A IX. kerület vendéglátóhelyei a versengés helyett az összefogás mellett döntöttek, és létrehozták az utca saját márkáját, a „A Tompán”-t, ami október 23-án, szombaton utcazene-fesztivállal indul. A fesztiválon párhuzamosan 5 helyszínen 11 fiatal zenekar tölti meg élettel a Tompa utcát, amik ráadásul a közönség szavazataiért fognak versengeni, az estét pedig a VAN filmzenekar zárja.
„Könnyű itt egy pillanat alatt új szomszédból lokálpatriótává válni. Felismer a boltos, törzsvendégként kezel az étterem, hozza a fröccsöd, úgy, ahogy szereted, és mindig belefutsz egy ismerős arcba – otthon vagy. Én is ebbe szerettem bele. Ezt az otthonos életérzést szeretnénk megerősíteni az itteniekben és megmutatni a vendégeinknek, mégpedig úgy, hogy mindenkit meghívunk ide magunkhoz” – meséli Bezerics Dani, a Paletta tulajdonosa.

„Az utcazene-fesztivállal közel sincs vége az évnek A Tompán, egészen december végéig betábláztuk magunkat és az utcát programokkal. Ezek jó részéből hagyományt szeretnénk teremteni, mert azt gondoljuk, hogy a modern városi életformában ezek teremthetik meg a teret és a lehetőséget a minőségi találkozásokra.”
A hétvégi fesztivál után lesz itt még családi halloween, Márton-nap, adventi forgatag, cipősdoboz-akció és segítővásárlás is. A B-terv Kávézó, a Crafty Bar, a Dream Budapest, az ISHiKI, a Paletta Budapest, a Pancs Bolt, az Örömsüti Egészségtudatos Desszertműhely és a San Ramon Caffee kezdeményezésének új kultúrtere elsősorban gasztronómiai és kulturális programokat szervez majd.