Szekszárdon tíz éve üzemel sikeresen a Kék Madár Alapítvány megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató étterme, az Ízlelő. Elérkezett az idő, hogy a társadalmi vállalkozást kibővítsék: új éttermüket Budapesten, a XII. kerületben nyitják meg Hegyvidéki Ízlelő néven.

A fővárosiak előtt nem ismeretlen a koncepció, a VIII. kerületi Nem adom fel étteremben szintén fogyatékkal élők szolgálnak fel és szerveznek rendezvényeket. Mészáros Andreát, az Ízelítőt működtető Kék Madár Alapítvány ügyvezetőjét óvták attól, hogy kisvárosban nyisson vendéglátóhelyet az érzékenyítő, felzárkóztató misszióval, ő ennek ellenére kitartott elképzelése mellett. Gyógypedagógus hallgatóként Hollandiában találkozott először az integráció változatos megoldásaival, például étteremmel, ahol értelmi fogyatékosok voltak a felszolgálók.

Az Ízlelő 2007-ben alakult az akkor már éppen tíz éve működő Kék Madár Alapítvány első társadalmi vállalkozásaként, a NEST alapítvány segítségével, és annyira fenntartható lett, hogy idővel ki is nőtte a helyét, nagyobb térbe kellett költöztetni. A vezetőket leszámítva minden munkatárs megváltozott munkaképességű, az ételeket pedig helyi alapanyagokból készítik.

Ugyanezt a modellt valósítják meg Budán, a XII. kerületi önkormányzat épületében. Holnaptól nyit ki hivatalosan, de pár simítás még várat magára, az éles üzem jövő héten indul be. 11 és 15 óra között lesz ebédmenü, illetve elérhetőek saláták, szendvicsek, szekszárdi borok, kézműves sörök, szörpök, limonádék, továbbá egy napernyővel fedett terasz, amely az Apor Vilmos térre néz.