budapest

szerkesztés

Piacok, tornaórák, szerelmek – így használtuk a rakpartot az autóbumm előtt

Szerzők

  • Fürdős Zsanett

2020. 09. 23. 17:18

Idén nyáron hétvégente megnyílt a rakpart: lehetett rajta szerelmesen andalogni, reggelente futni, kerékpározni és még a Dunához is lesétálhattunk. Szmogmentes levegőn ücsöröghettünk a rakodópart alsó kövén, ahol nézhettük akár a dinnyehéjat, akár a folyó hullámain megtörő napsugarakat. Végre úgy használhattuk ezt a területet, ahogy mindig is szerettük volna: szabadon. Végre úgy működött, ahogy igazából kellene egy városi rakpartnak, és ahogy sok helyen már léteznek rá jó példák: köztérként, ahol sétálni, találkozni, beszélgetni lehet.

A főváros és a Duna közvetlen kapcsolata lassan városi legendává, szép elgondolássá, esetleg utópiává válik, holott a lakosoknak és turistáknak egyaránt igénye van arra, hogy közel kerüljenek a vízhez. Ezt számos tervpályázat, diplomamunka és civil kezdeményezés is mutatja, sőt, aktuális példa a nyári pesti alsórakpartot érintő „lezárás”, amikor a gyalogosok, a kerékpárosok és a sportolni vágyók szabadon használhatták a teret. 

Fotó: Fortepan / Kiss László

A város és a víz között feszülő hatalmas elválasztó vonal, vagyis az autósforgalom ezen a nyáron egy kicsit leomlott, és mindenki kipróbálhatta, megtapasztalhatta, hogyan is működhetne a pesti rakpart, ha szinte teljes hosszában végigsétálható lenne.

Volt idő, amikor ez a választóvonal nem létezett, vagy legalább nem ennyire markánsan. A középkortól egészen az 1800-as évek elejéig, amikor megkezdték a védőtöltések építését Pesten, természetes vízpartok jellemezték a várost, ahol komolyabb építmények sem voltak. 1808-ban változott a helyzet: jóváhagyták Pest városszépítési tervét, mely szerint a „Duna partját a hajóhídtól a ferencvárosi Molnár-tóig kőkockákkal kell burkolni, a parton húzódó rossz utat a mai Vigadó és Szabadság-híd között kő korláttal, gyalogjáróval kell ellátni, a Duna-parton pedig egyenes vonalú házsort kell építeni.”

Fotó: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór

Fotó: Fortepan / Lakatos Mária

Az 1838-as árvíz végül még nagyobb változást hozott: párbeszéd indult a védőgátak kiépítéséről és a vízpart rendbetételéről. A védőgát gondolata Széchenyi Istvántól származik, míg a végleges rakpart építés 1853-ban kezdődött el, amikor a Duna Gőzhajózási Társaság épített hajói számára a Lánchíd pesti hídfőjénél 345 méteres kőpartot.

Ez később továbbépült, a Fővám tér felőli részen már emeletesre építették. Az 1860-as években a partok feltöltése is előkerült: az így létrejövő értékes telkeket a városvezetés szerette volna beépíteni. Ám mint minden korban, ennek a fejlesztésnek is voltak ellenzői: Táncsics a telekspekuláció helyett a parkok és levegőző helyek biztosítását szorgalmazta – akárcsak a fővárosiak ma.

Ruhákat teregető nő az Erzsébet híd lábánál lévő hajóállomásnál, 1957.

Fotó: MTI Fotóarchívum / Fényes Tamás

Az 1890-es és 1900-as években még aktív kereskedelmi élet folyt a rakodópartokon: a Petőfi tér nyüzsgött a Duna-menti településekről hajnalban érkező árusoktól, a helyet belengte a friss hal, gyümölcs és zöldség illata. 

Fotó: Fortepan / Berkó Pál

A piacon túl a sétányok népszerű szabadidős és rekreációs helyek voltak: a tavaszi napsütésben sétáló emberek töltötték meg, gyerekek ugráltak a Dunába – bár ez már akkor is tilos volt –, horgász- és kajak-kenu versenyek és lépcsőn ücsörgő fiatalok kedvelt helyszíne volt. De írók, költők is muzsikusok is gyakran pezsdítették jelenlétükkel a rakpart kulturális oldalát.

A Duna tanszék, vagyis napozó egyetemisták a rakparti lépcsősoron, 1977.

Fotó: MTI Zrt. Fotóarchívum / Soós Lajos

Még a 60-as, 70-es években is a város egyik legnépszerűbb napozó és találkahelye volt a Duna pesti rakpartjának lépcsője: a pesti diáknyelv a vízparti lépcsősört frappánsan Duna tanszéknek nevezte el, ahol tanulni és szórakozni egyaránt kellemes volt.

Az autóhasználat terjedésével, a belvároson áthaladó forgalom növekedésével az addigi teltház azonban ritkulni kezdett, a 2000-es évekre eltűnt. Helyét dudálás, motorzaj, forgalomtól terhelt betonút és állandó szmog vette át. Ki akarna ilyen körülmények között a lépcsőkön üldögélni?

Pesti lányok nyári szettben 1969-ben.

Fotó: MTI Zrt. Fotóarchívum / Benkő Imre

Tavaszi séta a 60-as évek pesti rakpartján.

Fotó: MTVA Sajtó- És Fotóarchívum / Friedmann Endre

Valamikor a 2010-es években indult újra virágzásnak a rakpartok helyzete: sétálhatóvá vált az Árpád híd és Kossuth tér közötti szakasz, volt RAK-PARK pályázat, melyen a belvárosi Duna-part kihasználatlanságára kerestek válaszokat, ahogy az ifjú építész- és várostervező hallgatókat is minden évben megihleti a város és a víz közvetlen kapcsolatának hiánya és ennek kezelése. Emellett számtalan civil kezdeményezést találunk, akik a város és a Duna kapcsolatát szeretnék még erősebbé és emberibbé tenni.

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

A pesti rakpart nyári autósforgalom előli elzárása egy alternatív látásmódot és egy lehetséges más városhasználatot adott nekünk. És valljuk be, sokszor mi magunk sem vagyunk tisztában azokkal a kiaknázatlan lehetőségekkel, melyeket a város ad nekünk: sokszor nem látunk túl a megszokásokon. Az archív fotókat böngészve viszont látható, hogy a víz közelsége mindig is vonzott bennünket, érdemes lenne újabb és újabb rakparti hétvégéket, akár heteket nyitni. 

Hasonló tartalmak

Admin mode