Sok szempontból más ez az év, mint az eddigiek, nemcsak a járvány miatt, de közvetetten a gondolkodásmódunk és a városhasználatunk is megváltozott, hetente újra kellett terveznünk szinte mindent. Az újratervezés jó szó, a Budapest100 jövő májusi hétvégéjének tematikája is eköré szerveződik: a világháborúk utáni várostervezésé és építészeté lesz a főszerep.

A háborúk, a világszintű kataklizmák mindig átformálják a városok képét, teljesen máshogy festett Budapest az 1900-as évek elején és a II. világháború vagy akár 1956 után. A rombolás nyilvánvaló, rengeteg archív képen látjuk, milyen gyönyörű épületek tűntek el – mi is megírtuk, hogy a város számtalan kupolája pusztult el – vagy alakultak át az ostromok következtében, ugyanakkor a pusztuláshoz szervesen kapcsolódik az újítás is. 

A KÉK, az önkéntesek és lelkes lokálpatrióták által szervezett Budapest100 2021 májusában az újratervezéssel, az 1921–1930 és az 1945–1957 között épült vagy újraépült házakkal foglalkozik. A téma több évtizedet, egészen pontosan három újratervezést dolgoz fel: a két világháború és az 1956-os forradalom utánit. A jövő évi program időpontja ráadásul nem véletlen: május 8. a II. világháború vége, május 9. pedig Európa napja.

A szervezők hamarosan megnyitják a jelentkezést az 1921 és 1957 között épült házak lakóközösségei számára. 

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék