Úttörő és fénytörő – Margaret Watkins fotói a Mai Manó Házban

Manapság készíteni 120 fotót nem különösebben nagy kunszt, akár pár perc alatt megvagyunk a teljes pakkal, pláne ha van a kezünk ügyében egy okostelefon – az meg van mindig. Persze a képek minősége eléggé hullámzó lesz, mert a gyorsan kitermelt nagy mennyiség bizony a minőség rovására megy. Margaret Watkins 120 képével kapcsolatban viszont ez a probléma nem áll fenn, egyfelől mert nem egy pár perces kattintáscunami, hanem egy élet munkájának eredményei a fotók, másfelől pedig a kanadai fotográfus nem (csak úgy) az Instára dolgozott, hanem olyan szeme volt, mint csak keveseknek. Biztosan jóval több képet készített hosszú élete során, mint 120, viszont nem véletlen, hogy a Fotóhónap 2021 Mai Manóban megnyitott kiállításán pont ez a 120 kép szerepel: Watkins teljes munkásságát lefedik. 

Margaret Watkins nem sokkal a halála előtt egy lezárt dobozban nyújtotta át a munkáit Joseph Mulhollandnek, aki a szomszédja és végrendeletének végrehajtója is volt egyben. Ekkor már több évtizede Glasgow-ban élt, és addigra már mint fotóst jórészt elfelejtették. A dobozba került válogatott munkák révén viszont ismét a reflektorfénybe került az 1920–30-as évek népszerű és ismert fotóművésze, ami azóta is így van. A hagyatékban maradt képekből világszerte több egyéni kiállítást is szerveztek, nagy sikerrel, így Margaret Watkins végre elfoglalhatta méltó helyét a fotóművészet nagyjai között. A Mai Manóban 2022. január 16-ig látható 120 kép 1914 és 1939 között készült, és bár vannak köztük reklámfotók meg azokhoz készített előtanulmányok is, a képek nagy része nem ilyen céllal született meg.

Margaret Watkins Kanadában látta meg a napvilágot, a korai képein az akkori Észak-Amerika látható: utcarészletek, épületek, hidak, hétköznapi emberek. A 20-as évek végén költözött át Glasgow-ba – édesanyja skót származású volt –, és onnantól kezdve sokat utazgatott, Franciaországban és pláne a Szovjetunióban rengeteg fotót készített, utóbbiak közül egészen sok látható a Fekete fény című kiállításon is. De készített sok tárgyfotót, csendéletet, portrét és aktot is, ezek közül is jó pár kint van a Mai Manó termeinek falain. Watkins sok mindennel foglalkozott, a fotózás mellett írt verseket, énekelt, és a feminizmus kérdése is érdekelte. Az pedig már a kiállításból derül ki, hogy tervezett szőnyeget és padlókárpitot is, méghozzá úgy, hogy egyes fotóit vagy azok egy-egy részletét sokszorozta meg, hogy így egy mintát kapjon belőlük.

Margaret Watkins fotói különös hangulatot árasztanak. Több képe olyan, mintha nem is fotó lenne, hanem fekete-fehér festmény vagy grafika. A fény jó barátja volt, tudta, hogy játsszon vele. Előszeretettel fotózott tükröket, vizet vagy vízközeli dolgokat. Bár a reklámfotózás megújítójának tartják, mert másképp fotózott tárgyakat, mint előtte mások, mégsem azokra érdemes figyelni a kiállításon, hanem a csendéletfotóira, amiket a konyhában (például elmosatlan edények, evőeszközök és tányérok a csapban) vagy a fürdőszobában készített. Azokon kelnek életre csak igazán a tárgyak. Pedig minimalista kompozíció mind, alig pár „szereplővel”.

Nemcsak egyszerűen mint kimagaslóan jó fotós maradt fenn Margaret Watkins neve, hanem azért is, mert a független, alkotó-teremtő és önmagát egy életen át eltartó nő mítoszát erősítette meg. A konvenciókra fittyet hányt, sosem ment férjhez, a női princípiumnak egyetlen pontját sem teljesítette. Egyedülálló és sikeres nő volt egész életében. Margaret Watkins emiatt is szolgált nők ezreinek inspirációul, és nem csak fotóinak különleges szépsége meg eredetisége okán.