A hétvégén zajlott le a Mindspace növénygyűjtő akciója, amely során elárvult vagy feleslegessé vált szobanövényeket fogadtak be a Víg utca 20. szám alatt. Ezek népesítik be a Rákóczi Rekreáció – téli közérzetjavító bázist, ami március 3-ig nyitva áll a tél végi lehangoltsággal küzdők előtt.

Bevallom, jómagam inkább begyűjteném a felesleges vagy elárvult szobanövényeket, mintsem leadnám őket valahol, de szerencsére vannak nálam kevésbé megszállott budapesti növénybarátok. A Rákóczi tér és a VIII. kerület élhetőbbé, barátságosabbá varázsolásán munkálkodó Mindspace örökbefogadó projektje így sikeresnek bizonyult, 70-80 cserépnyi felajánlás érkezett, és a bejelentkezéseket elnézve ez a szám 100-ra is fel fog menni.

Az egykori BRFK galéria helyiségébe toppanva valóságos dzsungel fogad, óriásira nőtt pálmák, fikuszfélék, hibiszkuszok zöldellenek és fotoszintetizálnak boldogan a túlcsorduló fényben. Délután négy óra van, a nap éppen besüt, hiszen már február van, szerencsére; így aki elsőként érkezik, a kiserdő pozitív energiái mellett még D-vitaminnal is töltekezhet.

Négy órától este nyolcig lehet egyórás etapokban relaxálni a csíkos nyugágyakon a kellemes melegben, speciális, a növények jólétét biztosító "keltetőlámpák" és a napfény színét regeneráló izzók fényében, tehát sötétedés után teljesen más, vöröses-rózsaszínes hangulat telepszik a szobára.

A Rákócityre keresztelt, Víg utca 20. szám alatti klubhelyiségbe maximum két ember fér be, előre kell időpontokat foglalni. A kirakott gyümölcsökből lehet enni, és teát is készíthetünk. A program ingyenes, de adományokat szívesen látnak, és lesznek különböző tematikus alkalmak is, március 1-én Zolnay Pál Weöres Sándorról forgatott portréfilmjét hallgathatjuk meg.

Március 3-ig élhetünk a lehetőséggel, utána különböző eseményeket tervez ide a csapat, például dzsentrifikációs filmhetet, kiállításokat, amelyek között az egykor Rákóczi téren dolgozó örömlányok és köreik tetoválásai is tematizálódnak majd. A növényeket később átköltöztetik a Rákóczi téri vásárcsarnok különböző pontjaira.