A városi sétákat szervező Beyond Budapest szerencsére nem hagyta veszni egy halloweeni séta lehetőségét, hanem inkább megcsinálta. A programot persze nevezhetjük nyugodtan halottak napi sétának is, bár az tény, hogy az előbbi jóval csábítóbban hangzik. A Babonák, kísértetek és bűntények címet kapott halloweeni séta két és fél órán keresztül erre-arra kanyarog a budai Vár szűk utcáiban és terein, felfedve közben a közel 800 éves városrész időnként egészen véres eseteit. Okkultisták, spiritiszták, kísértetek és egyszerű gyilkosok árnyai között barangoltunk.

A Beyond Budapestnek nagyon sok és nagyon sokféle izgalmas tematikus városi sétája van, ezeken mi is részt vettünk már jó néhányszor – majd be is számoltunk róluk. Most halloween, illetve halottak napja kapcsán mentrünk fel egy hátborzongató, két és fél órás sétára a budai Várba. A Babonák, kísértetek és bűntények címet viselő halloweeni séta pedig egy olyan kaland, amely ahány történelmi-kultúrtörténeti sztorival bír, azok pont annyira borzongatóak is. Persze megijedni azért nem kell: nem lesznek utána rémálmaink, és menet közben sem áll meg az ütő az emberben. Viszont szellemileg biztosan lefárasztja az embert, mert rengeteg történet – nem egy eléggé véres és/vagy ijesztő – kötődik a Várhoz és egykori lakóihoz. 

Persze 800 évnyi idő ki is termel rengeteg sztorit, pláne ha még azzal a kazamatarendszerrel is számolunk, ami a Vár alatt húzódik – egy másik város a város alatt. Innen szűrődtek fel aztán a titokzatos hangok, az elfojtott szusszanások és a sikolynak tűnő zajok. A budai Vár – talán meglepő módon – bővelkedik a kísértethistóriákban, melyek egy része mókás mese. Mint a szeretőké, akik a föld alatti kazamata egyik helyiségében bonyolították légyottjaikat, és hogy le ne lepleződjenek, fehér lepelbe burkolóztak, miközben megközelítették vagy elhagyták a szerelmi fészküket – nem véletlenül nézték aztán őket szellemeknek. De hátborzongató kísértettörténetekben sem szenved hiányt a Vár. Ilyen például a halott és összeláncolt szerelmesek esete, akik hosszú éveken át minden augusztusban kísértették az egyik várbeli palota lakóit – majd jóval később régészek a ház falai és a föld alatt, egy kútban rábukkantak két összeláncolt csontvázra, egy nőre és egy férfira a régmúltból, a kísértetjárta idők előttről.

A halloweeni séta során tehát közel 800 évet járunk be az időben ide-oda ugrálva, utcáról utcára, házról házra haladva. A közben elhangzó történetek kifejezetten változatosak. Felkeressük az okkultisták egykori központját, ahol azon ügyködtek, hogy ólomból aranyat állítsanak elő. A spiritiszták környékére is eljutunk, ahol természetesen a halottakkal folyt a diskurálás – szigorúan szertartásos körülmények között. Megtudjuk, hogy a budai Vár mostani éke, a Dísz tér egykor félelmetes helyszín volt, ott zajlottak a nyilvános kivégzések. Arról is szomorúan értesülünk, hogy amikor a keresztény seregek visszafoglalták Budát a töröktől, a dicső felszabadítók nemcsak a törökökkel bántak el, hanem a vár falai között élő zsidóságot sem kímélték: öregestül-gyerekestül beterelték őket a zsinagógába, amit aztán rájuk gyújtottak. Később a halott zsidók kísértetként tértek vissza a környékre. 

A legvéresebb, legbrutálisabb eset, aminek helyszínét a séta is érinti, már a rendszerváltást követően történt, 20 évvel ezelőtt. A Várban élt Korda István építészmérnök-üzletember, aki az Antenna Hungária és az ÁPV Rt. vezetője meg a Mafilm igazgatósági tagja volt, és ezek mellett még a melegpornó egyik legnevesebb producere is. Ez utóbbi okozta a vesztét: az egyik felfedezettje rabolta ki és mészárolta le több mint ötven késszúrással. A gyilkosság 2000 egyik legnagyobb port kavart bűnügye volt. 

Amikor zárul a séta, és az ember fejében a fentihez hasonló történetek kavarognak, kifejezetten üdítő élmény a Dísz téren settenkedő rókát látni, aki ráadásul annyira elmélyülten és óvatosan settenkedik, hogy közben észre sem veszi, mennyire közel lopakodik el mellettünk. Szinte meg lehetne simogatni. A ködben úszó Várban mindez még misztikus élménynek is tűnhet, ami jó lezárása egy remek kis sétának – ami legközelebb, stílszerűen, november 13-án, pénteken lesz. 

Címkék