Négy barát, egy régi álom, házias fogások, saját készítésű bútorok – egy pici, szerethető bisztró-kávézó nyílt a belvárosban, a fenntartható szemlélettel a középpontban.

Öt régi barát különböző háttérrel, hasonló szemlélettel és egy közös álommal, ami a héten nyerte el végleges formáját – valahogy így kezdődik a Sejribizli története. A vendéglátás egyikőjüktől sem áll távol: Pavlova Annának és fiának, Kincses Bálintnak köszönhetjük a pesti oldal romantikus orosz kávézóját, a Café Zsivágót, Tarr Bori pedig évek óta főz –  fenntarthatóságot szem előtt tartva – barátokra és ismerősökre. Az ételeket általában az ő párja, Fábri István juttatja el egy e-cargo biciklivel a célszemélyhez. A fenntartható szemlélet mindannyiuk életében fontos szempont, annyira, hogy Mohácsi Nusi, Bálint felesége egy egész márkát épített köré – neki köszönhetjük a Shamo bags ötletes, színes, kényelmes táskáit is. 

Évekkel ezelőtt gondolkoztak azon, hogy szeretnének egy közös helyet, ahol a fenntarthatóságot úgy vonják be a vendéglátásba, hogy a lényeg ne csorbuljon. A lényeg ugyanis egy olyan klasszikus értelemben vett bisztró és kávézó létrehozása volt, ahol nemcsak limitált mennyiségű, házias ebédeket és helyben készült sütiket választhatunk, hanem a lehető legkisebb lábnyom faktorra is figyelmet fordítanak.

A hely átalakítását is a csapat végezte – a benti bútorok és dekorációs elemek legnagyobb részét saját családjuktól vagy használtan szerezték be, majd együtt újították fel őket. Attól pedig, hogy az egyikük dédpapája által készített, évszámmal ellátott régi disznóvágó kellék, a hastock lett az egyik legnagyobb asztal, hogy a galéria korlátja egy 90 éves gerendából készült, és a pultot is bontott faanyagból készítették, még otthonosabban érezzük magunkat a picike kis helyiségben. 

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a fenntarthatóságot ésszerű, élhető keretek között kezelik, vagyis szezonális, helyi, kistermelői anyagokból készülnek az ételek a konyhán, de nem száműzik a húst, és kávézó lévén természetesen kávét is tartanak. Az étlap egyáltalán nem lesz hosszú, viszont napi szinten válogathatunk 2-3 fogás közül, melyek ebédidőre készülnek el, és a készlet erejéig tartanak. A konyháért felelős Bori elmondta: minden nap arra törekednek, hogy a vegetáriánusok és a mindenevők is tudjanak szemezgetni az aznapi választékból. Az ételeket egyébként házhoz is szállítják, szintén egyedi és környezetbarát módon – István lesz az, aki a szállításra tervezett cargo biciklivel rója a várost a hét elején megrendelt ebédekkel. 

A rövid napi étlap miatt kiemelt figyelmet fordítanak a kombinálhatóságra, ebédidő után pedig mindig lesz pár házi süti és quiche. Mivel ottjártunkkor az utolsó simításokat végezték, még nem volt minden beárazva, de egy laktató ebéd 1600 Ft körül lesz, sütivel együtt pedig 2000-2200 forintot kell majd fizetnünk.

Italok terén is figyelmet fordítanak arra, hogy olyan termékeket válasszanak, amelynek az üvegét visszaveszi a gyártó, legyen szó gyümölcsléről vagy szörpről. Lesz saját növényi tejük, a teákat pedig a Manóba gyógynövény és életmód műhely saját gyűjtésű blendjeiből kérhetünk. A már említett kávé hazai pörkölésű, a pultban található borok pedig szintén kis hazai pincészetektől származnak. 

A Sejribizli egy nagyon kedves, családias, fiatalos helynek ígérkezik, ahol a jó falatok és italok mellett egy kicsit edukálnak is minket. Saját példán keresztül mutatják be, hogy a fenntarthatóság nem akkora ördöngösség, és pár változtatással egy vendéglátóhely is hozzá tud járulni ahhoz, hogy kicsit jobban vigyázzunk a környezetünkre és a bolygóra. 

Címkék

Elérhetőségek

Sejribizli 1055 Budapest, Falk Miksa utca 5. Facebook-oldal