Ma már evidens, hogy a városi környezetben törekedni kell a fásításra, parkosításra, a zöldterületek arányának növelésére, és azzal sem mondunk újat, hogy mindez javítja az életminőséget. Ez többnyire a fenntartó önkormányzatok hatásköre, de ők sem mindenhatók. A Városi zöldövezetek projekt (UGB – Urban Green Belts) részben az Európai Unió, részben, a Közép-európai Transznacionális Együttműködési program (Interreg) finanszírozásával megvalósuló projekt, amelynek fő célja az állami, önkormányzati szektor segítése a városi zöldövezetek menedzselésében. A 2016-ban indult program most ért véget, a résztvevő országok (Ausztria, Olaszország, Csehország, Szlovénia, Horvátország, Lengyelország, Magyarország) pedig a Barabás Villában ültek össze, hogy megvitassák az eredményeket. A Hosszúlépés. Járunk? koordinálásban megvalósuló rendezvényen több jó kezdeményezést is megismerhettünk, Mariborban egy, a város közepén álló elhagyott börtönt alakítottak át zöld közösségi térré, Krakkóban elhanyagolt erdőt rehabilitáltak, Padovában, ahol a zöldterületek 80%-a magánkézben van, és emiatt nehéz felügyelni az állapotukat, bejelentő applikációt fejlesztettek ki a civilek számára.
A budapesti kerületek közül a XII. kerületi önkormányzat vett részt az UGB-ben az úgynevezett „gondnoksági” programmal, amiben a lakosokat vonták be a kisméretű közterületi zöldfelületek karbantartásába. Kijelöltek harminc helyszínt, amelyet örökbe lehetett fogadni, az egyes lakók, iskolák, lakóközösségek, helyben működő cégek éltek is a lehetőséggel. Alapvetően virágokat ültettek, de volt olyan hely, ahol zöldségeket is termesztettek. A kezdeti lelkesedést követően azonban jelentkeztek a nehézségek is: volt, hogy a gondnok visszalépett, nem locsolt, vagy az autók felparkoltak a beültetett placcokra. Az önkormányzat levonta a tanulságokat, és úgy alakította át a projektet, hogy a lakosok által javasolt helyeken tették lehetővé a kertészkedést. Ebben szakmai tanácsokkal kertészek segítik kiválasztani a növényeket, elkészíteni a beültetési tervet, vagy ha igényli, megveszik a növényeket is.
A gonosz fáktól a természetterápiáig
A konferencia legizgalmasabb része Dr. Dúll Andrea, a legismertebb hazai környezetpszichológus előadása volt, aki a városi zöldfelületek és az emberi lelkiállapot összefüggéseiről beszélt. Azokat a széles körben elterjedt véleményeket, hogy a természet jó, a zöld környezet, az erdő, a rét feltölt minket pozitív érzésekkel, egy sor tudományos kutatás is alátámasztja, és vizsgálja részleteiben.
Ott van például a biofília fogalma (1979, Wilson), miszerint az ember automatikusan azt preferálja, ami „él”; evolúciós okokból vonzódik a természethez, még olyan nem tudatos szinten is, hogy egy autóút elágazásánál automatikusan azt az útvonalat választja, amelyik zöldebb. A professzor megismertette a közönséggel a 2000-es évek elején megszületett ellentétpárját, a városi környezetet előnyben részesítő urbanofil beállítódást is. A 18. századig amúgy a városi környezet volt a preferált, az erdőhöz mágikus veszélyeket társítottunk („gonosz fák”), főként az országúti rablók világából eredően. Ez a beállítódás a városok fejlődésével fordult meg.
Hogy a természet miért is tölt fel, arra a figyelem helyreállítási elméletből kiindulva is érdekes válaszokat kapunk (Kaplan&Kaplan, 1989). Eszerint nem az érdekes, hanem a fontos dolgokra irányul a figyelmünk: például Dúll Andrea hiába mond érdekes dolgokat a hallgatóságnak, ha bejönne egy grizzlimedve a terembe, rögtön arra irányulna a figyelmünk. „A fontos és az érdekes csak a modern világban válik ketté” – magyarázta a professzor. A városi környezet annyira túltöltött és túlbonyolított, hogy még a 7-es buszon ülve is hamar elfáradunk, és ezen a fajta kimerültségen az alvás sem segít. Az épített környezet komplex, bonyolult, a természet viszont helyreállító élményt képes nyújtani.
A kertészkedés (és azon belül a városi közösségi kertészkedés) pszichológiáját már a 70-es években kutatták azzal a nem meglepő eredménnyel, hogy tekintélyes pszichológiai haszonnal jár (Kaplan, 1973). Onnantól kezdve, hogy érzékelteti a természet körforgását és az ember benne elfoglalt szerepét addig, hogy egy konkrét, megfogható sikerélményt is nyújt („én termeltem ezt a nagy szatyor paprikát”).
Az úgynevezett természetélmény a csúcs- és áramlatélmény jegyeit viseli magán (népszerű neve: flow), mikor elmosódik az alany és a tárgy közti határ, az embert benyeli az élmény, az én-érzés felfüggesztődik, a világmindenséggel vagy más erővel való egység élményét éljük át. Mindez közel áll a misztikus, transzcendentális érzésekhez is: Dúll Andreát a Grand Canyonnál érték utol, ekkor úgy érezte, végigvonul rajta az egész történelem, holott csak három perc telt el. A pszichológus szerint a természetélmény tisztán az érintetlen természetben jelenik meg, de kicsiben ezt nyújtja a Városliget, egy cserép muskátli, de még a kertészkedés is. „A 90-es évek paneldivatja, amikor őserdőket ragasztottak a tapétával a falra, tudott valamit” – jegyezte meg Dúll Andrea.
Sőt nem feltétlenül kell a zöld környezettel közvetlenül érintkeznünk, hogy pozitív hatásait érzékeljük. Egy kísérletben természetet és épített környezetet ábrázoló fotókat mutogattak az alanyoknak, és a szorongásszint csökkenése még a természetet ábrázoló fotó láttán is kimutatható volt. Ez az elvont hatás még akkor is érvényesül, ha azt hisszük, a látványt nem ember alkotta, például egy mesterséges park esetén. Ekkora a szerepe az evolúciós kódoknak, továbbá a természettel kapcsolatos társadalmi attitűdöknek.
Tehát nem muszáj az érintetlen őserdőbe menni a természetélményért, még egy fotó vagy egy cserép muskátli is képes ilyen terápiás hatást kifejteni – a biológiai kód ennyire erős. Ezek alapján könnyebb megérteni, miért bír óriási jelentőséggel a városi zöld, és milyen komplex következményei lehetnek. Coley 1997-es kutatása szerint egy bezöldített közterületen 90%-kal többen tartózkodnak, az emberi kapcsolatok gyakoribbak és jobb minőségűek, a közbiztonság nő, ahogy a nők-gyermekek aránya is. A kutatások szerint a városi parkok kitűnő terepek a „nézelődésre”, a kommunikációs folyamatok, magánszféra, autonómia jól szabályozható benne.
A 2010-es évektől a jelenségnek egyébként neve is van, természet támogatta terápiának hívják, és akár a skizofréneknél is tud életminőség-javulást elérni. Persze fontos hangsúlyozni, hogy nem gyógyulásról van szó, a pszichoterápiát nem helyettesíti. Biológus és pszichológus szakemberek Budapest környéki erdőkben is tartanak csoportos foglalkozásokat, amelynek a célja „az adott terület élőlényeivel, hálózataival, mintázataival, folyamataival való élményszintű találkozás, rendszerbe ágyazottságunk felismerése és megélése”.
