Hosszú hétvégének nézünk elébe, így a következő napokban ismét bőséggel válogathatunk a budapesti programok között, zárásként az augusztus 20-i tűzijátékkal. Tartogat továbbá a következő egy hét éjszakai teljesítménytúrát, remek koncerteket, készségfejlesztő gyerektáborokat, cipővásárt, közösségi futást, BBQ partit, borfesztivált és persze szabadtéri filmvetítéseket is.
Csütörtök
- A befőzés fortélyai / Borganika Studio
Augusztus 15-én a Dürer Kert kertszínpadán ad ingyenes koncertet a pszichedelikus és alternatív rockot mediterrán hatásokkal ötvöző Deep Glaze. 2017-es bemutatkozó lemezük nagy sikert aratott a budapesti éjszakában, jelenleg pedig új dalokon dolgoznak, melyek közül a Dürer Kertben néhányat már élőben is hallhatunk majd.
- Full Moon Yoga / Société Rooftop
Péntek
- City and Gym Budapest / Több helyszín
A Zsiráf lépcsőjén ad akusztikus koncertet augusztus 16-án a Fran Palermo zenekar két oszlopos tagja, Henri Gonzo és Daniel Perez. Az ingyenes koncerten a saját dalok mellett feldolgozásokra is érdemes számítani.
Idén nyáron utoljára tart cipővásárt a JUDAS a Telep emeletén, ami egyben készletkisöprést is jelent, az eredeti árak töredékéért. Ha szükséged van még egy nyári cipőre, vagy már őszre nézelődnél, érdemes lesz beugrani augusztus 16-án.

Fotó: Unsplash.com
- Borjour Miksz / Mikszáth Kálmán tér
Szombat
A Mesterségek Ünnepét idén már 33. alkalommal rendezik meg a Budai Várban. A több, mint 800 hazai és határon túli mester mellett a fesztivál évek óta vendégül lát külföldi kézműveseket is, a 33. Mesterségek Ünnepe díszvendége Japán lesz. A rendezvény fő témája idén a lábbeli, fókuszban a szegedi papuccsal.
- Budapest Rooftop Cinema: Életrevalók / Mammut Terasz
- Nomád BAR72 / Nagymaros
Augusztus 17-én folytatódik a Lick The Click! Sunburst bulisorozat idei szezonja, a délután kettőtől este nyolcig tartó parti az A38 Hajó Orrteraszán biztosítja szombatonként, hogy nyárra se fulladjon ki a klubszezon. A szezon első lemezeit Isu és Crimson & Chrom fogja pakolni.
- Lupa BBQ / Dürer Part

Fotó: Unsplash.com
Vasárnap
- Kóstold meg a város legjobb fagylaltjait!
Nincs még vége a nyárnak, így van még időtök letesztelni Budapest legfinomabb fagyijait, ahogyan azt mi is tettük. Dél-Budától Észak-Pestig jobbnál jobb jeges desszerteket találtunk a hagyományos gombócoktól a menteseken át egészen az újhullámos kreációkig.
Az izlandi GusGus már régóta visszajáró vendége az Akvárium Klubnak, a Sun & Soda partisorozat azonban most először látja őket vendégül. A klub teraszát live és DJ set formájában is beveszik majd, melyet erre az alkalomra is városi oázissá alakítanak a szervezők. Vasárnapig látogatható a Mai Manó Ház izgalmas kiállítása, az Erik Kessels több élete. A tárlat tizenhét projekten és egy sok száz képet felvonultató és teljes tereket elfoglaló installáción keresztül vezet végig az alkotó fotográfiai életművén. A kiállítás különlegességét és annak fontosságát növeli, hogy Kessels három új művének ősbemutatójára is itt került sor.
Hétfő
- 5. Kenyérlelke Fesztivál / MOMkult
Az elmúlt egy évtized zenei barangolását ünnepelhetjük meg a Betyárokkal augusztus 19-én a Budapest Parkban, ahol az élőben szintén mindig nagyon szórakoztató Ricsárdgír játszik majd a miskolci folk punk zenekar előtt. A Gyermekvasút nyomában fantázianevű 20 kilométeres éjszakai teljesítménytúra azért jó, mert alternatív és közösségi módon lehet megismerni a Budai-hegység és a Gyermekvasút környékének szuper kirándulóhelyeit. Tény, hogy a terep nem sétagalopp, szükség van az állóképességre, de a sok látnivaló mellett talán a megpróbáltatásokat is kevésbé érezzük.
- Francia cukrász gyerektábor / Workshop Studio
Kedd
- Ne hagyd ki az augusztus 20-i tűzijátékot!
Az államalapítás ünnepére szervezett hatalmas tűzijáték idén is kihagyhatatlan programnak ígérkezik, ugyanakkor nem mindegy, honnan figyeljük a látványos eseményt. Összesen 25 helyet gyűjtöttünk össze nektek, ahonnan biztosan nem maradtok majd le egyetlen show-elemről sem.

Fotó: Kálló Péter - We Love Budapest
A nemzeti ünnep apropóján közös örömzenélést, bulizást, grillezést és szolid italozást hirdetett a Kabin. Vagyis, ha eljövünk hozzájuk a népszigeti Duna-partra augusztus 20-án, a napozás mellé Metha, Datasoul és Robert Makai setjeit hallgathatjuk, finom grill ételeket, hűs italokat fogyaszthatunk, és még sportolhatunk is.
Szerda
Bradford Coxék év elején megjelent, beszédes című lemezük, a Why Hasn’t Everything Already Disappeared? turnéján érkeznek az A38 Hajóra, hogy megmutassák, több mint 15 éves létükre mennyire távol állnak a nosztalgiától és múltba révedéstől. A 2015-ös Fading Frontier után az atlantai zenekar a címhez igazodó konceptlemezükön kérdéseket tesz fel, melyekre nem is akar feltétlenül válaszokat adni. Hogyan lett Pécs a magyar könnyűzene fellegvára? Hiszen innen indult a Kispál és Borz, a Halott Pénz, a Punnany Massif, a 30Y, Takáts Eszter és a Junkie Jack Flash, sok más banda mellett. Mi lehet a város titka? A mediterrán klíma vagy a mecseki uránbánya sugárzása? A tettyei dombok visszhangja? Emma néni, a legendás karvezető? Vagy van valami a levegőben?
A Bartók Pagony gyerektáborának három napja alatt a résztvevők megismerkedhetnek az állatok és az emberek viszonyával, történetek és filmek kapcsán szó lesz a házi kedvencek szelídítéséről, függetlenségéről, szabadságáról, a kölcsönös szeretetről és megbecsülésről.
További budapesti programokat ezen a linken találtok!