Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Kultúra

Emmy-díjra jelölték Gera Marinát és a Trezor című filmet

1973-as alapítása óta először jelöltek magyar alkotókat Emmy-díjra. Gera Marina az Örök tél főszerepéért kapott jelölést, míg Bergendy Péter Trezor című filmje a legjobb tévéfilm / minisorozat kategóriájában esélyes a végső győzelemre.

Az Örök tél és a Trezor forgatókönyvírója egyaránt Köbli Norbert. Mindkét filmet a Szupermodern Filmstúdió gyártotta, az Örök tél című filmet a Gulág Emlékbizottság, a Trezort a Magyar Média Mecenatúra Program támogatta.

„Óriási elismerés ez az alkotóknak, a magyar filmnek és a Mecenatúra Programnak egyaránt” – foglalta össze a Magyar Média Mecenatúra Program vezetője, Kollarik Tamás.

A Nemzetközi Emmy-díjjal az Egyesült Államok területén kívül vetített legjobb televíziós produkciókat ismerik el. A díjakat először 1973-ben adta át a Nemzetközi Televíziós Művészetek és Tudományok Akadémiája (IATAS). Az idei díjakat nagyszabású gála keretében november 25-én adják át New Yorkban.

Hasonló tartalmak

Kultúra

365 Oldtimer Kiállítás

December elsején nyílt meg a különleges járműkiállítás, a 365 Oldtimer. Az egész évben látogatható rendezvény gazdag és változatos gyűjteményt kínál, az autóipar sokszínűségét megvilágítva, és kiemelt figyelmet szán az oktatásra is. A 365 Oldtimer Kiállítás büszkélkedhet három olyan autóval, amelyek közül csak egy-egy létezik a világon. A legkorosabb jármű a gyűjteményben, a Renault Skiff Labourdette Carrose éppen most 110 éves. Megtekinthető a Galambos József alkotta Ford T modell truck (1926) is, amivel régen még jeget árultak Amerikában, és ami idővel az autóipar egyik alapkövévé vált.

Kultúra

Macskafogó a Corvinban

December 9-én és 10-én minden idők legjobb magyar rajzfilmjét nézhetjük újra 15:30 órai kezdettel, a Corvin moziban. Ternovszky Béla rendező és Nepp József író 1986-ban készült, minden korosztály számára egyaránt szórakoztató rajzfilmje tökéletesen egyesíti magában a kaland-, a gengszter- és a kémfilmek legszebb hagyományait, és utánozhatatlan humorával egyúttal kacagtatóan parodizálja is ezeket a zsánereket.

Kultúra

Sárkány Éve Lampion Fesztivál a Biodómnál

A Sárkány Éve Lampion Fesztivál egy színes és varázslatos világba vezet, amely a fény és árnyék játékával vár bennünket december 16-tól február 24-ig. Az Állatkerti körúton lévő Biodóm kertjében a kínai kultúra iránt érdeklődőket mindenképp megszólítja, de a családosoknak is érdemes belépni ezen a mágikus kapun, hiszen bent 5-8 méteres installációk fogadnak, a sétányon haladva pedig karibi flamingókkal, sarkvidéki jegesmedvékkel, játékos csimpánzokkal, egzotikus állatokkal is találkozhatunk.

Kultúra

Tandori 85

December 9-én Tandori Dezsőre emlékeznek a Három Hollóban. A költő 85. születésnapja alkalmából szervezett összművészeti esten lesz Tandori gombfocitorna, kerekasztal olyan művészekkel, mint 6363, Simon Márton, Závada Péter, 19 órától pedig koncert zárja a programokat.

Neked ajánlott

A