Bréking / látnivalók és kultúra

szerkesztés

Felújítják a Kossuth tér legrégebbi palotáját, de közben félig lebontják

Szerzők

  • Fürdős Zsanett

2020. 12. 03. 9:12

Érdekes elgondolás mentén tervezik az Agrárminisztérium palotájának felújítását. Nem egyszerűen restaurációról van szó: a munkálatok során az épület eredeti szerkezetének és anyagának egy részét elbontják, majd visszaépítik.

A dualizmus első nagy államigazgatási épületeként 1887-ben felépült Földművelésügyi Minisztérium (ma Agrárminisztérium) felújítása jövőre veszi kezdetét, és nagyjából 3 évig tart majd. Ebben az időszakban pedig érdekes látványban lesz részünk, ha a Kossuth tér környékén járunk. Ahogy a Válasz Online is megírta, a Bukovics Gyula – ő tervezte a turai kastélyt – által tervezett itáliai neoreneszánsz palotát egészen érdekes, a műemlékvédelem határait feszegető elgondolás alapján újítják fel: előtte félig lebontják

Noha az épület új korában monumentalitásával mindenkit ámulatba ejtett, funkcionálisan már nem tudta elérni ugyanezt a szintet: az irodaháznak épült házat valójában nem lehetett rendeltetésének megfelelően használni. Az évek során állapota is leromlott, a homlokzat díszeit eltávolították, az 1920-as években a hátsó szárnyra két szintet ráépítettek. 

Fotó: Fortepan / Vörös Hadsereg

A palota rekonstrukcióját a műemlékfelújításairól – Párisi udvar, Palatinus Strandfürdő – is híres Archikon tervezi. Az épület rengeteg átalakításon és belsőépítészeti rendezésen esett át az idők folyamán, azonban átfogó felújításon sosem. A mostani koncepció szerint azonban nem egyszerűen csak restaurálják: a jelenlegi rossz belső elrendezést új szerkezetre cserélik, és egy háromszintes mélygarázs is kerül alá. Ezt viszont csak úgy tudják megoldani, ha az épület felét elbontják: a Kozma Ferenc utcára néző teljes hátsó szárnyat, valamint a belső udvarok körüli traktusokat is, a középső udvar körüli részek kivételével. 

Ugyanakkor pozitívum, hogy a palotát végre tisztességesen felújítják, a középső udvar elfalazott folyosóit újra egybenyitják, és az eredeti főhomlokzati díszeket is visszakapja. De ami még ennél is jobb, hogy az épület legszebb terei mindenki számára láthatóvá válnak. A palota középső tengelye a járókelők számára is nyitott lesz, így az előcsarnokon és a középső udvaron bárki átsétálhat a Kossuth térről a Kozma Ferenc utcába.

Hasonló tartalmak

Admin mode