Egy csípős hideg hétfő reggelen látogattunk el az Északi Járműjavító területére, ahol nemcsak az új Közlekedési Múzeumnak helyet adó Dízelcsarnokot jártuk be még az építkezés megkezdése előtt, de a leendő kiállítás öt különleges darabját is láthattuk begördülni a helyszínre, stílusosan: némi késéssel. Persze a különböző mozdonyok és személykocsik, valamint a hatalmas csarnoktér látványa mindezt feledtette.
Nem is olyan rég írtunk már az Északi Járműjavító területén lévő Eiffel Műhelyházról, ahol egykor a gőzmozdonyokat és a személykocsikat javították. Nem véletlenül járunk ennyit Kőbánya kicsit leharcolt ipari területén, hiszen a MÁV egykori telephelyén Európa legnagyobb barnamezős fejlesztése zajlik, amely nemcsak a területet rehabilitálja, de a környék fejlődését is elősegíti.
Az 1870-ben alapított Magyar Királyi Államvasutak Gép- és Kocsigyára a Kőbányai úton fontos vasúti bázis volt, ahol már a 70-es évek elején megkezdődött a járműgyártás. Egyre nagyobb számban javították és gyártották a mozdonyokat, teher- és személykocsikat, a dolgozók száma is növekedett, így nem meglepő, hogy a századfordulóig folyamatosan bővítették az intézményt, melyet előbb Budapesti Főműhelynek, később már Északi Főműhelyként hívtak – leginkább az ország északi területéről hozott járműveket javították itt.
A 2009 óta üresen álló járműjavító a hazai vasúti jármű- és mozdonygyártás, majd később mozdonyjavítás egykori fellegvára volt, a századfordulón a fedett helyen 90 gőzmozdony és 455 személykocsi, míg a szabadban 48 mozdony állt. Az üzem épületei a II. világháborúban megsérültek, sőt több meg is semmisült, ennek ellenére hamar megindult az újjáépítés és a munka is.
Az 1962-ben átadott, részben műemléki védettségű Dízelcsarnok a világháború utáni vasúti ipari építészet egyik kiemelt jelentőségű épülete, ami a jövőben (a felújítás és az átépítés után) a Közlekedési Múzeum otthona lesz. A padlót keresztülszelő sínpárok utalnak az ürességtől kongó tér egykori funkciójára, ahová behúzták vagy betolták a mozdonyokat, amiket sokszor teljesen szét is szedtek.
A több mint 22 000 négyzetméteres csarnok terei úgy hatottak ránk, mintha visszacsöppentünk volna a múltba: itt-ott felsejlő ottfelejtett keresztrejtvények, régi emlékekkel teli kis szekrények, kapcsolók, emelők... Lényegében csak a munkások és a járművek hiányoztak, hogy a múlt tényleg megelevenedjen. Érdekes, hogy egy ilyen ipari örökség képes nosztalgiát kiváltani belőlünk, ráadásul egy olyan kor iránt, melyben sokunk esetleg még nem is élt. A nosztalgiázásba persze erősen besegített az egyik üveges szekrény oldalán lévő Republic-poszter is.
A sok fránya hétfő reggelt nem mindig szeretjük, télen ez
hatványozottan igaz, de amikor a MÁV ikonikus mozdonyaival töltünk egy ilyen
reggelt, szívesen elfelejtjük a hétfő, a korán kelés és a csípős hidegben való
várakozás tényét. Van valami varázslatos és mesebeli a régi mozdonyokban és
vasúti kocsikban, a 424-es gőzmozdony zakatolása vagy a 242-es sorozat sci-fibe
hajazó megjelenése még annak is élvezet, aki amúgy nem vonatmániás. Ezek a
különleges vasúti járművek pedig azért gördültek a járműjavítóba, hogy a
Közlekedési Múzeum új, időszaki kiállításának elemei legyenek – amint a
járványügyi helyzet ennek megnyitását lehetővé teszi.
Az új Közlekedési Múzeum terveit az amerikai Diller Scofidio
+ Renfro építésziroda készíti, a tervezési folyamat jelenleg is zajlik,
várhatóan nyáron jut el az engedélyezésig.
