Ha két ember utálja egymást, abból szerelem lesz! – Megnéztük az Így vagy tökéletes című romantikus komédiát

A hazai romkomok központi szereplői általában fiatal felnőttek, akik a nagybetűs Élet kapujában állnak épp, vagy már beléptek ugyan, de még a rögös kezdeteknél tartanak. A középkorúak maximum mellékszereplői a történeteiknek. A kocka azonban az Így vagy tökéletesben megfordul: a főszereplői középkorúak, akik már túl vannak jó pár pofonon, csalódáson, tapasztalaton, kiégésen. Sőt, egyikük, a férfi, Somos András (Fekete Ernő) a kiégettség állapotának épp a közepén van. Vastagon benne van a midlife crisisban. Gyűlöli a munkáját, amiben sikeres, amit szeret, a regényírás, abban viszont sikertelen, közben pedig egyedül neveli nagyszájú tinédzserlányát, mert a felesége elhagyta a személyi edzőjével. A férfi szenved, sőt idegesítően nyavalyog, a hibái miatt mindig mást okol maga helyett, és egyébként is cinikus, narcisztikus, sznob, gyáva, lekezelő, nagyképű, a sort sokáig lehetne még folytatni. Somos András első ránézésre nem szimpatikus. Másodikra sem.

A spirituális-ezoterikus bestsellerszerző Tordai Kata (Béres Márta) csak egy fokkal szimpatikusabb, mint Somos András. Bár sikerkönyvében arról ír, hogy mindenki úgy tökéletes, ahogy van, és kifelé is ezt a képet sugározza magáról erotikus bestsellereket író pasija (Lengyel Tamás) oldalán, a valóságban azonban korántsem ennyire magabiztos, az élete pedig végképp nem tökéletes. Hiába mondogatja magának reggelente a tükörbe nézve, hogy: 

így vagy tökéletes,

ő is tudja, hogy ez nem igaz. Kifelé magabiztosan tolja az olvasóinak a bullshitet, befelé meg elhiteti magával, hogy minden rendben van. Ráadásul elég gyakran rá-rágyújt egy-egy jól megtermett spanglira is – addig sem kell gondolkodnia meg szembenéznie a valósággal. Bár Somos szemét aztán épp egy ilyen viccescigis élmény nyitja fel...
 
Ez a két ember találkozik össze egymással: a csapnivaló és modoros művészregényeket író, civilben menő reklámügynökségi kreatívigazgató férfi meg az egykori kórházi asszisztens nő, aki önnön érdektelenségét és eseménytelen életét – meg persze egy rakás női olvasóét is – dobja fel a spiri konyhapszichológiával. A férfi lenézi a nőt, a nő pedig kineveti a férfit – és ebből már tudjuk is, hogy nagy szerelem lesz. 

Nagy erénye a filmnek, hogy a két nem túl szimpatikus főszereplő bár változik a film során, mégsem lesznek a film végére „jó fiúkká”. Egymást és magukat ugyan elfogadják a hibáikkal és esetlenségeikkel együtt, de alapvetően megmaradnak azoknak, akik addig is voltak. Mert ők úgy tökéletesek és szerethetők, ahogy vannak. A film végi „happy end” sem csupa mosoly és boldogság, hanem „csak” megnyugtatóan pozitív. Egy romkomon ritkán kéri számon az ember az életszerűséget, sőt inkább illedelmesen félrenéz, mert általában látszatemberek élik benne látszatéletüket, ami mindössze apró nyomokban, felületesen hasonlít a valóságra, az Így vagy tökéletes világa azonban sokkal közelebb áll ahhoz, amit való életnek hívunk. Egyszerűen hihetőbb és átélhetőbb mindaz, amit látunk. Még akkor is, ha nem keményen dolgozó kisemberek, hanem reklámosok, filmesek meg bestsellerírók a film szereplői. 

Az Így vagy tökéletes című filmnek van pár hibája. Talán kicsit hosszabb a kelleténél. Van pár bénább mondat, kevésbé sikerült jelenet. Viszont annyi az erénye, hogy az ember megbocsátja ezeket, pláne hogy egy első filmes rendező mozijáról van szó. Először is remek a szereplőválogatás, de annyira, hogy a többiekkel szemben nem lenne rendes dolog bárkit is kiemelni, de az tény, hogy ahányszor eszembe jut majd a mindössze 2 percig a vásznon feltűnő Elek Ferenc belépője, biztosan mindig fel fogok röhögni, bárhol legyek is. De ez a kiemelés meg inkább a film humorának szól, ami sosem akar a film története fölé kerekedni, mégis végigmosolyogja a néző a bő másfél órát. Ugyanilyen első osztályú a film zenéje is, amit szívesen visszahallgatna az ember a képek nélkül is (van benne minden, a Csaknekedkislánytól Tövisházi Ambrusig). 

Ami viszont a legjobban tetszett a filmben, hogy bár vannak a főszereplők körül csetlő-boltó, többé-kevésbé fontos mellékalakok is, a két szerelmes egymásra találásába alig szólnak bele. Nincsenek intrikusok és csábítók a háttérben, akik bekavarnak. Minden rossz döntés és minden kavarás kizárólag a főszereplőktől származik. Kis túlzással élve olyan, mintha a főszereplőink birkózását néznénk, mindenki más maximum drukkol nekik vagy ellenük, de sosem nyúl bele a történések folyásába, azt csak a két botcsinálta író kavarja meg. De ennél jobban nem mennék bele, tudnám még folytatni példákkal a dicséretek sorát, ám elspoilerezni semmit nem akarok.
 
Akkor tudom biztosan azt mondani egy filmről, hogy jó volt, ha a megnézése után órákkal vagy akár napokkal is felrémlik belőle egy-egy alak vagy poén, és erre elmosolyodok, vagy ha a mozi ötletesen, szellemesen, izgalmasan kezdődik el, mondhatni, azonnal beránt, és aztán az elején felajzott érdeklődésemet végig fenntartja. Az Így vagy tökéletes pedig pont ilyen film, még akkor is, ha mint film nem tökéletes. De ez a mozi a tökéletlenségével válik tökéletessé – akárcsak a főhősei.