A II. világháború borzalmairól rengeteg film készült, elég, ha csak a közelmúlt magyar filmtermését nézzük: a Saul fia, az Örök tél, az Apró mesék vagy az 1945 is témájában közel áll a most bemutatott Akik maradtakhoz, ráadásul ez utóbbi kettő között mondanivalójában is találunk erős párhuzamokat, mint a holokausztot túlélt zsidók drámai hazatérése, vagy a Szovjetunió érezhető, egyre erősödő befolyása. Ám Tóth Barnabás (Újratervezés, Susotázs) legújabb nagyjátékfilmje (amely F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült) mégis más szemszögből tárja elénk a korszakot. Egyszerre van benne a túlélők katasztrófája – az egész családját elvesztett, élőhalottként tengődő orvos és a dacos kamaszlány önsorsrontása –, a letűnt polgári világ visszfénye és a kommunizmus egyre nyomasztóbb kiépülése, de mindez egész lírai hangvétellel.
A film elévülhetetlen érdeme, hogy végig bár nagyon szubtilisan, de pontos képet festve mutatja be a kort: az emberi viszonyokon, Rajk László tervezte díszleteken keresztül – ilyen az Izraelita Hitközség zsúfolt árvaháza, a lepisszegett kommentek, az éjjeli csengőfrász, a pártba belépett kolléga lemondása, akinek információkat kell gyűjteni másokról, a szobakonyhás lakásokban összezsúfolt, egyértelműen nagyobb terekbe tervezett bútorok és kopott perszaszőnyegek, a Thomas Mannt eredetiben olvasó Klára, mert hogy a fordítás béna.
Bár a finom humor, a csipkelődő beszólások át- és átszövik a filmet, végeredményben mégis egy tragikus emberi történet. A rendezői koncepció keretében Tóth Barnabás így nyilatkozott a filmről: „Számomra ez a film elsősorban egy hős ember története, aki félholt testi-lelki állapotából még egyszer, utoljára összekapja magát, hogy megmentsen egy fiatal lányt. Helyzetével, noha megtehetné, nemhogy nem él vissza egy pillanatra sem, de még inkább, folyamatosan újabb áldozatokat hoz azért a szeretett lényért, aki a saját életkedvét is visszaadta. Ezért ez egy modern kori lovagi történet. Példát mutat, ugyanakkor semmi életszerűtlen fordulattal, hamis reménnyel nem kecsegtet.”
Az egykori boldog életüket miszlikbe törték, és a folytatás esélytelen, mindenüket elvesztették, egyedül az emlékek maradtak, kérdés, hogy ez az egykori boldogság és szeretettartalék erőt ad a folytatáshoz, a továbbéléshez, vagy éppen teljesen értelmetlenné teszi azt. Az egyre zordabb külvilággal szemben a közös otthonba egymáshoz menekülő Aldó és Sün – ahogy egymást becézi a két főszereplő – próbálják megteremteni, folytatni az elveszett családi idilli boldogságot, de elég egy rossz mozdulat, és az illúzió darabokra törik. A film utolsó öt percének harsány, hamisnak érződő boldogsága, a teljesen felesleges „3 éve múlva” jelenettel kicsit visszahúz abból a finom nyelvezetből, amivel addig a film dolgozott, és amiért igencsak kár.
A főszereplők játéka végig hiteles, Hajduk Károly végig hibátlanul alakítja a teljes apátiába süllyedt nőgyógyászt, aki lassan tér magához, és igazi esemény, amikor a vásznon meglátjuk az első félszeg mosolyát. Szőke Abigélnek – akinek ez az első komoly főszerepe – is vannak jól elkapott pillanatai, amikor szinte elsodor minket a kamaszok világgyűlöletével, de az ő alakjában jobban érződik a mesterkéltség is. Mellettük a magyar színjátszás olyan nagy nevei bukkannak fel még a filmben, mint Lukáts Andor, Nagy Mari, Igó Éva, Jordán Adél és Stefanovits Angéla, Spitzer Gyöngyi (ismertebb nevén Soma Mamagésa) és Paizs Miklós (ismertebb nevén Sicratman).
Akik maradtak
- 88 perc
- Magyarországi bemutató: 2019. szeptember 26.
- Forgalmazó: Budapest Film
