A Népszava Kiss Ambrus pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettest, a fővárosi operatív törzs mellett még márciusban megalakult gazdasági munkacsoport vezetőjét kereste meg a fővárosi önkormányzat idei költségvetésének újratervezése miatt. A cikkből kiderül, hogy a fővárosi önkormányzat óvatos becslések szerint több tízmilliárdot bukik a válság miatt, amiben szerepet játszanak a fővárosi fenntartású színházak, a tömegközlekedés, az Állatkert milliós bevételkiesései. A gazdasági munkacsoport egy-két napon belül benyújtja a költségvetés áttervezésére vonatkozó előterjesztést a Fővárosi Közgyűlésnek.
A Népszava szerint a főváros az elmaradó bevételek miatt kénytelen újragondolni a jövőbeli projekteket, és várhatóan mintegy 60 milliárd forint értékű fejlesztést, beszerzést lesz kénytelen befagyasztani. A bevételek jelentős visszaesése miatt a szinte kizárólag uniós forrásból megvalósuló hármas metró rekonstrukción és a kész tervekkel rendelkező pesti fonódón kívül gyakorlatilag leállítanak minden beruházást.

A Lánchíd felújítását évek óta halogatják, a tavalyi tendert idén januárban érvényesnek, de aztán eredménytelennek nyilvánították, mivel a beérkező ajánlatok a rendelkezésre álló források csaknem kétszereséről szóltak. A cikkből kiderül, hogy a szeptemberig tartó kötelezettségvállalási moratórium és a tovább szűkülő források együttes hatásaként jövőre csúszhat a tender kiírása, a híd felújítási munkálatai pedig a jövő év második felénél korábban aligha kezdődhetnek el.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
