. Ezt a legendát azért hozzuk ide, mert ha valami továbbörökítette a 90-es évek helyeinek hangulatát, az egyértelműen a Kálvin téri Cha-Cha-Cha volt, és a helyszínt azért hangsúlyozzuk, mert később más helyszínekre költözött tovább a hely, amiket szintén nagyon bírtunk, csak már más volt a hangulat. A Kálvin tér elhagyása előtt még vessünk egy pillantást az egykori Vörösmarty mozi épületére is, ami ugyan nem szórakozóhely volt, viszont a kávézója fontos találkozási pont volt a 90-es években, számos ismert alteros zenész is megfordult ott mint törzsvendég.
Ha a Mikszáth tér mesélni tudna
A 80-as évek vége és a 90-es évek vége közötti tíz évben a Mikszáth tér és környéke – ideértve a Krúdy utcát, a Ráday utcát és a Lőrinc pap teret – fontos helyszín volt az éjszakai életben. A Mikszáth téren volt a korszak legnagyobb legendája, a Tilos az Á, ahol még Frank Zappa is megfordult mint vendég, az akkori (ellen)kulturális és közélet alakjairól nem beszélve, ahol szem- és fültanúi lehettünk Palotai Zsolt szárnypróbálgatásainak is, amit a méltán népszerű DJ akkor még (a kezdeti időkben) kazettákról tolt. De az Á-ban alakult meg a Vajdai Vilmos vezette TÁP (Tilos az Á Performance) Színház, és innen indult a Tilos Rádió, meg itt működött a Kistamás László alapította és a Till Attilát is tagjai között tudó Vákuum TV is. Akárcsak a környék, a Tilos az Á is újjáéledt nemrégiben, TILOS a tilos néven, őszintén reméljük, hogy mindkettőnek tartósan sikerül az újbóli felpezsdülés.
Pár lépésre a Tilos az Á-tól, a Krúdy utcában volt a Darshan, ami nemcsak egy hely volt, hanem egy udvar. Itt működött az azonos nevű hely, ahova szórakozni járt az ember, de volt itt kávézó, Bahia üzlet és a budapesti lemezboltok ma már sajnos nem létező legendája, az IndieGo is. A Darshan többfunkciós volt, beülhettél vacsorázni, ami után italozni kezdhettél, és amikor megszületett benned a parázs hangulat, már indult is a buli. A többi helytől karakteresen megkülönböztette a Darshant az akkor különlegesnek számító arculata, a színes csempék és az etnós-goás díszítőelemek.
A Körút felé haladva a Krúdy utcát megtöri a csöpp Lőrinc pap tér, ami, ha történelmi távlatból tekintünk rá, mindig is bulihelyszín volt. Már az 1800-as évek második felében is működtek itt hírhedt kocsmák és bordélyok – a téren álló templom híveinek nem túl nagy örömére. A 90-es években az Egocentrum működött itt rövid ideig, ami az ellenkultúra híveinek volt otthona és gyűjtőhelye, a szabadság apró szigete volt ez, ami éjjel-nappal nyitva tartott – mindössze a rövid takarítási időre zárt be –, és senkit nem zavartak haza, ha elaludt valamelyik sarokban vagy egy asztalra borulva. A rendőrség nem nézte túl jó szemmel a hely működését, és a múlt rendszerből örökölt reflexek alapján be is záratták a helyet, ami azonban tovább élt – mint mozi: a Cirko-Gejzír működött a helyén, manapság pedig sörözni lehet az egykori Egocentrumban.
Végül, de nem utolsósorban
A környéken volt még pár remek hely, mint például a Képes Kávézó vagy a Lumen, de mi a Lőrinc pap térről a Mária utcán haladunk tovább, egyenesen az Üllői út irányába. Ebben a nem túl szép, kimondottan ingerszegény és a Körúttal párhuzamosan futó utcában volt a Biliárd fél 10, Budapest első jazzkocsmája, meg a Big Mambo, ami a nevéhez méltó módon vidám kis hely volt, műpálmával meg színes műanyag giccsdekorral, a falakon Szatmári Gergely kiváló szociofotóival.
Az Üllői út másik oldalán folytatódik és egyben véget is ér a túra egy ma már nem létező legenda helyén felépült közparkocskában. A Kinizsi utca 28. szám alatt már a II. világháború előtt filmszínház működött, melynek neve 1959-ben kapta meg az utca nevét, és lett Kinizsi mozi. Harminc éven át muzsikált nagy nyugalomban a ferencvárosi mozi, majd a rendszerváltás előtti időkben, a 80-as évek végén művészmozivá alakult át, Blue Box néven. De nemcsak művészfilmeket vetítettek itt, hanem underground szórakozóhelyként is funkcionált. Ment az alter rock diszkó, és gyakran voltak koncertek is. 2000-ben aztán ideköltözött a Tilos Rádió, és megszületett a Kultiplex, ami bár szintén a 90-es évek örököse volt, mégis egy új hely és egy másik korszak. Az érdemtelenül bezáratott helyet aztán porig rombolták, a helyén pedig egy közpark található – és itt fejezzük be a városi sétánkat.
