Január 28., csütörtök
Dunapesti álmok című előadásában Vámos Miklós azokat a bizonyos régi, a ráérős történetmesélés hagyományaira épülő, szerethető műsorait idézi meg, amelyeket egykor megszokhattunk tőle a televízióban.
„Sokat üldögélek egy kávéházban a Szent István parkban és egy stégen a túlparton, Pünkösdfürdő tájékán. A Duna a számomra legfontosabb földrajzi elem. Fejemben József Attila vonatkozó verseinek sorai zenélnek, fülemben a víz százféle csobaja muzsikál. Dunának, Oltnak egy a hangja, írta ő, pedig nem egészen. A Dunáé egészen különleges. Igyekszem nem azokra a borzalmakra gondolni, amelyek ezeken a rakpartokon történtek. Mint a Dunapest bizonyítja, nem mindig sikerül.”
További infók
A Magyar Nemzeti Galéria idei első programjának témája és hívószava: Rippl-Rónai József. Ő volt a századforduló legeredetibb és egyik legnagyobb hatású magyar művésze. Munkásságát online tárlatvezetésen keresztül ismerhetjük meg, megtekinthetünk egy húszperces filmet, melyben a múzeum munkatársai, Földi Eszter és Bellák Gábor, beszélgetnek a művészről, de lesznek online workshopok is.
További infók
2021-ben ünnepeljük Pilinszky János költő születésének 100. évfordulóját – a centenáriumra a Petőfi Irodalmi Múzeum különböző programokkal, közösségi és online együttlétekkel és videókkal készül.
A centenárium keretében kéthetente csütörtökön este egy-egy kapcsolódó vendéggel beszélget Juhász Anna irodalmár: íróval, irodalomtörténésszel, alkotóval, művésszel, minden alkalommal 5-5, Pilinszkyhez kapcsolódó szót, fogalmat, gondolatot a központba téve. Így az év végére kijönne a 100 szó, 100 fogalom, ami a sorozat címe – és létrejönne a Pilinszky-centenáriumi szószedet. A sorozat első vendége dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, egyetemi docens.
További infók
Az AZTA Közösségi Kézműves és Barkácsműhely január 28-tól háromalkalmas tanfolyamot hirdet azok számára, akik szeretnének megismerkedni a varrógép használatával, s az itt elsajátított alapok segítségével odahaza egyedül is folytatnák a varrást. A workshopokat Rangáné Galamb Margit vezeti.
További infók
2020 végén, az Hors les murs Stendhal-program keretében Lola Gruber francia írónő bejárta Közép-Európát, hogy megírja harmadik regényét, melynek egy része Magyarországon játszódik. Az alkotói utazás budapesti állomásán született volna meg Lola Gruber és Tóth Krisztina közös irodalmi alkotása, de az ő terveiket is alaposan átírta a vírushelyzet, viszont így megszülettek azok a novellák, amikben az őket körülvevő világról, a világhoz fűződő érzéseikről mesélnek olvasóiknak. Hallhatunk gondolatokat a maszkhasználatról, kamuzó celebekről, de még egy méretes fehér plüsskutyáról is.
A Francia Intézet felkérésére készült írásokat szerzőik olvassák fel az intézet Facebook-oldalán 2021. január 28. és február 4. között, 19.30-as kezdettel.
További infók
Január 29., péntek
A USEME egy modern pop-rock zenekar, a magyar zenei élet öt elismert alakját egyesítette, azzal a céllal, hogy együttműködve valami frisset, valami újat alkossanak. Egyedülálló produkciójukkal egyből sikerült berobbanniuk a hazai színtérre. Mára három nagylemezt, több klipet és számos telt házas klubbulit tudhatnak maguk mögött. A tudatos építkezésnek köszönhetően mára kihagyhatatlan szereplői a nagyobb hazai fesztiváloknak is. A zenekar eddig is nagyon termékeny volt, a jövőben is arra számíthatunk, hogy rengeteg új energiát fognak felszabadítani, érdemes hát csekkolni első streamkoncertjüket az Open Music Channel Twitch-csatornáján január 29-én 20 órától.
További infók
Gioachino Rossini, oly sok opera buffa, köztük a felülmúlhatatlan A sevillai borbély szerzője a zenetörténet legtréfásabb kedvű géniusza. Persze a képlet nem ennyire egyszerű: a vígoperák mellett ott a komoly darabok sora – s azt se feledjük, hogy a korán lezárult életművet épp egy ilyen alkotás, a Tell Vilmos rekeszti be. A Müpa január 29-i gálaestjének egyik erénye, hogy a varázsló mindkét arcát megmutatja, s az is sokat ígér, hogy az áriák mellett remekbe szabott nyitányok is megszólalnak. Egyestényi Rossini-esszencia.
A koncert három énekese, a mezzoszoprán Láng Dorottya, a tenor Horváth István és a basszbariton Kálmán Péter a magyar énekestársadalom élcsapatát képviseli, pályájukat imponáló külföldi sikerek sokasága szegélyezi. A műsor ifjú karmestere, a német Nikolas Nägele a berlini Deutsche Oper büszkesége, de a pesarói Rossini Opera Festival közönsége is tapsolt már produkcióinak, Salzburgban és Bayreuthban pedig korunk egyik legnagyobb dirigense, Christian Thielemann mellett dolgozhatott asszisztensként. A kísérő együttes, az oly sok stílusban járatos Pannon Filharmonikusok sokoldalúságát aligha kell hangsúlyozni.
További infók
A Bartók Béla úti BÉLA korábban rendszeresen szervezett koncerteket a legnagyobb zeneszerzők születésnapja alkalmából, és bár a korlátozások miatt ez a sorozat egy ideig szünetelt, január 29-én visszatér online formában, hogy együtt ünnepelhessük meg a 265 éve született Wolfgang Amadeus Mozartot.
További infók
Január 30., szombat
A farkasok közt nevelkedett Maugli története már 125 éve a gyerekek egyik meghatározó meséje világszerte. Szól a születésről és a halálról, a befogadásról és a kitaszításról, a csapatról és a magányról, a gyerekkor és a kamaszkor varázslatos időszakáról. A dzsungel könyve című musical Békés Pál szövegével, Geszti Péter dalszövegeivel, Dés László zenéjével, Hegedűs D. Géza rendezésében januárban ünnepli 25. születésnapját a Pesti Színházban. Az előadást az eSzínház élőben közvetíti, 18 órai kezdettel.
További infók
Háy János Apa lánya című darabja felnőtteknek szóló alkotás, melyet Irena Sendler élete inspirált. A lengyel ápolónő 2500 gyereket mentett ki a varsói gettóból: altatót adott be nekik és koporsókban csempészte át őket a fal másik oldalára. Január 30-án a Budapest Bábszínház jóvoltából nézhetjük meg online az előadást, Hoffer Károly rendezésében, Pallai Mara főszereplésével.
Hoffer Károly és Pallai Mara az előadást megelőzően közösen kutatta Irena Sendler életét. Az alapanyagból Háy János írt színdarabot, amely az általános emberi kiszolgáltatottságról szól a mindenkori háborús helyzetben, egy nő személyes történetén keresztül, akire hatnak a körülmények, de leginkább magával van elszámolnivalója. A darab nem Irena Sendler története, nincs nevesítve az előadásban. Élete ihletforrásként szolgál egy általánosabb történet kifejtésére, melynek főszereplője a börtönben töltött napjairól mesél, és emlékképekben, bábok segítségével eleveníti fel az átélt eseményeket.
További infók
A Czakó Piacz jól megszokott hazai termelői finomságai, zöldségek, gyümölcsök, húskészítmények és kézműves termékek
mellett január 30-án farsangi fánkkal is várja a vásárlókat a Czakó Kertbe, ráadásul jelmezversenyt is rendeznek, így tényleg minden adott lesz a farsangi hangulathoz.
További infók
Január 30-án ismét a Budapesti Fesztiválzenekar vendége lesz a chilei–svéd mezzoszoprán, Luciana Mancini, aki a tavalyi, nagy sikerű Orfeo-produkcióban a Bachtrack szerint az opera egyik kulcsfigurájává varázsolta karakterét. A Herbert von Karajannal is együtt alkotó, több mint százharminc ősbemutatót jegyző svájci karmester, Michel Tabachnik pedig két év után áll újra a Fesztiválzenekar elé. Megszólal a mélyen vallásos Messiaen krisztusi áldozatról szóló műve, Ravel keleti meséket idéző Seherezádéja, valamint Debussy világhírű Faunja és A tenger is, amivel a komponista új szintre emelte az impresszionista vízábrázolást. Egy közeg, sok kapcsolódás, megannyi szín: ez a francia zene!
További infók
Egy farsangi jelmezbál elevenedik meg Gryllus Vilmos január 30-i online koncertjén. A nyitány után sorban felvonulnak és bemutatkoznak a „jelmezbe öltözött” dalok: a Varázsló és a Banya, a Tigris és a Bohóc, a Kéményseprő, a Lovag
és a Sárkány. Ebben az egy órában a Maszkabál című lemez legvidámabb dalai hangzanak el.
További infók
Január 31., vasárnap
Rövid pihenőt követően, január 31-én ismét kitárja kapuit a Pancs Gasztroplacc termelői piac az Élesztőház udvarán. Az olyan klasszikus piaci termékek, mint a sajtok, húskészítmények és péksütemények mellett vegán sarok is várja az érdeklődőket, így bárki megtöltheti majd náluk a kosarát.
További infók
Chopinnel és Sosztakoviccsal folytatódik Csalog Gábor sorozata január 31-én, a BMC koncertterméből közvetítve. A koncert első felében részleteket hallhatunk Chopin 24 prelűd op. 28, illetve Sosztakovics 24 prelúdium és fúga op. 87 című műveiből. A két korszakalkotó szerző prelűdjei és fúgái mögött egyaránt a barokk minták sejlenek fel. Csalog Gábor úgy véli,
komponálás közben mindkettőjük kottatartóján ott lehetett a Wohltemperiertes Klavier – és mindketten úgy integrálták saját zenei nyelvükbe a barokk elemeket, hogy közben csorbítatlan maradt a saját, összetéveszthetetlen hangvételük. Az est második részében Chopin utolsó zongoraszonátája, a négytételes H-moll szonáta szólal meg a zongoraművész tolmácsolásában, mely líraisága és epikus jellege ellenére technikailag és a zenei megformálás tekintetében is az egyik legnehezebb és legnagyobb szabású Chopin-mű. A darab a szerző egyik utolsó műve, méltó összegzése mindannak, amit szerzője a zenéről és a zongorajátékról tudott.
A hangversenyen Chopin és Sosztakovics darabjairól Fazekas Gergely zenetörténész beszélget a zongoraművésszel.
További infók
Vasárnap este 22 órától Jan Komasa Corpus Christi című filmjét vetítik online a Távmoziban. A film egy karizmatikus huszonéves, Daniel történetét meséli el, aki egy javítóintézet erőszakos falai között talált rá Istenre. Pap szeretne lenni, de büntetett előélete miatt ez lehetetlennek tűnik. Jó magaviselete miatt egy messzi faluba küldik, hogy fűrésztelepen dolgozzon, ám úgy alakul, hogy véletlenül papnak nézik, és ő szívesen ugrik be a helyi plébános szerepébe. Az ifjú prédikátor azonban más nyelvet kezd beszélni, és új nézőpontokat kínál a falunak, hogy megbirkózzanak a közösséget megosztó súlyos traumával. A fiatal papnak hamarosan rajongókkal és ellenségekkel kell szembesülnie.
A Corpus Christi a Velencei Filmfesztivál Venice Days szekciójában debütált 2019 szeptemberében, és azóta szédítő diadalmenetet járt végig, 34 díjat söpört be négy hónap alatt, mielőtt Oscar-díjra nevezték a legjobb nemzetközi film kategóriában.
További infók
Február 1., hétfő
Noha a nagy múzeumok egyelőre nem nyithatnak ki, a kisebb galériákat továbbra is lehet látogatni személyesen is. A korábban megnyitott kiállítások mellett folyamatosan érkeznek újabbak is, így egy-egy ilyen tárlat meglátogatásával érdemes csillapítani kultúraéhségünket. Nemrég megjelent cikkünkben hét ilyen kiállítást ajánlottunk nektek.
További infók
A Nagyi projekt három fiatalember felnőtté válásának és nagyszüleik elmúlásának története. Egy tényleges és egy szimbolikus road trip: három fiú keresztülszeli Európát, miközben egy virtuális utazás is kibontakozik nagymamáik – egy angol kémnő, egy táncosnő a náci Németországból és egy magyar kommunista holokauszttúlélő – életébe. A film klasszikus értékekkel és tabukkal övezett történelmi témákkal foglalkozik; a filmkészítés folyamatának részleteibe invitálja a nézőt, aminek eredményeképpen betekintést ad az Y generáció korszellemébe. A Nagyi projektet a Budapesti Távmoziban nézhetjük meg február 1-jén 19 órától.
További infók
Február 2., kedd
Esterházy Marcell vizuális művész, a másodszülött Esterházy Péter és Gitta négy gyereke közül. Az író halála után ő ment be először az elárvult dolgozószobába. Lefotózta és számba vette az évtizedek alatt felhalmozott kéziratokat, leveleket, feljegyzéseket, fényképeket. A kincset érő anyag azóta a Berlini Művészeti Akadémiához került. Miért pont oda, és a házaspár könyvtárát hogyhogy éppen a Magyarországi Evangélikus Egyház gondjaira bízták? Mindezekről és saját izgalmas képzőművészeti alkotásairól is kérdezik majd Esterházy Marcellt – aki képanyagot is megoszt a nézőkkel – a Vasas Könyvtár 2021. február 2-án 17 órakor kezdődő Facebook-közvetítésében.
További infók
Lót – Ábrahám unokaöccse és üzlettársa – a nagybátyjával való folyamatos rivalizálás miatt a gazdag és termékeny Szodomába költözik, noha a város erkölcse köztudottan romlott. Egyszerre igyekszik megtartani hitét és ősei törvényeit, miközben folyamatosan kompromisszumokat kell kötnie vagyonának gyarapítása és pozíciójának megtartása érdekében. Egy nap megjelennek nála az Úr angyalai, és tudtára adják, eljött a vég. Isten pusztulásra ítélte a bűnös várost, de ő és családja – Ábrahám közbenjárására – megmenekülhet. Indulniuk kell: elhagyni mindent, új életet kezdeni ismét valahol. Isten kimenti Lótot a biztos halálból, de kegyelme mindenkit próbára tesz.
A Lót – Szodomában kövérebb a fű Térey János utolsó drámája, melyet Kovalik Balázs és az Örkény Színház számára írt. Az előadást élőben közvetítik február 2-án 20 órától az eSzínház felületén.
További infók
Minimáltangó New Yorktól Odesszáig. Kelet-európai sanzon. Francia, zsidó, argentin, balkáni és cirkuszi zenék keverednek kísérleti, kortárs és szabadzenei elemekkel a ¡Nosnach dalaiban. Móser Ádám és Kertész Endre nem létező, mégis ismerős utakra ragadja magával a hallgatóságot, és mindeközben egymást is igyekeznek lépten-nyomon meglepni. A koncertet a Ferencvárosi Művelődési Központ Facebook-oldalán közvetítik.
További infók
Február 3., szerda
Február 3. és 10. között tizedik alkalommal érkezik Magyarországra a finn filmgyártás legszínesebb alkotásait bemutató Finn Filmnapok a FinnAgora szervezésében. Az eddigi rendezvényekkel ellentétben most az ország teljes területén elérhetőek lesznek a filmek, hiszen a hétnapos fesztivál ezúttal online formában kínálja programját a Távmozinak köszönhetően. Az egy hét alatt különböző történetek elevenednek meg dokumentumfilmek, nagyjátékfilmek, valamint rövidfilmek formájában. Ráadásul két alkalommal streamelt alkotói beszélgetéseket is követhetnek majd az érdeklődők.
További infók
Szemere Katalin Presszó című beszélgetéssorozata február 3-tól új kezdeményezésbe fog, az #adnijó nevű kampány ideje alatt az online közvetített beszélgetések bevételéből a kulturális területen dolgozókat szeretnék segíteni, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek. Az #adnijó első vendége Ónodi Eszter lesz.
További infók