A Szentendre és Pomáz között található Kő-hegy a Visegrádi-hegység tagja, déli oldalán elképesztő formákat alkotó sziklafal határolja, amelynek tetejéről káprázatos panoráma nyílik a Budai-hegységre. A teteje egy lapos fennsík, erre 1933-ban emelt turistaházat terméskőből a Magyar Turista Egyesület Szentendrei Osztálya.
Igazából a szállás ötlete előbb pattant ki a fejünkből, mint az útvonal, hiszen a Czibulka János Menedékházról és az ide szervezett Presszó Tangó Libidó-koncertekről már sokat hallottunk, igaz, az eseményekből már visszavettek a nyugodt turistaház-profil megtartása végett. 24 főt képesek elszállásolni 4 és 8 fős szobákban (nyáron lehet sátorozni is a ház előtti placcon is), klasszik emeletes ágyakon, amitől olyan lett a túránk hangulata, mint egy 90-es évekbeli osztálykirándulás, de egy bizonyos kor felett már különösen szórakoztató tud lenni ez a fajta nosztalgia.
Szimpatikus volt, hogy a menedékházat aszfaltozott út híján autóval nem lehet megközelíteni, ennek ellenére nem volt annyira elszeparálva a civilizációtól, mint amire számítottunk. Egy- másfél óra alatt felértünk Szentendre központjából elindulva, és javarészt szétszórt hétvégi házak és tanyák mentén vezetett út; elsétáltunk egy lovarda és egy disznóvágás mellett is. Kellemesebb meglepetésként ért, hogy bár a HÉV-en zötykölődve szomorúan nyugtáztuk, hogy a havazásra már csak pár fehér folt emlékeztetett, a sárga turistajelzésre lépve hófehér lett ösvény, és az 1-2 száz méteres szintkülönbség után már télibe fordult az egész táj.
Épp, hogy sötétedés előtt sikerült felérnünk, bent pedig egy hatalmas kemencénél tudtunk felmelegedni egy adag kőhegyi kakukkfüves kolbászleves mellett. A menedékházban ugyanis működik büfé és étterem is (hétfő-kedd kivételével), és még reggelit is készítettek nekünk. Vezetékes víz viszont nincs, helyette becsatornázott esővízzel oldják meg a folyóügyeket, ivóvizet pedig a pultnál lehet kérni.
A ház előtti placcról Szentendrére nyílik kilátás, ami éjjel is impozáns a város fényeinek köszönhetően. Innen megközelíthető a Lajos- és a Csepel-forrás, illetve a Vasas-szakadék is, de mivel télen busszal nem tudtunk volna visszatérni Szentendrére, inkább a rövidebb, zöld jelzésű utat választottuk Pomáz felé.
Így is akadt látnivaló, egyrészt magával ragadó a téli álmát alvó erdő békéje, másrészt pár perc után a Petőfi-pihenő kilátóteraszán találtuk magunkat, ahol elénk tárult a gyönyörű panoráma a lenyűgöző sziklaformációkkal, köztük a Gomba-sziklával, más nevén Napóleon kalapjával. A pihenő neve nem véletlen, a nagy költő is megcsodálta ugyanezt a látványt 1845. szeptember 23-án, mikor Esztergom felé tartva erre járt.
A zöld jelzés a havas erdőn keresztül vezetett le Pomázig mérsékelten meredek lejtőkön körülbelül egy órán át, de a város szélétől még fél órát kellett gyalogolni a HÉV-állomásig. Ha nem éjszakáznánk a Kő-hegyen, a túra akkor is abszolválható szentendrei és pomázi indulással/érkezéssel is, bár kétség kívül kényelmesebb, ha van autónk. A menedékházba be lehet térni egy teára, forralt borra is nyitvatartási időben. Alig várjuk, hogy jó idő legyen, és bejárhassuk nyáron is a környéket.
