Négy, gasztronómiában is erősen érdekelt szakember úgy döntött, hogy a széthúzás, a kéretlen okoskodás és acsarkodás helyett létrehoznak egy olyan platformot, ahol tapasztalatot lehet cserélni, új kapcsolatokra lehet szert tenni, tanulni lehet egymástól és jóféle kreatív energiák találkoznak. A Piqniq Budapest immár 5 „szeánszon” van túl, és segít eligazodni a gasztronómiai zajban leendő szakmabélieknek, már ezt az utat taposóknak és érdeklődő laikusoknak is.

Szerencsére elérkeztünk oda, hogy a gasztronómia lassan újra közéleti témává válik. Ehhez persze sok együttállásra szükség volt: az információ szabad áramlására, az egyre elérhetőbb utazásokra, az új ízek megismerésére, a gyökerekhez való visszakanyarodásra, a street food megjelenésére, a fine dining megismerésére, a főzés szeretetének újrafelismerésére, a gasztronómia közösségi és hagyományos médiába való egyre szélesebb körű beépülésére... de még tovább lehetne folytatni ezt a sort. Újra van egy olyan generáció, akik szívesen tanulnak vendéglátást, vonzóvá vált az a szintű kreativitás, amit a konyhában élhetnek meg.

Becsatlakoztak a folyamatba azok is, akik átképeztetik magukat, már nem lepődünk meg, ha egy bróker lép ki a megszokott közegből és kisvendéglőt nyit, vagy ha egy kismama nem megy vissza szülés után a biztonságot adó multihoz, hanem a gyereknevelés mellett cukrászkodni tanul és ezen a pályán halad tovább.

Tehát a gasztronómia közügy, nemcsak amiatt, mert a mindennapok része, és kvázi a legelérhetőbb luxus, hanem azért is, mert üzleti szempontból is fejlődő iparág és egyre többen érdekeltek benne.

Bánhalmi Kata kommunikációs szakember, családja évtizedek óta foglalkozik konyhatechnológiával. Losits Gábor, a Larus Étterem marketingvezetője, arculati tervezője, Rétfalvi-Kurucz Alexandra üzletnyitási tanácsadó és konyhatechnológiai tervező, valamint Rétfalvi Zoltán közgazdász, üzletnyitási pénzügyi tanácsadó együtt hozták létre a Piqniq Budapestet, mely immád öt sikeres eseményt tudhat maga mögött és egy gyakorlatilag egy alakulófélben lévő gasztronómiai közösséget építenek.

Céljuk, hogy kellően magas szakmai elhivatottsággal rendelkező szakmabelieket (tulajdonosok, üzletemberek, séfek, cukrászok, baristák, pékek, stb) hívjanak meg előadásaikra, ahol az érdeklődők betekinthetnek a függöny mögé, reális képet kaphatnak a vendéglátás valódi hátteréről, legyen az a kíméletlen matek és az üzleti gondolkodás, vagy a dolgozók motivációjának elvesztése, kiégése. Nincs köntörfalazás vagy csillámporporhintés. Egy-egy ilyen Piqniq alkalom után egy örök álmodozót is leránthatnak a realitás talajára, ezzel pedig többet hsználhatnak, mint ártanak, hiszen lehet, hogy még nem érett meg a leendő vállalkozó arra, hogy tényleg belevágjon. Kell még sok tanács, tapasztalás, kutatás, előkészület, mielőtt élete egyik legnagyobb vállalásába fog majd bele.

Tavaly novmeberben a „sütibiznisz” alkalommal kezdtek, ahol Márk Szonja, cukrász, az Édesem tulajdonosa, Szász Kinga, közgazdász és cukrász, a ChouChou alapítója vagy éppen Oltványi Zsolt, multielhagyó, a Mentes cukrászüzem tulajdonosa kalauzolta el a jelenlévőket onnantól kezdve, hogy mennyire nehéz egyes alapanyagokat beszerezni, odáig, hogy a mesteremberek hiánya akár hónapokkal is elníújthatja az üzlet nyitását.

Vitát is indítottak már, illetve kemény fába vágták a fejszéjüket azzal, hogy arra kérdeztek rá, hogy mi a teendője a gasztrovállalkozásoknak a húsmentes vagy vegán témával. Miként hat a kevesebb húsfogyasztás, a tudatosabb életmód a gasztroiparra, hogyan kell meghaladni azt a hazánkban is uralkodó jelenséget, hogy az étlapon a vegetáriánus alternatíva egyenlő a körettel? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkoztak, Bede Anna a vegasztromania blog szerzője, Szatmári „Főzelékes” Feri, Saás Petra, a Fruccola tulajdonosa, Pethő Dániel, a Csalogány26 étterem társtulajdonosa is részt vettek a beszélgetésen, de Forgács Attila gasztropszichológus is csatlakozott, lehengerlő személyiségéve rengeteget hozzátéve az alkalomhoz.

Nekünk ő, illetve a legutóbbi kávéról szóló Piqniq Budapest előadója, Csatlós Csilla executive coach a „kedvencünk”, hiszen amellett, hogy nagyon jó rálátásuk van a szakmára, pszichológiai szemléletükkel egész TED Talkokat bonyolítanak le egy-egy órában. A májusi alkalmon helyre tették a kávés témát, ami szintén divatos és sokakat foglalkoztat. Specialty vagy speciality? Világos pörkölés vagy a hagyományos olasz kávé az igazi, és melyik a jobb döntés üzletileg, meg lehet-e élni csak a kávéból? A beszélgetésen szintén a szakma ismert és hiteles arcai vettek részt.

Vezettek már limitált férőhelyes workshopot is, az új, Freyja nevű croissant-szentélyben, ahol a résztvevők immár nemcsak elméleti szinten ismerkedtek az üzletnyitással, a szakmával, hanem croissant-sütésbe is kezdtek. Nyilván ez nem egy pékmesteri képzés, viszont interaktív, sokat mesél elhivatottságról és még jobban összehozza a társaságot a közös gyakorlati élmény segítségével. Ez a workshop hamarosan (2019. május 26.) megismétlődik, a nagy érdeklődésre való tekintettel.

A Piqniq Budapest tehát egyre több embert vonz és szépen épül az a fajta közösség, amire szükség van élesben is, nem csak netes felületeken és elméletben. Előadóikkal, meghívott szakembereikkel egy szerethető, kötetlen de mégis komoly edukációs felületet létesítettek és alig várjuk a következő témákat és alkalmakat.