Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

budapest

Útjára indult a feldíszített Mikulástroli, amin ajándékokat adhatunk le a rászorulók részére

December 5-én, szombaton délelőtt indul útjára a fővárosban az ünnepi díszbe öltöztetett Mikulástroli. A fedélzetén a Mikulás és a Krampusz várja az utasokat és a cipősdobozba csomagolt ajándékokat, amelyeket a BKK eljuttat a Baptista Szeretetszolgálat részére.

A járványhelyzet nemcsak a nehéz sorsú családok életét, de az ajándékok gyűjtését is megnehezíti, ezért minden eddiginél nagyobb szükség van az összefogásra és az adományokra. December 19-ig a 72M, a 75-ös, a 76-os, a 77-es, a 80-as és a 83-as trolibusz vonalán utazhatunk együtt a Mikulással és vihetünk ajándékot a rászorulóknak. Ezúttal a Mikulás nem oszt szaloncukrot a gyerekeknek, és két biztonsági őr vigyáz arra, hogy ne alakuljon ki zsúfoltság a Mikulás körül – közölte a BKK.

A Mikulástroli nem csak a rajta ülő Mikulás miatt különleges: egyedi fénydíszítés és belső dekoráció gondoskodik az ünnepi hangulatról. Kihasználva a jármű adta lehetőségeket, több troli a belvárosig meghosszabbított útvonalon közlekedik: a 75-ös és a 77-es trolibusz vonalán például a Puskás Ferenc Stadionig, míg a 76-os és a 80-as trolibusz vonalán a Keleti pályaudvar helyett a Blaha Lujza térig meghosszabbított útvonalon jár. A Mikulástrolin normál díjszabás szerint lehet utazni, a járat közlekedési rendjéről az alábbi linken, indulási időpontjairól pedig a BKK menetrendjéből, a trolibuszok ikonjára kattintva lehet tájékozódni.

A csuklós Mikulástroli mellett idén egy Fénytroli is járja a várost már december 5-től, a Mikulástroli pedig december 20-tól második Fénytroliként  közlekedik tovább, a megszokott napi közlekedés részeként, január 6-ig, szerdáig – ezzel biztosítva minden trolibusszal elérhető kerület, térség számára a „fénytrolis élményt”. A Fénytroli nemcsak az esti időszakban, hanem egész nap elérhető lesz a meghirdetett vonalakon.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Fénytűzoltó, FényHÉV, Fényflotta – Adventi járművek a városban

?>

Az adventi időszakot nemcsak a fényben úszó terek, utak és utcák, hanem a fényekkel felturbózott járművek is fémjelzik.

Budapest

136 éves az első fővárosi villamosvonal – Képgalériával köszöntjük a szülinapost

?>

1887. november 28-án készült el a főváros első villamosvonala, amely a Nyugati pályaudvar és a Király utca között haladt. Képgalériával köszönjük meg a járművek több mint százéves munkáját.

Budapest 150 – Bódis Krisztián kedvenc drónfotóival köszöntötte a fővárost

?>

Egészen különleges szemszögből láthatjuk Budapest impozáns épületeit, tereit, pontjait, újra rácsodálkozva, mennyire nagyszerű hely is a városunk.

Csodás fotókon 2023-as budapesti ősz – Képgaléria

?>

Fotósaink bejárták a várost, hogy elkapják a legjobb pillanatokat.

Neked ajánlott

A