Nem sokkal az ünnepek előtt vehették birtokba a kirándulók az ismeretgyarapítást szolgáló útvonalat, amelynek 5 tábláján keresztül megismerhetjük Fekete István életét és műveit.
Egyik legismertebb
és legtermékenyebb írónk szinte egész életét a természetnek szentelte. A
Tüskevár és a Téli berek című könyvei, valamint népszerű állatregényei –
Bogáncs, Kele, Vuk – alapműveknek tekinthetők minden természetkedvelő számára.
De nemcsak ifjúsági könyveket írt, a felnőtteknek szánt
művei – Zsellérek, Emberek között, Barangolások – legalább ilyen jelentősek.
E gazdag
életmű előtt kívánt tisztelegni a Pilisi Parkerdő, amikor az Agrárminisztérium és az Örökerdő
Alapítvány támogatásával létrehozta a Fekete István Tanösvényt, amelynek első
állomása az író egykori lakhelye (II. kerület, Tárogató út 77.) közelében található. Érdekesség,
hogy az író egykori nappalija ma a Jézus Szíve-kápolnának és szentmiséknek ad
helyet. Ennek előzménye, hogy Fekete István a helyiséget
1950-ben egyházi célokra engedte át, mert a közeli Szent Ferenc
Lányai rendházból kilakoltatták az apácákat.

A közel 800 méter hosszú tanösvény a Hárs-hegy legkedveltebb, jól felszerelt infrastruktúrával rendelkező úthálózatához tartozik, és kis emelkedővel a Széher úttól a Hárs-hegyi-nyeregig vezet. Az útvonalon elhelyezett 5 darab interaktív ismeretterjesztő táblát QR-kódokkal is ellátták, így az okostelefonnal érkezők a táblákon feltüntetetteken túl további érdekes információkat is megtudhatnak az író életéről és munkásságáról, valamint a környék természeti kincseiről, élővilágáról.

Az út végén a Hárs-hegyi-nyeregtől a sárga háromszög jelzésen haladva a Kis-Hárs-hegyen található Makovecz-kilátóhoz, a sárga jelzésen a Nagy-Hárs-hegyen lévő Kaán Károly-kilátóhoz juthatnak el a kirándulók.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
