We Love Budapest: December 29-én lesz a Halott Pénz 15 éves jubileumi nagykoncertje a Papp László Budapest Sportarénában. Többször is nyilatkoztad már, hogy nálatok a fő hangsúly az élő fellépéseken van, úgyhogy pláne adódik a kérdés: mivel készültök erre a fontos estére?
Marsalkó Dávid: Alapvetően koncertzenekar vagyunk, így gondolunk magunkra, és szerintem a közönség is annak tart bennünket. Fontos a dal- és szövegírás, a stúdiózás, a klipek készítése is, de a fókuszban valóban az élő fellépések vannak. A kommunikációnk is elsősorban erről szól. A dalokról és a koncertekről.
Egy különleges élményre készülünk. A 15 év legnagyobb és legfontosabb koncertjeként tekintek a jubileumi fellépésre, a látványtól elkezdve a dalok sorrendjén át a vendégekig, akikből egészen sok lesz. Nem említek most egyetlen nevet sem, legyen mindenki meglepetés, még az is, akire egyébként számíthat a közönség.
Az aktuális számok mellett előkerülnek régen játszott dalok, régi kedvencek is. Több dalba belenyúltunk, áthangszereltük, pár nagy sláger teljesen új köntöst kapott. Nagyon hosszú, már-már maratoni koncert lesz, két és fél, három órás. Ez az egyetlen dolog, amin egy kicsit aggódok, hogy mi az a határ, amit a közönség még kibír. Jól ki kell találni az egész műsort, felépíteni a koncepciót, milyen hangulatra milyen másik hangulat érkezik, hogyan jönnek majd sorban a dalok, a slágerek, a vendégek, hol lesznek a gegek. Hogyan nem lesz egy pillanatra sem unalmas a buli. Kicsit olyan ez, mint egy albumot megtervezni és felépíteni, csak az építmény ezúttal hosszabb és nagyobb.
WLB: Dalok tekintetében mennyire fogtok visszanyúlni? Azért a Halott Pénz-sztori még 2004-ben kezdődött...
M. D.: Indokolatlan lenne egészen régre, a kezdetekig visszanyúlni. Csak annyira megyünk vissza az időben, aminek még az értelmét látjuk, és ami a közönségre is pozitívan hat. 2004-től nagyon sokáig csak én voltam egyedül, ami pedig most a Halott Pénzt jelenti, az 2013-ban, a Szólj anyunak, hogy a városban vagyok lemezzel kezdődött el. Mindaz, ami ezt megelőzően történt, egy másik korszak volt. Fontos ugyan, mert anélkül nem lenne az, ami ma van, de bizonyos szempontból már elszállt felette az idő, érvényét vesztette.
15 év nagy idő, és közben sokféle dal született. 2004-ben 20 éves voltam, most meg 35 vagyok. Nagyon sok minden változott meg azóta bennem. Vannak olyan dalok, vagy bizonyos szövegrészek, amik már nem állnak jól nekem. Se nekünk. Egyszerűen már nem tudok úgy azonosulni bizonyos számokkal, hogy annak ma is aktualitása legyen. Akkor volt, ma már nincs. Most hamisan csengene. Egy produkció viszont akkor hiteles, ha minden egyes szó meg mondat, ami elhagyja a szánkat, őszinte. Félreértés ne essék, nem tagadom meg a régi dalaimat. A magaménak érzem az összeset a mai napig, csak már másképp gondolkodom, mint amikor születtek. Ennek ellenére azért van olyan, például 2008-as szám, amit még mindig érvényesnek tartok. Úgyhogy azért abból az időszakból is felelevenítünk pár dalt.
WLB: 15 évet már bőven lehet korszakolni, sőt utaltál is rá, hogy több Halott Pénz-korszak is volt a másfél évtized alatt. Hányat különböztetsz meg?
M. D.: Három korszakra bontom szét a 15 évet. Az ős-Halott Pénz korszak, amikor még egyedül voltam, 2004-től 2011-ig tartott. Az még nagyon underground és nagyon hiphoporientált időszak volt. A második, átmeneti korszak a 2011-13 közötti, amikor még ugyan szóló volt a történet, de már elkezdődött valami más is. Ekkor születtek meg az olyan dalok, az első igazi sikerek, mint az Angard, a Feneked a gyengém vagy a Minden szobába kell álom. Volt egy live act formáció mögöttem, és már Járai Márk is fel-felbukkant a koncerteken. 2013-tól a már említett Szólj anyunak lemeztől datálom a harmadik korszakot. Az még bizonyos szempontból szólóalbum volt, de a bemutató koncertjén már úgy léptünk fel, mint zenekar. Onnantól kezdve én már csak Dávid voltam a Halott Pénz zenekarból. Hosszú és küzdelmes 15 év áll mögöttünk. A lépcsőzetes építkezés, és a nehézségeken való újra és újra túljutás éppúgy a sztori része, mint a 2013-tól kezdődő sikereink.
WLB: Amikor szólóelőadóból zenekari taggá „fokoztad le magad”, az könnyű vagy nehéz döntés volt? A Halott Pénz korábban mégiscsak egy egotrip volt, amit hosszú évek kitartó munkájával építettél fel, csak aztán ahelyett, hogy élvezted volna a gyümölcsét, megosztottad másokkal, úgy, hogy egy lettél a sokból.
M. D.: Ami történt (és ami történik), az egy természetes folyamat eredménye volt. Otthonról a rockzenét és a blues-t kaptam, ezeken nőttem fel. Ezek miatt van, hogy ennyire fontos a számomra az élő előadás, a koncertek. Már 2004-ben is azon gondolkodtam, hogy de jó lenne a számaimat élőben, zenekarral előadni. Erre nagyon sokáig nem volt lehetőségem. Kevés volt a fellépésem, és társaim sem voltak hozzá, akik megbíztak bennem. Senki nem hitt bennem, elhajtott az összes menedzser.
A szűk környezetemben is kétkedve néztek rám, szinte én voltam az egyetlen, aki tudta, hogy amit csinálok, az jó. Vagy idővel jó lehet. Nagyon lassan jutottam el oda, amit már 2004-ben is szerettem volna, hogy a Halott Pénz egy többdimenziós produkció legyen. Most meg végre ez van, és rettentően élvezem azt, ahogy dolgozunk a stúdióban, ahol összerakunk egy dalt a lemezre, aminek aztán a próbateremben kitaláljuk a koncertváltozatát. Sokat variálunk a számokkal, a struktúrákkal, a hangszereléssel. Ez a játék a dalokkal engem rendkívül inspirál és feldob.
WLB: A többiek ezek szerint már egyenrangú partnereid, annak ellenére, hogy a főnök azért te vagy. Mennyire veszik ki a részüket a dalszerzésből?
M. D.: Természetesen alakult ez is. A Halott Pénz alapkoncepcióját, mind a szövegek, mind a zene tekintetében én találtam ki, amit viszont most már zenekarként bontogatunk tovább. Van egy kis hangstúdióm, ahova beférünk mind, és ahol dolgozunk. Általában van egy alapötlet, amit én hozok, de hangszerről hangszerre már közösen találunk ki. A produceri munkát pedig – annak eldöntését például, hogy milyen hangszerelésű legyen a dal, hova milyen hangszer kerüljön, melyik téma mikor és hol is legyen a számon belül – én csinálom. A nagy egészről én döntök, a nagyon fontos részleteket viszont együtt töltjük ki. De olyan is előfordul, hogy a zenei alapötlet nem tőlem származik, hanem valaki más hozza. Semmi nincs igazából kőbe vésve, csak annyi, hogy a végső döntést minden kérdésben én hozom. Mindig kell egy ilyen ember, különben nem halad a dolog.
WLB: A zenekar neve honnan származik? A pókerkifejezésre gondolok, mint ősforrásra vagy a Hughes testvérek 95-ös filmjére (Dead Presidents, ami magyarul Halott pénz volt), ami hiphop körökben elég népszerű.
M. D.: A póker kifejezésből jön. Bár én nem játszom, de tetszett a jelentése. Az asztalnál ülő játékosok mondják arra az egy játékosra, akinek szerintük semmi esélye a győzelemre. Olyan ez, mint a népmesei motívum, a legkisebb gyerek. Eleve nagyon szerettem gyerekkoromban a népmeséket, meg magamra is ismertem ebben a halott pénz dologban. Engem sem lengett körbe a bizalom és a támogatottság. Végül jó ómennek bizonyult. Meg azért is ezt választottam, mert nem akartam megúszós nevet, se olyat, ami semmit nem jelent, se aranyosat, se jópofát, meg olyat sem, ami csak két betű. Karakteres, kicsit megosztó nevet akartam, és a Halott Pénz pont ilyen.
WLB: Amikor zenekar lett belőletek, nem merült fel, hogy változtassatok rajta?
M. D.: Mivel az alapkoncepció nem változott, nem éreztem indokoltnak a névváltoztatást sem. Ahogy történtek a dolgok, abban nem volt benne az, hogy új néven folytassuk. Hiába volt az első fele szólóprojekt, aztán meg zenekaros, hiába árnyalódott, finomodott, fejlődött a dolog, akkor is ugyanaz: Halott Pénz. Olyan ez, mint a Terminátor-filmek is, a szólós időszak a Terminátor 1, a zenekaros meg a Terminátor 2.
WLB: Interjú előtt végighallgattam a Halott Pénz életművet, és nagyon szépen, lemezről lemezre végigkövethető a változás, de nemcsak a zenei, hanem ami benned is zajlott ebben a 15 évben. Ahogy a sikertelenségből fakadó düh és elkeseredettség szépen lassan eloszlott, és átadta a helyét egy nagy-nagy szeretetnek. Hiába kerülöd a bulvárt tudatosan, azért az életed, a szövegeken keresztül, egy nyitott könyv. Ez is volt a cél?
M. D.: A szövegeken keresztül a közönség tisztában van az aktuális lelkiállapotommal. Annak végtelenül örülök, sőt, boldoggá tesz, ha az eddigiekből pontosan kirajzolódik, hogy honnan hova jutottam el, miken mentem keresztül.
Ha még mindig rohadt dühös lennék, vagy azt adnám elő, hogy dühös vagyok, az nem lenne igaz. Örülök, hogy már nem az vagyok, aki 10 éve voltam. Nagyon más volt még az életem, tele kilátástalansággal, céltalansággal, családi problémákkal. Boldog vagyok, hogy megváltoztak a dolgok körülöttem. Kiegyensúlyozott lett az életem, a szövegeim és az egész Halott Pénz is. Nagyon sok szeretetet kapunk. Hogyan tudnék így hitelesen dühös lenni? Sehogy. Számomra ez nagyon jó érzés. A szövegekbe is ezt írom bele, mert mindig azt írom, ami éppen van. Őszintén, semmi pozőrködés. Nagyon szomorú lenne, ha nem így lenne.
WLB: Amikor belevágtál a zenélésbe, miért a hiphop mellett döntöttél, és miért nem a rockzene meg a blues mellett, amin, elmondásod szerint, felnőttél?
M. D.: Több oka is van. A legfontosabb, hogy nem tudok énekelni. Ez eléggé leszűkíti a mozgásteremet. Ha rockzenekart alapít az ember, ahhoz alapból kell egy csomó minden, hangszerek, próbaterem. A rappeléshez meg nem. Tényleg nem kellett több, csak a belső késztetés, hogy kiadjam magamból azt, ami elő akart jönni. Ehhez a legideálisabb csatornának pedig a rap meg a hiphop bizonyult. Az a semmiből való építkezés, ami a lényege is egyben. Nem is volt semmim, csak a szövegeim meg a gépemen egy szoftver, amivel alapokat gyártottam hozzájuk. A semmiből való építkezés a legnagyobb szabadság. Ez a korlátlanság a legjobb a hiphopban.
Nagyon korán, még kisgyerekként kezdett érdekelni a zene, néztem az MTV-t, lenyűgözött a Nirvana meg az akkori rockzenék, de mellette nagyon bejött az akkori, 90-es évekbeli hiphop meg rap is. Azok konkrétan átgyalogoltak az emberen. Erős, friss és új volt. Elkapott, nagy Notorious B.I.G. fan lettem. Akkoriban voltak olyan kazettáim, amelyiknek az egyik oldalán Led Zeppelin volt, a másikon meg Backstreet Boys, vagy az egyik oldalán Deftones, a másikon meg Notorious B.I.G. Szerintem, aki még a klasszikus, 90-es évekbeli MTV-n nőtt fel, az mindenféle zenét hallgat a mai napig, és széles az ízlésvilága. Az enyém is ilyen, és ez az önkifejezésemre nagyon jó hatással volt. A Halott Pénzben sem csak rap meg hiphop van, hanem került bele pop, és mellette sok rock, blues meg rockandroll elem is.
WLB: Ha megnézzük a lemezeiden közreműködők listáját meg a vendégszerepléseidét is, azokon is szembetűnik, mennyire széles a merítés. Több név egészen más zenei közeget képvisel, mint te: Cimbaliband, Anima Sound System, Bérczesi Róbert (Hiperkarma), Kőváry Zoltán (The Trousers). Amikor hívsz valakit egy számba, vagy te mész közreműködni, akkor mi alapján döntesz?
M. D.: Elég széles spektrumon igyekszem élni az életemet, nagyon el- és befogadó meg nyitott módon. Akiket felsoroltál, ők mind fontosak valamiért az életemben. A Hiperkarma első lemeze például egy darab a lelkemből. Kőváry Zolit nagyon tisztelem a zenei tudásáért, a stílusérzékéért, a gitártudásáért, egyszerűen élvezet vele a munka. Szerintem, mi ketten, egy hét alatt össze tudnánk rakni egy teljes lemezt. Nagyon jól működik köztünk a kölcsönhatás.
De mindenkivel, akivel eddig együtt dolgoztam, a barátság hozott össze, vagy a közös szimpátia, esetleg néhány pálinka. Előbb volt ezek közül valamelyik, és utána jött csak a szám. Olyan még nem volt, hogy felhívtam egy tök idegen valakit azzal, hogy “hello, gyere át, csináljunk egy közös dalt”.
WLB: Ülni. Örülni. Megőrülni. címmel 2016 tavaszán adtatok ki utoljára lemezt, ami három és fél év, rengeteg idő. Közben megjelent már egy féllemeznyi új szám, de új album még sehol. Mikorra várható?
M. D.: Valóban összegyűlt pár szám az elmúlt időszak alatt, ezeket kiegészítjük jövőre még néhány másikkal, 6-8 új dallal, és akkor ősszel megjelenhet a nagylemez is. Ez a terv.
WLB: A Halott Pénz mellett van egy Dedmani nevű projekted, amivel erre-arra kirándulgatsz a zenében, illetve DJ-zel is fesztiválokon, koncertek után. Miket játszol? Halott Pénzt például?
M. D.: Játszom össze-vissza mindent, persze úgy, hogy próbálok valamiféle koncepcióban maradni. Nagyon élvezem. Amikor tizen-huszonéves voltam, voltak mindenféle bulik: itt hiphop, ott rock, amott meg valamilyen elektronikus buli. Ma már nincsenek ilyenek. A határok is elvesztek. Ma már csak mindenféle zene van, bárhová is mész be. De manapság már annak a szónak sincs sok értelme, hogy underground. Vagy legalábbis már valami nagyon mást jelent. Egészen más volt a 80-as években magyar underground zenekarnak lenni, mint 2019-ben. Ahhoz képest ma óriási a szabadság, és bárki elérhet nagyon nagy sikereket. Persze ahol több a lehetőség, ott nagyobb a zaj, több a produkció is. De nincs ezzel baj, alapvetően szerintem ez jó irány.
WLB: 15 év eltelt, de mi lesz a következő 15-tel? Mennyire szoktál előre nézni?
M. D.: Szerintem a zeneiparban igazán hosszú távra tervezni nem lehet. Nagyon változó és nagyon labilis piac. A jövő évet látjuk magunk előtt, vannak terveink, kezd nagyjából összeállni a szezon, jön a lemez, satöbbi. Mindig csak ennyire látunk és tervezünk előre. Persze vannak ennél nagyobb álmaim, például, hogy de jó lenne, ha még 15 év múlva is minden ilyen simán menne, mint most. De az még nagyon sok idő. Még egyszer ennyi. És nemzetközileg is ritka a példa, hogy egy zenekar 20-30 éven át végig meghatározó legyen. Igazából azt szeretném, hogy ha még jó darabig képesek lennénk olyan dalokat írni, amik ennyire megérintik a közönséget. Ehhez viszont az is kell, hogy motiváltak maradjunk. Úgyhogy azt is szeretném: motiváltnak maradni.
WLB: Pár éve írtál egy remek dalt a szülővárosod tiszteletére Otthon címmel. Viszont már nem Pécsett, hanem jó ideje Budapesten élsz. El tudod képzelni, hogy egyszer írj egy dalt a fővárosról is?
M. D.: Mivel Pécsett születtem és nőttem fel, sőt oda jártam egyetemre is, ezért az otthonomnak mindig is Pécset fogom tartani. Budapesten élek már egy ideje, és bevallom, nagyon megszerettem. Eszméletlen jó hangulata van. Bármikor átmegyek a hidakon, mindig rácsodálkozom, mennyire szép helyen élek. Szeretem a nyüzsgést, megvannak a kedvenc kávézóim és éttermeim, rengeteg barátom él itt, szóval kimondhatjuk, Budapest a második otthonommá vált az évek alatt.
