A Műszaki Tanulmánytár nevében nincs semmi vonzó. Száraz, szürke és őszintén szólva – pusztán a név alapján – nem sok fogalma van az embernek arról, hogy mi minden található itt. Pedig komoly kincsesbánya: a magyar technikai-műszaki örökség izgalmas tárgyai, találmányai, prototípusai, metszetei, makettjei és modelljei, az üvegszemtől kezdve a zenegépen át a sugárhajtóműig. Ugyan jó pár régi szerkezet láttán egy mai érintésvédelmi szakember valószínűleg sikítófrászt kapna, de még neki is nagyon bejönne a gyűjtemény. Most, hogy elmúlt a vészhelyzet, a Műszaki Tanulmánytár is nemrég újranyitott, a bárki által, előzetes bejelentkezés nélkül látogatható tárlat csütörtöktől szombatig tart nyitva.
A Műszaki Tanulmánytár a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tagintézménye, hazánk egyik legkülönösebb kiállítóhelye. Annak ellenére tekinthető múzeumnak, hogy nincs állandó, hagyományos kiállítóterme. Az itt felhalmozott tárgyak egy bemutatóteremben, valamint hatalmas méretű csarnokokban vannak kiállítva, és abban az értelemben hiánypótlónak nevezhetjük, hogy a magyar technikai-műszaki örökség izgalmait – tárgyait, találmányait, prototípusait, metszeteit, makettjeit és modelljeit – vonultatja fel. Megtalálható itt a sorozatgyártott darab és a múzeum számára dedikált tárgy is, mint például Konkoly-Thege Miklós fényképezőgépe. De ne rohanjunk ennyire előre!
Mi az a Tanulmánytár, és mit rejt magában?
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytára az egykori Országos Műszaki Múzeum jogutódja. A két nagy múzeum, a Közlekedési és a Műszaki, 2009-ben olvadt össze, előtte külön intézményként működtek. A nagyközönség számára is látogatható Tanulmánytár pár évvel az egyesülés előtt, 2006-ban nyílt meg. A raktárszerű múzeumban összesen 16 ezer tárgy látható, melyek a magyar és a nemzetközi műszaki fejlődés elmúlt 200 évéről tanúskodnak.
A Műszaki Tanulmánytár a harmadik műszaki múzeum Magyarországon. Az elsőt még Trefort Ágoston alapította a XIX. században, később ez azonban profilt váltott, és hivatallá vált, ami mérés- és szabványüggyel foglalkozott elsősorban. A két világháború között nyitott meg a második műszaki múzeum, ami később Kassára költözött, és megváltozva ugyan, de azóta is fennáll: ez adta az alapját a szlovák műszaki múzeumnak.
A jelenlegi tanulmánytári gyűjteményt az 1950-es évektől kezdték el újjászervezni, akkor még csak egy műszaki emlékeket nyilvántartó csoport formájában működött. A gyűjtemény aztán az 1960-as évek végén kapott önálló épületet a 11. kerületi Prielle Kornélia utcában, ami az 1980-as években némi bővítésen esett át.
Egyéni látogatóknak jelenlegi formájában kifejezetten tömény élményt jelent a kiállítás, olyan sok tárgy látható itt. Talán egy teljes nap sem elég ahhoz, hogy mindent alaposan megnézzünk, majd a látottakat be is fogadjuk. A sztenderd tárlatvezetés másfél-két órát vesz igénybe, és csak a lényegesebb, legfontosabb tárgyakat érinti. Ahogy Domonkos Csaba történész, a Tanulmánytár munkatársa fogalmazott:
ha minden tárgyat részletesen felcímkéznénk, abból egy orosz nagyregény kerekedne ki.
ha minden tárgyat részletesen felcímkéznénk, abból egy orosz nagyregény kerekedne ki.
A múzeum nevéből (Műszaki Tanulmánytár) még nem következik, hogy mi is látható itt pontosan. Nem is különösebben vonzó név, ugyanakkor a múzeum eredeti koncepcióját tökéletesen kifejezi: szakirányú középiskolai és egyetemista csoportokat vártak ide, hogy a tanulmányaikhoz szükséges ismereteket megszerezzék, a múlt technikai-műszaki fejlesztéseit tanulmányozzák.
A kiállítás az 1958-as brüsszeli világkiállítással indul, ami jelképes esemény volt a hazai technikai-műszaki tudomány szempontjából. A magyar ipar nagyon komoly felhozatallal jelent meg itt, amiben nagy szerepet játszott az, hogy két évvel a forradalom leverése után Magyarország demonstrálni szerette volna, hogy nálunk nemcsak vér folyik, hanem tényezőnek tekinthető kutatási-fejlesztési tevékenység is. Több jelentős terméket is bemutattak a kiállításon, többek között egy gyújtógyertya-vizsgáló berendezést, a Heller-Forgó-féle hűtőberendezést, az Eötvös-inga továbbfejlesztett változatát (Eötvös-Rybár inga), Orion rádiókat, illetve a hazai finommechanikai ipart megteremtő Magyar Optikai Művek (MOM) több fejlesztése is díjat nyert Brüsszelben.
Bár tényleg elképesztő mennyiségű tárgy van felhalmozva a Műszaki Tanulmánytárban, az egész mégis áttekinthető, mert a kiállított tárgyak kategorizálva vannak témák szerint.
A floppytól a gőzgépig
Az adathordozók között ott találjuk az MCD-1-et, a kisméretű kazettás floppyt, amiről kevesen tudják, hogy magyar találmány. Jánosi Marcell eredetileg azért fejlesztette, mert túl nagynak találta az akkor használatos floppykat, és a magnókazetta mintájára megalkotta a kezelhető méretűt. Csakhogy a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár (BHG) és a Budapesti Rádiótechnikai Gyár (BRG) nem nagyon foglalkozott a találmányokkal, ezért amint lejárt a floppy szabadalmi ideje, máshol is elkezdték azt gyártani.
Külön részt kapott a csillagászat rengetegféle távcsővel, ég- és földgömbbel, de van itt a navigációhoz használt sokféle szextáns és oktáns is. Hasonlóan lenyűgöző az óragyűjtemény, melynek fontos része a Mayr-féle világóra, a győri órásmester, Mayr Gyula munkája, aki az 1911-es nemzetközi világkiállításra készítette el a 64 város idejét mutató monumentális időmérő szerkezetét. De igazából nincs olyan része a Tanulmánytárnak, amitől ne képedne el az ember, legyen szó számítógépekről, mobileszközökről, masszírozógépekről, tévékről és rádiókról, háztartási és gőzgépekről.
Az 50-es évekbeli diavetítők azért lenyűgözőek, mert egy űrrakéta és egy hajszárító szerelemgyermekeinek tűnnek, a korabeli háztartási gépek pedig azért mellbe vágóak, mert egyik-másik használata a mai ember számára talán már elképzelhetetlenül kemény munkával járt. Az első mosógép ugyanazt tudta, mint a mostani automaták, csak még minden kézi erővel működött. A korabeli porszívó használatához viszont nem volt elég egy ember, hanem egyszerre kettőre volt szükség: amíg az egyik pumpált, addig a másik tologatta a gépet. A régi, fodrásznál használatos hajszárítók pedig nemcsak áramról működtek, hanem, ha úgy hozta az áramkimaradás, akkor gázzal is. Nagyon más idők voltak azok, de azért is érdemes végigjárni a Tanulmánytárat, hogy világos legyen, aránylag rövid idő alatt milyen nagy utat tettünk meg, honnan hova jutottunk el.
A fényképezőgépek között megtaláljuk a Duflexet, Dulovits Jenő világon első oldalhelyes, szemmagasságú, tükörreflexes fényképezőgépét, vagy a Petzval-objektív másolatát, ami a fényképezési időt csökkentette le 40 percről 30 másodpercre. Manapság már csak kevesen használnak írógépet, pedig egykor a női emancipációban játszott fontos szerepet. A titkárnő olyan típusú munkának számított, amivel egy nő nem veszítette el a társadalmi státuszát, így a férjhez menési lehetőségei sem csökkentek, szemben például a későbbi traktoros lányokéval, akik fiatal nőként illetlen ruhában és a férfiak között dolgoztak. A Tanulmánytár írógép-gyűjteménye ehhez mérten is természetesen tekintélyes. A sorozatgyártás sorsára jutott Remington No.1 éppúgy megtekinthető itt, mint a Névtelen nevű gyorsírógép, amiből viszont sosem készült több, mint a prototípus.
A Tanulmánytár olyan érdekességeket is a birtokában tudhat, mint az egykori Zaretzky-gyárban az 1867-es világkiállításra, 400 ezer gyufafejből készült gyufakép, vagy mint a Magyar Televízió első közvetítő kamerája, aminek krimiszerű legendája van. Ha hihetünk az iparági pletykának, akkor a kamera bekapcsolva olyan mértékű elektromágneses sugárzást bocsátott ki, hogy mindenkinek, aki a közelében tartózkodott, valamilyen daganatos betegsége lett.
De ugyanilyen érdekes a szovjetek közepes teljesítményű és gigantikus méretű Ural 2-es számítógépe a 60-as évekből, amire állítólag a 16 éves Simonyi Károly (Charles Simonyi) még játékprogramot is írt. A gépben Moszkvics lámpa és mechanikus, vagyis felhúzható óra található, és még műbútorasztalos is dolgozott rajta. És ha már számítógép, akkor nem mehetünk el szó nélkül az első hazai fejlesztés mellett sem, ami Kozma László munkája (1957). Egyetemi oktatási célra fejlesztette, telefonrelé alkatrészekből rakta össze, a “nyomtatóját” egy leselejtezett villanyírógépből alakította át. Ráadásul használt tüdőröntgen lapokra bőrlyukasztóval ütötték bele a programokat. A legérdekesebb viszont nem is ez, hanem az, hogy a gép leírása elveszett, ezért a működését nem ismerik a szakemberek, évek óta vizsgálják, hogy rájöjjenek, és csupán filmrészletek adnak nekik segítséget arra nézve, hogy is használták annak idején.
Olyan régi slágertermékekkel is találkozhatunk itt, mint az egykor méltán népszerű Hunor számológép-család darabjai, vagy a Munkácsi Color meg a Videoton Colorstar televíziók, vagy a későbbi hifi-tornyokat megelőlegező multifunkcionális zenegépek, melyek egyszerre voltak rádiók, lemezjátszók, bárpultok, és a legmenőbbeknek még sakkasztal is volt a fedelén.
Az első magyar PC is a gyűjtemény része, amit biztosan többen megmosolyognak, amikor meglátják, ám rögtön az arcra fagy az a mosoly, amikor meghallják, hogy 1 millió forint volt az ára – miközben egy vadiúj Lada gépkocsi meg 100 ezerbe került. Az autóknál járva ne felejtsük el azt sem, hogy Elon Musk ide vagy oda, az elektromos autózás atyja a dinamót is feltaláló Jedlik Ányos volt, aki még 1855-ben készítette el az első villamos meghajtású autó-modelljét, ami szintén látható a Tanulmánytárban. Akárcsak az a zsebvoltmérő, amit maga Nikola Tesla használt, amikor a budapesti telefonközpontban dolgozott. Hogy honnan tudni, hogy az övé volt? Belevéste a nevét a tokba.
A Tanulmánytár Mobileum nevű részében a gőzgépek és a hajtóművek fejlődését kísérhetjük figyelemmel, ami az első magyar gőzgép makettjével indul. Az itt kiállított tárgyak nagy része kimondottan oktatási célra épült, nem egy modellt maga Csonka János készített el. De helyet kapott itt a világ első porlasztós benzinmotorja, Bánki Donát és Csonka János fejlesztése 1893-ból, ami azért is volt annak idején figyelemreméltó találmány, mert Magyarországon csak három évvel később jelent meg az első autó.
Ami viszont a teljes kiállítás anyagára igaz, hogy design szempontjából az 1960-70-es években volt a csúcsidőszak, az akkoriban készült tárgyak néznek ki a legjobban. Egyfelől mert ez volt az űrkorszak, a modernizmus kora, másfelől pedig azért, mert bármit is gyártottak, mindennel hosszú távra terveztek. Nagyon ügyeltek a tárgyak kinézetére is, hogy ha 20 év múlva ránéznek majd, az akkor is ugyanolyan jól essen, mint amikor megvásárolva először megpillantották.
