Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

budapest

Megvan a nyertes – ilyen ruhában vonulnak majd a magyarok a 2020-as tokiói olimpián

Három döntős – Tomcsányi Dóri, a Nubu és a Nanushka kollekciói közül választották ki a formaruha-pályázat győztesét a 2020-as olimpiára.

A jövő évi, tokiói olimpiai játékokon a NUBU formaruháit viselik majd a magyar olimpikonok és paralimpikonok – írta meg az MTI. 

Összesen nyolc pályázó tervezett kollekciót, ezek  közül most a kiemelt három „döntős” márka – Tomcsányi Dóri, Nubu és a Nanushka – közül választották ki a nyertest. A frissen átadott MOME campusán tartott sajtótájékoztatón a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Szabó László kifejtette, hogy a fogyatékkal élő sportolók miatt olyan szempontokat is figyelembe kellett venni a választás során, mint hogy a kerekesszékes versenyzőknél különösen kényelmesnek kell lennie a ruhaujjnak.

A Nubu tervezői hangsúlyozták a kollekció kapcsán, hogy a legfontosabb három szempont a tervezés során az volt, hogy a ruhák egyszerre hangsúlyozzák a magyar identitást, a rendező Japán iránti tisztelet és a márka megjelenését. A kimonó ihlette részletekkel is rendelkező ruhák elkészítése során arra is figyeltek, hogy a fenntarthatóság jegyében biopamutból és újrahasznosítható anyagokból készüljenek. 

Hasonló tartalmak

A II. kerületre hagyta lakóházát, egy kikötéssel

?>

Őrsi Gergely II. kerületi polgármester Facebook-oldalán adott hírt két bölcsődefejlesztésről, melyek egyike különösen kedves történet.

Új városnegyed biztosan lesz Rákosrendezőn, de a toronyház sincs kizárva

?>

Rákosrendező romos területének fejlesztése biztosan elindul, de még nem eldöntött, hogy milyen irányban haladnak majd az új negyed kialakításánál.

Átadták Budapest 2023-as Építészeti Nívódíját

?>

Budapest Építészeti Nívódíját azok a munkák kapják, melyek hozzájárulnak egy élhető(bb) város létrehozásához. Mutatjuk az idei nyerteseket.

Budapest

A mélység, ami elnyelt tankokat és téglagyárat is – A Feneketlen-tó története

?>

Ha rendeznénk egy „fenyegető elnevezésű budapesti helyek” versenyt, a Feneketlen-tó biztosan dobogós lenne. Na de miért kapta a 4-5 méter mély tó ezt a furcsa nevet?

Neked ajánlott

A