Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

kultúra

szerkesztés

Beszélgetések az örökkévalóságnak – A tavaly elhunyt festő, Reigl Judit életrajzi könyvéről

Szerzők

  • Wágner Gábor

2021. 01. 05. 16:09

Gát János író és galériatulajdonos 10 éven keresztül minden hónapban egy hetet együtt töltött a Franciaországban letelepedett, idős művésszel, Reigl Judittal, aki tavaly nyáron hunyt el, 97 éves korában. Már korábbról ismerték egymást, és mély barátság volt köztük, ráadásul első látásra. Nem véletlen, hogy a festő épp vele kezdett egy egész évtizeden át tartó, emlékeket sorjázó beszélgetéssorozatba. Mindig ebéd és vacsora közben, illetve után beszélgettek, a téma pedig a festő életútja és művészete volt. A 2020 decemberében megjelent, Csillapíthatatlanul szomjazzák a végtelent című könyv e beszélgetéseket gyűjti egybe, és ezek alapján bontakozik ki előttünk egy nem mindennapi élet, mely – bár ez nem volt a könyv célja, mégis így esett – felvillantja és árnyalja a 20. század jó néhány történését is.

A könyvet indító levélben, melyet Gát János írt Reigl Juditnak, az a megrendítő, hogy miközben végtelenül személyes, épp az nem olvashatja már el, aki a címzettje – a festő. De azért az olvasónak is nyújt fontos információt, olyat, ami nemcsak kedvet csinál a könyvhöz, de meg is ágyaz neki. A rövid, tömör és lényegre törő, nem utolsósorban pedig őszinte levél minden egyes mondatában és szavában szinte kézzelfogható az író-galériatulajdonos és a festő barátságának páratlan ereje és mélysége. Miközben olvassuk a levelet, látjuk is magunk előtt az egy évtizeden át tartó beszélgetés hol meghitt, hol drámai, hol pedig vidám pillanatait, a tiszteletteljesen figyelő és időnként kérdező Gát Jánost meg a hosszan és élvezettel mesélő Reigl Juditot. Az olvasó azonnal megérzi, már a levélből is, hogy ez a talán filmre is kívánkozó beszélgetéssorozat micsoda izgalmas és intellektuális kaland lehetett. Legszívesebben ott lett volna ő is, akár láthatatlan és néma voyeurként is. Amikor pedig belevágunk a könyvbe és feltárulnak a részletek, ez az érzés csak erősödik az emberben.

Reigl Judit: Csillapíthatatlanul szomjazzák a végtelent

Fotó: Gát János

Bár a Csillapíthatatlanul szomjazzák a végtelent című könyv – a cím eredetileg egy, a borítón is látható Reigl Judit-festmény címe – rengeteg beszélgetésen alapul, az azt lejegyző szerző, Gát János a háttérben marad. De annyira, hogy fel sem tűnik a könyvben, még egy kérdés formájában sem. Reigl Judit válaszait fűzte egybe, szerkesztette meg, az eredmény pedig egy nem szokványos, ám lebilincselő önéletrajz lett. De maga Reigl Judit sem volt egy szokványos festő. Öntörvényű kívülálló volt, aki azért volt igazából besorolhatatlan bármelyik iskola, alkotói műhely vagy irányzat alá, mert időről időre – nagyjából tízévente – megújította a festészetét. Nem tartozott az avantgárdok közé, de erős hatások érték a szürrealizmus felől, és bár a lírai absztrakt alkotójaként is hivatkoznak rá, stílusa mindenkiétől különbözött, nem modernista volt, hanem nagyon más. Ő volt az a festő, akinek végül sikerült feloldania a képein az absztrakt és a figurális ábrázolásmód közti, addig antagonisztikusnak tartott ellentétet.

Reigl Judit az 1980-as évek végén

Fotó: Gát János

Az 1923-ban, Kapuváron született Reigl Judit 27 évesen, 1950-ben hagyta el az országot, kilencedik próbálkozásra sikerült illegálisan átlépnie a határon. Ez pedig kitartó, magabiztos és erős személyiségre utal. Reigl Juditnak a festészet miatt kellett elhagynia a szülőföldjét. Már szinte kibírhatatlanul feszítette belülről az indulat az egyre fojtogatóbb és veszélyesebb rákosista diktatúra miatt, amely nem támogatta művészetének szabad kibontakozását, szárnyalását, a bátor kísérletezést, hanem gátolta. Oda kellett hát mennie, ahol senki és semmi nem mondja meg neki, hogyan éljen, gondolkozzon és elsősorban is fessen. A festő három és fél hónap alatt jutott el Párizsba, ahol végül letelepedett és világhírűvé vált – bár csak idős korára. De talán nem véletlenül pont ott. Korábban, amikor bemutatkozott, a neve alapján mindig zsidó vagy sváb származásúnak bélyegezték – nyilván az épp aktuális politikai rendszertől függött, hogy mikor minek –, holott egyik sem volt. A családi legendárium szerint a Reigl francia gyökerű família, akik bő másfél évszázaddal Reigl Judit Franciaországba érkezése előtt tették át a székhelyüket Magyarországra. Epés megjegyzése van erről a róla szóló könyvben Reigl Juditnak:

 „Lehet, hogy százhatvan évvel később nem is emigráltam Franciaországba, hanem csak hazatértem.”

A Csillapíthatatlanul szomjazzák a végtelent persze nem lenne teljes, ha csak az emberről szólna, és fordulatos életének váltakozó történelmi háttereiről. Mivel mégiscsak egy világhírű festőről van szó, ezért a könyv erről is bőséges információval szolgál. Megismerjük a felhőtlen tanulóéveket, a fejlődés stációit meg Reigl Judit festészethez fűződő, kompromisszummentes és annak mindent alárendelő viszonyát. Látjuk magunk előtt a rá nagy hatást gyakorló műveket, művészeket, és beszél formákról, színekről, technikáról, saját alkotásairól és alkotási folyamatokról is, de ez az ún. „szakmázás” sem válik unalmassá. Sőt, az embernek még laikusként is ecsetet ragadni támad kedve. Aztán ahogy fogynak a könyv lapjai, úgy éled fel a kíváncsiság az olvasóban: vajon mennyi minden maradhatott ki a tízévnyi lejegyzett beszélgetésből. Persze a könyvbe így is a lényeg került, és az is elég izgalmas, de ami ennyire az, arról még úgy olvasna további részleteket az ember.

Hasonló tartalmak

Admin mode