kultúra

szerkesztés

„Az olvasás nem magányos tevékenység, hanem közösségi élmény” – interjú Juhász Annával, az Irodalmi Szalon alapítójával

Szerzők

  • Fürdős Zsanett

2020. 10. 09. 12:45

„Az irodalom világnézet.” – ez Juhász Anna és az Irodalmi Szalon jelmondata, ami összegzi mindazt, ami már a műhely létrehozásánál is volt, és azóta is célja: népszerűvé és divattá tenni az irodalmat. 2010-ben a Hadikban volt az első alkalom, amit „első fecskeként” Karinthy Márton nyitott – ki más is lehetett volna az első beszélgetés vendége, Karinthy törzshelyén egy Karinthy. Novemberben lesz tízéves a kezdeményezés, ebből az alkalomból beszélgettünk Juhász Annával a kezdetekről, az irodalmi élet változásáról és az olvasás mint közösségi élmény megéléséről.

We Love Budapest: Amit a Szalonnal csináltatok, az felpezsdítette Budapest irodalmi életét, hiszen előtte a klasszikus értelemben vett irodalmi találkozókra volt példa, amik az irodalmárokhoz szóltak. 2010-ben valami változott, valami elindult, és noha egyre több szalon, műhely, irodalommal foglalkozó fesztivál vesz minket körül, még mindig a ti kezdeményezésetek a legnépszerűbb. Honnan indultatok és mi jellemezte a 2010-es évek előtti – ha létezett – irodalmi életet?

Juhász Anna:
Van egy emlékkönyvünk, amit a jubileum közeledtével egyre többször lapozok át, ebben benne van minden egyes szalon, képekkel, bejegyzésekkel. Az elsőt Karinthy Márton írta, sokszor elolvasom és elgondolkozom rajta, vajon ő mit gondolt „irodalmi aranykornak”. Jó visszatekinteni tíz év távlatából, hogy honnan indultunk és hol tartunk most. Jó megélni, hogy a közönség időközben közösségé vált: rendszeresen kapok leveleket egy-egy téma kapcsán, hogy valamelyik beszélgetés hatására elolvasták az említett könyveket, és teljesen természetes, hogy építő jellegű kritika is érkezik. Fontosak ezek a visszajelzések és fontos a közönséggel való aktív kapcsolat. Ez egy kölcsönhatás, ami akkor működik jól, ha a fellépő is, én is és a közönség is a sorokban ül, és érzi azt az energiát, amit egymásnak adunk.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

Gyerekkorom óta kötődöm a kerülethez és a Hadik környékéhez, hiszen itt nőttem fel és most is itt lakom. Frissen végzett irodalmárként és amikor a Könyvkiadók Egyesülésénél dolgoztam, sokat sétáltam el a Hadik előtt. Mindig is foglalkoztatott a története, az egykori kávéházi hangulat, ahol nagy költőink alkottak, ami az irodalmi élet központja volt – ehhez persze kellett Böhm Aranka is, aki idecsábította az írókat. Régóta szerettem volna feleleveníteni a századeleji kávéházi életet, ezzel együtt fejleszteni az irodalmit is. Evidens volt, hogy a kétezres évek elején újranyílt Hadik a megfelelő tér.

Akkoriban Budapesten kevés lehetőség volt találkozni az irodalommal, ahogy a kávéházi élet is hiányzott, nem volt se irodalmi szalon, se brunch, se est. Fogalmam sem volt, hogyan lehet létrehozni, vezetni, fenntartani egy ilyen műhelyt, de abban biztos voltam, hogy szeretnék teret adni az irodalomnak és az embereknek. Ezt a célt először magamnak is meg kellett fogalmaznom, ebben sokat segített Fábri Anna Az irodalom magánélete című, szalonokról szóló könyve. Előképként a Nyitott Műhely – Finta László egyedülálló „otthona” – lebegett előttem, aminek mindig is tetszett a hangulata, ez egy lakásban kialakított klub, könyvbemutatók, író-olvasó találkozók helye, ezt szerettem volna kinyitni.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

WLB: Adott volt a Hadik, volt egy jó ötleted a város irodalmi életének beindítására, amit mindenképpen szerettél volna megvalósítani. Hittél benne, de mit gondoltak a többiek?

J.A.: Fontos az irodalomtörténeti múlt, az a közösség, amiben élek, ahogy az is, hogy több generációt is megszólítsak, mint egy jó családban, szülessen meg valami, ami generációkon átívelő. Én ilyen beszélgetések között nőttem fel, ennek kerestem a terét, és a Hadik ügyvezetőjének is tetszett az ötlet. Először persze a pár fős galériára mutatott, ami jogos, hiszen nem volt referenciám, nem csináltam még soha előtte hasonlót, de hittem magamban és tudtam, hogy amit én elképzeltem, az nem 20 fő. November 17-én volt az első est, végül nem a galérián, hanem a földszinten. Megtelt a kávéház.

Tíz év távlatából azt látom, hogy hatalmas igény volt arra, hogy legyen egy olyan találkozási pont, ahol tényleg irodalomról lehet beszélni. Sok embernek világossá vált, hogy az olvasás nem magányos tevékenység, hanem közösségi élmény: megosztjuk mindazt, amit egy-egy mű kinyit bennünk, ez alapja lehet egy jó diskurzusnak vagy akár egy randevúnak is. Értelmes dolgokról beszélgetni, személyesen – ez akkor nagyon hiányzott a városból és ezt szerettem volna behozni egyfajta rendezőelvként a szalonba.

Legyen divat az irodalom – ez a jelszavam, ez a célom, ebben hiszek. Ezt időközben egyre többen érzik magukénak, bár sokan az elején még lehurrogtak, és az én saját mániámnak vélték. Valahogy az volt a köztudatban, hogy az irodalom poros, a kötelezők nehezek és a fiatalokat sokkal jobban lekötötte minden más.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

WLB: Hogyan lehet az olvasást, az irodalmat leporolni és megmutatni annak sokszínűségét?

J.A.: Olyan estekkel, ahol az irodalom élő szövetét mutatjuk meg. A könyv témáját és az alkotót is, akár barátai, zenész vagy színész kollégák társaságában. Van, hogy egyedi produkciókat hozunk létre vagy alkotó generációkat mutatunk be. Sokszínű módon igyekszünk bemutatni a hagyományos és kortárs irodalmat. És egyre nagyobb réteget ér el mindaz, ami kibomlott a kezdeményezésből.

Ma már ugyanolyan divat könyvek mentén beszélgetni, ahogy koncertre, színházba vagy kiállításra járni, valódi közösségi élménnyé vált. A könyvbemutató régen egy másik műfaj volt, nem volt meg az a közösségi irodalmi élmény, ami a többi művészeti ághoz felzárkózik, ez tudott kibontakozni a Szalonból.  

WLB: Viszonylag hamar telt házas estekké nőtte ki magát, akár egy koncert. Hozzád is több műhely köthető: New York Páholy, Várkert Irodalom vagy a különféle művészekkel készült beszélgetős kisfilmek. Ezek szintén nagyon látogatott és tömegeket megmozgató események. Az Irodalmi Szalon hatására több műhely is megalakult, irodalmi fesztiválok, kezdeményezések indultak... A nagyközönség számára mi tette izgalmassá ezeket a beszélgetéseket?

J.A.: Érdekel a személyesség, ahogy az is, hogy egymástól akár teljesen eltérő szereplőket ültessek le. Az volt a célom, hogy ne könyvbemutatókat tartsak, hanem témákat, barátságokat, egészen különböző embereket mutassak be, akikről senki nem érti, miért ülnek egy helyen. Mindenki életében találunk egy olyan momentumot, amivel kapcsolódni tud a másikhoz, ami összeköti őket. Ezt a kapcsolódást az irodalom segítségével érem el.

Rengeteg találkozás, nagy egymásra találás színtere volt már a Szalon, pl. Grecsó Krisztián és Szabó Balázs, vagy legutóbb Bereményi Géza és Járai Márk, akik a Cseh Tamás-esten találkoztak, azóta már dolgoznak együtt. Szeretem keverni a műfajokat, itt megfér a szórakoztató irodalom és a kortárs, ahogy egy koncert és egy színész felolvasása is, de van, amikor az írók beszélgetőtársa sportoló, pszichológus, festő vagy építész. Ezek együtt teszik igazán izgalmassá mindenki számára a Szalont.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

WLB: A kávéházi kultúráról sokakban sztereotípia él: régi, mit keres a jelenünkben, ezt fokozza a szalon, műhely és páholy szó is. Ezek a negatív asszociációk hogyan írhatők felül, hogyan tehetők maivá?

J.A.: Ha belegondolsz, sokszor a folyamatos jelenlét határozza meg az életünket: valamit megismerni, részt venni benne vagy éppen az, hogy megtanulunk együtt élni dolgokkal és azt újragondoljuk. Mondok egy hasonlatot, ami szerintem pontosan kifejezi a kávéházi kultúra és az irodalmi szalonok mai életét. Amikor Térey János újrafordította a Szaturnuszi költeményeket (Paul Verlaine – a szerk.), nem álltunk meg annál, hogy Szabó Lőrinc hogyan olvasta, mert kíváncsiak voltunk arra, Térey János hogyan gondolja újra ugyanazt a szöveget.

Nem a tér a lényeg (habár tud inspiráló közeg lenni), hanem az, hogy mivel töltöd meg, hogyan ülsz le beszélgetni, milyen témákat viszel be. A Hadik után ma már a Mitzi Kávézóban tartjuk az esteket, ez egy kortárs, fiatalos hely, kialakításában és kínálatában is. Az esteknél pedig a tartalom mutatja meg, kik vagyunk, hogyan gondolkozunk, és ez az, ami segít, hogy akár a klasszikus teret és hagyományt feltámasszuk és újraértelmezzük.

Ma Magyarországon nincs olyan ember, aki ne ismerné Karinthy Frigyes vagy Molnár Ferenc nevét. Ha beül az ember az ő kedvenc kávéházukba, akkor az egy jó élmény, de ehhez még többet ad, ha ott Simon Mártonnal beszélgetnek Petri Györgyről, vagy Borbély Szilárdról Mészáros Sándorral, vagy Kemény Istvánnal arról, neki mit jelent Ady Endre. Ezek fontos beszélgetések, amiket színészekkel, énekesekkel egyaránt színesíteni lehet. Attól lesz valami modern, hogy te hogy gondolsz arra a témára, amit szeretnél átadni a közönségednek.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

WLB: Azért is szeretem ezt a kezdeményezést, mert populárissá tetted az irodalmat. Ma már nem ciki olvasni, könyvtárba és irodalmi estekre járni, a könyvmoly is új jelentést kapott. A szalonokba egyaránt beviszed a könnyedebb témákat, a szórakoztató irodalmat, ahogy a kortársat is, itt minden keveredik – a témák, a szerzők és a közönség is.

J.A.: Én így nőttem fel, a kötelező témák és olvasmányok persze megvoltak, de mi nagyon szerettük azt a világot, amit apukám (Juhász Ferenc költő – a szerk.) mutatott nekünk. Ebben a világban nagyon sok minden benne van, nem lehet csak egyvalamilyennek lenni. Az életünk sokszínűen adódik össze, de valahogy az irodalommal mintha nem lennénk ilyen megengedők, különböző kánonokhoz és kötetekhez kell elköteleződnünk, holott ez nem feltétlenül kell így legyen. Ugyanolyan jó tud lenni egy Rejtő Jenő könyv, ahogy egy Radnóti. vagy Jékely Zoltán-vers. A szalon alapja is ez: mindenféle stílust, szerzőt, irányzatot mutassunk be, mert nem lehet és nem is szeretném meghatározni, milyen olvasóhoz szólok. Mindenkinek van igazsága, olvasson ponyvát, kortárs irodalmat vagy krimit. Ezeket az élményeket, besorolásokat, asszociációkat érdemes megbeszélni, mert minden téma és szerző fakadhat egy tőről.

Nem szabad szigorúnak lennünk azzal kapcsolatban, hogy mit olvasunk, mert minden könyvben van igazság, mindig gazdagabbak leszünk általuk. Bartis Attila mondja mindig, hogy egy papír meg egy toll egyaránt alkalmas arra, hogy bevásárlólistát, feljelentést vagy egy remekművet írjunk – ez igaz az olvasásra is, mi is alkalmasak vagyunk sok minden elolvasására, csak el kell kezdeni, ítéletek nélkül.

Sokféleképpen lehet megközelíteni az irodalmat, de a lényege pont ez a sokszínűség, ezt nem félek bemutatni. Amennyire az elején aggódtak, hogy senki nem fog egy kávéházi estre eljönni, mert nem modern, ennyi év után ma már ezen nevetnek az emberek, hiszen ma pontosan ezt csináljuk: irodalmi brunchokkal és estekkel van tele a város. Ez jó, népszerű lett az irodalom.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

WLB: A tavaszi karantént, a még mindig tartó járványhelyzetet az Irodalmi Szalonnal hogyan éltétek meg?

J.A.: Tavasz óta bizonytalanság van: emberekben, szervezésben, a találkozókban. Egy olyan időszakban vagyunk, amikor nehéz összetartani egy élő közösséget. Tavasszal kipróbáltuk, hogy működünk az online térben, ez sok jó tapasztalatot hozott, kitágította a közönségünket, vidékről és külföldről is bekapcsolódtak. Fellépett nálunk online Szabó Simon, Vecsei Hasi, Ferenczi György, Szabó T. Anna, Jamese vagy Babarczy Eszter is. Rengeteg vidéki szál elindult – könyvtárak, klubok, találkozóhelyek kerestek meg, hogy vigyek el hozzájuk egy előadást, amit Budapesten láttak. Szervezés miatt ez nehezebb, mert nem biztos, hogy ugyanaz az író, zenész, színész, beszélgetőtárs ráér és reprodukálni tudjuk vidéken is az adott beszélgetést, de meg fogjuk próbálni.

Ez is egy felismerés volt, hogy míg mi Budapesten lubickolunk a programokban, egy este akár 3-4 bemutató is van, koncertek, könyves találkozók, addig vidéken ez nem feltétlenül van így. Sokszor gondolkozom azon, hogyan lehetne még többekhez eljuttatni a Szalont, eljutni középiskolásokhoz, művelődési házakba, színházakba. Ennek pár éve már volt egy előzménye, akkor Kőrösi Zoltánnal turnéztunk, ennek folytatása a Rendhagyó irodalomóra, ahol a századfordulós, nyugatos irodalomról beszélgetek a diákokkal azokban a terekben, ahol ez anno működött – Centrál, New York, Hadik, a Bartók Béla útról indulva pedig Irodalmi sétát vezetek egészen fel a Gellért-hegyre. A karantén idején is különböző szálak indultak, sok meghívást kaptam, amint lehet utazni, megyek és ez a vidéki szál erősödni fog.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

WLB: Mi az, amit kipróbáltatok, bevált és folytatnátok?

J.A.: Két dolog jött létre egymásból: minden héten jelentkeztünk az #együttolvasunkkal, hogy legyen egy hely, ahol megbeszélhetjük az olvasási élményeinket. Ennek a népszerűsége engem is meglepett, hisz a személyes találkozókra szeretem tenni a hangsúlyt: üljünk le és találkozzunk! Azonban a találkozásnélküliség kényszeréből született meg a heti olvasás, ami tényleg rengeteg mindenkit vonzott. Míg egy esten 100-400 ember vesz részt, ezeket az élő bejelentkezéseket több ezren nézték, miközben csak egyedül ültem a lakásban és beszéltem. Nem vagyok celeb, nem vagyok közszereplő, én irodalmár végzettségű ember vagyok és nekem ez meglepő volt. Ezt nyár közepéig csináltam, gondolkoztam a folytatáson, mert így van lehetősége a vidéken és külföldön élőknek is megtapasztalni azt, amit mi csinálunk: közös verselés, közös olvasás. A költészet napjára közösen készítettünk egy videót, ahol József Attilát szavalunk.

Szerintem ez egy nagyon jó kezdeményezés, mert az irodalom összeköti azokat, akik máskülönben nem is találkoznának egymással. Ennek a sikere adta az ötletet, hogy ezt a könyvklubot fordítsuk át valódi közösséggé, legyen hely a karantén után is arra, hogy beszéljünk. Ez lesz a TÉKA, ami az Irodalmi Szalonhoz kis testvérként kapcsolódik, de egy intimebb térben, 20-30 embernek. Már volt egy Agatha Christie-estünk, most szervezzük a következőt, remélem meg tudjuk tartani, de ha élőben nem jön össze, áttesszük ideiglenesen az online térbe, mert igény van rá.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

WLB: Karantén, online üzemmód, új lehetőségek és tervek – sok minden történt ebben a tíz évben. Felköszöntöttétek 100. születésnapján Bálint gazdát, volt nálatok Esterházy Péter, Spiró György, ahogy Závada Péter vagy Grecsó Krisztián is. Emlékestek, koncertek, a kávéházi kultúra feléledése kötődik az Irodalmi Szalonhoz. Mivel készültök a jubileumra?

J.A.: Az Irodalmi Szalon tíz éve alatt 115 estünk volt, számos együttműködés fesztiválokkal, művészeti eseményekkel akár külföldön. Bonta Gáspárral, a kollégámmal, akivel elindítottuk 2010-ben a műhelyt, nem tudom, megálmodtuk-e, hogy tíz év múlva hol állunk majd, de a változásokkal, szabálytalan jelennel együtt ez a mi történetünk, és minden érvényes benne. A Hadiktól búcsúznunk kellett, de a kávéház eredeti üzenetétől, és mindattól, amiért belevágtam – attól nem.

A Karinthy családdal irodalmi szempontból is sokat foglalkozom, róluk nemsokára filmet forgatunk például, ami csodás kihívás lesz. A Gálának olyan helyszínt kerestünk, ami a kerületben kapcsolódik mindahhoz, ami nekünk fontos – ez lett a Karinthy Színház, ahol egy zenés irodalmi pódiumest keretében többek között Háy János, Grecsó Krisztián, Szalóki Ági, Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska, Vecsei H. Miklós, Járai Márk is szerepel majd, készülünk meglepetéssel és a család nevében Karinthy Vera köszönt bennünket. Bízom benne, hogy méltó ünnepséget tudunk átadni a közönségünknek és új fejezettel kezdődik a Szalon következő évtizede!

Hasonló tartalmak

Admin mode