A villamossíneket, a vasúti felüljárót és a több sávos utat látva eszünkbe nem jutna, hogy a zajvédő fal és a bokrok mögött egy csendes és barátságos lakótelepet találunk, holott a kis földszintes és 1-2 emeletes házacskák már 1896 óta itt állnak. És nem véletlenül kerültek pont a kőbányai-józsefvárosi ipari környezet közepére, hiszen a telep az Északi Főműhely dolgozóinak jelentette az édes hazatérést. A Kőbányai úti járműjavító volt az egyik legfontosabb vasúti bázisunk, ahol az 1880-as évekre már egyre nagyobb számban gyártották és javították a mozdonyokat, teher- és személykocsikat, így nem meglepő, hogy a dolgozók száma is folyamatosan nőtt. A munka reményében sokan vidékről érkeztek, míg mások a pesti nyomorban éltek, úgyhogy a MÁV úgy döntött, hogy munkáskolóniát épít a dolgozói számára.
A MÁV-telep, ismertebb nevén a Jancsi-telep a Hungária körút-Salgótarjáni út-Zách utca közötti területen épült 1896-ban, a korábban leégett Kőbányai úti kocsigyár helyére. Mivel a telepet már akkor kettévágta a Hungária elődje, ezt alapul véve az egyik oldalra a szakmunkások, míg a másikra a tisztviselők lakásait tervezték. A kőbányai oldalon 250 lakás épült fel a munkások számára – ezek zömében földszintes, egyemeletes házak –, míg a józsefvárosi részen 50 lakást alakítottak ki.
Ezeket a házakat a MÁV-lakótelepek típustervei alapján húzták fel, amik ekkor még harmonizáltak a vasúti építészet jegyeivel, úgyhogy az állomásépület-asszociáció nem véletlen. A még nagyjából eredeti állapotot mutató házakon ma is ott van a terméskő lábazat, a tégladísz és a spaletta is. A négylakásos házak mindegyikéhez tartozott fáskamra és boltíves pince, viszont a mellékhelyiség és fürdő nem, hiszen ezeket a munkástelepeken jellemzően a lépcsőházba és a folyosók végére tették, míg a fürdésre szolgáló külön helyiséggel nem számoltak, arra a hétköznapokon ott volt a lavór. Ugyanakkor, hogy a lakók ne maradjanak a rendes tisztálkodás lehetősége nélkül, a MÁV egy külön fürdőházat épített a józsefvárosi részen, ahol 4 fürdőszoba is a rendelkezésére állt azoknak, akik szerették volna a lesikálni magukról a járműjavító és a füstös Pest porát.
A Jancsi-telepen a lakhatáson túl kiépített szociális és kulturális infrastruktúra is volt, a lakóknak a munkán kívül szinte ki se kellett tenniük a lábukat a „faluból”, hiszen a kereskedelmi, orvosi és szórakozási lehetőségek is elérhető távolságban voltak. A telep közepén volt az igazi közösségi épület, ahol nemcsak a munkások és a tisztviselők közösségi vendéglője volt, de volt itt mosókonyha, bolt, éléskamra, míg a melléképületében mészárszék, szénkamra és kocsiszín is, előtte pedig egy I. világháborús bunker van, ami még ma is látszik.
Ez a kis kertes, virágokkal, fákkal és bokrokkal benőtt telep egészen sokáig még úri világnak is tűnhetett a szomszédos nyomornegyedek lakói számára, főleg az I. világháború utáni lakhatási válság idejében, amikor a tömegesen jöttek az országba, főleg a fővárosba a menekültek. Az Északi munkásai családjukkal együtt azonban az akkori állapotokhoz képest jól éltek, nekik nem kellett másokkal osztozkodniuk sem a szobán, sem az ágyon és nem kellett a hónap végi lakbér fizetésen szoronganiuk, ahogy az Auguszta vagy a Mária Valéria-telep lakóinak. Azonban ahhoz, hogy a MÁV valakinek lakást utaljon ki, egy feltételt teljesíteni kellett: ha baleset történik a síneken, akár éjszaka van, akár vasárnap, akár karácsony, a lakóknak ki kellett menniük egy segélyvonattal, hogy eltakarítsák a romokat és helyreállítsák a megrongálódott síneket.
Különböző teóriák láttak napvilágot arról, hogy a Jancsi-telep miért is lett Jancsi. Vannak, akik egy bizonyos Müller Jánostól eredeztetik az elnevezést, mivel ő kezdett bele a telep építésébe, mások a gőzmozdonyok egyik fékezőszelepére, a jancsifékre vezetik vissza. Azonban sokkal valószínűbb, hogy az Északi Főműhely menzáján fizetőeszközként használt Jancsi-pénz adta a nevet.
