We Love Budapest: Mesélj a kezdetekről, mikor és minek a hatására kezdtél el kerámiákkal foglalkozni?
Rácz Rebeka: Nagyon régóta érdekelt már a dolog, de sokáig nem tudtam róla. Intenzíven úgy bő egy éve van az, hogy először heti, majd napi rendszerességgel kerámiázom. De előtte is sokat jártam már műhelyekbe, foglalkozásokra, viszont eléggé összevissza: egyik alkalommal megcsinálod a tárgyat, egy másik alkalommal ki kéne festened, plusz ki kell égetned, de pont akkor nem tudsz menni, végül hónapokkal később látod meg, mit is alkottál anno. Valami viszont beütött tavaly télen, lehet csak az, hogy el kellett volna kezdenem írni a szakdolgozatomat. (nevet) Mindenesetre elkezdtem aktívabban foglalkozni vele és rájöttem, hogy ezt otthon is tök jól lehet csinálni. Igaz, így bonyolultabb, mert el kell vinni a kerámiákat kiégetni, de azóta is ez a felállás.
WLB: Esztétikát tanultál, majd elvégezted a MOME designelméleti mesterképzését is. Mit gondolsz, a tanulmányaid kihatnak az alkotás folyamatára, arra, hogy milyen kerámiákat készítesz?
R. R.: Persze, de nem tudnám megmondani, hogy milyen szinten. Hogy elkezdtem kerámiázni, annál is biztos számít, hogy sokat foglalkoztam művészetelmélettel, filozófiával vagy dizájnnal. Viszont soha nem volt szó magáról az alkotásról, elméleti képzésekről beszélünk, elemzésekről. De biztos része volt abban, hogy sok év után egyszer kipróbáltam. Sok gyűjtést csináltam egyébként szuper kerámiákból, főleg külföldi művészek alkotásaiból.
WLB: A kerámiáidra mint használati tárgyakra vagy mint művészi alkotásokra tekintesz inkább?
R. R.: Nehéz kérdés, állandóan változik a hozzáállásom. Néha azt gondolom, hogy túlságosan a használati tárgyak felé mentem el, máskor meg pont fordítva érzem. Bár azt talán nem gondolom, hogy ezek műalkotások lennének; közben viszont többek szimpla használati tárgyaknál. Ugyanakkor van, ami egészen konkrétan nem használható semmire – de ettől még nem feltétlenül lesz műtárgy. Szerintem ezt nem is nekem kell eldöntenem. Meg hát én mindkettőt élvezem, ugyanolyan örömmel csinálok valamit, amiből később lehet inni vagy mint valamit, ami nem jó semmire. Most talán jobban el szeretnék menni utóbbi irányába, de attól még rendszeresen azon kapom magam, hogy „hopsz, csináltam egy bögrét, és nagyon élveztem”. Nem szeretnék túl sok használati tárgyat csinálni, viszont azokat lehet eladni.
WLB: Mennyire tekintesz megélhetésként a kerámiákra?
R. R.: Hát, már eladtam egy csomót, szóval... (nevet) Tök jó, hogy emberek ezért fizetnek, de mindig dolgoztam mellette. Jó, most épp nem, de ez nem fenntartható így. Most minden összefolyik. Felkelek, kerámiázom, eszem, kerámiázom, elvégre az mindig ott van. Szóval jó lesz, ha áprilistól lesz saját műtermem, ahol tudok dolgozni és nem ebben a lakásban van. Kicsit remélem, hogy másképp fogok így alkotni, úgy érzem, hogy bár van egy csomó ötletem, mintha arra várnának, hogy majd ott megvalósuljanak.
WLB: A kerámiázás hatására változott egyébként a művészethez, az alkotáshoz való viszonyod – ahhoz képest mondjuk, amit még a tanulmányaid alatt gondoltál?
R. R.: A „kettősség” miatt van egy állandó felismerésem az alkotási folyamatban lévő szituációkra, meglepődöm. Én ezt sehol sem tanultam, csak belevetettem magam és igazából nincsenek közeli példák előttem, olyan emberek, akik hasonlóan csinálják, ezért mindenre magamtól kell rájönnöm. Így viszont, ha lassabb is minden, sokkal ösztönszerűbb. Ez egy intuitív dolog. Amikor meg az ember a másik munkáját kezdi el elemezni, az teljesen más, tudományosabb megközelítést igényel. Teljesen más a hozzáállás, a kérdések, az elvárások. Nehezemre is esik a saját munkáimról beszélni, vagy arról, hogy én mit miért csinálok. Szóval inkább ne is kérdezz ilyeneket. (nevet)
WLB: Mi a legnagyobb nehézség vagy tévhit a kerámiázással kapcsolatban?
R. R.: Például az, hogy mikor előveszed, az agyag tele van vízzel, hajlékony, de ez elég gyorsan változik. Gyakorlatilag ahogy dolgozol vele, percről percre szárad ki és teljesen másra lesz képes, mást bír el. Ez egyszerre nehézség és izgalom, ráadásul befolyásolja azt, hogy hogyan kerámiázol: pár óra alatt megcsinálod a tárgyat vagy mindennap előveszed, dolgozol vele egy kicsit. Plusz az, hogy el kell engedni a kontrollt: nagyon sok a véletlenszerűség, az én esetemben főleg, mert én nem tanultam ezt a szakmát. De látom és hallom, hogy a profiknál is sokszor van az, hogy kinyitja a kemencét és felkiált, hogy „úristen, mi ez?” Már amikor szárad, akkor is ott van a kockázat, hogy elkezd repedezni, vagy ami rosszabb, eltörik. De amikor felhevítesz egy tárgyat ezer fokra, ott sokkal durvább dolgok történnek.
WLB: Mennyi idő alatt készülsz el egyébként egy átlagos darabbal?
R. R.: Ez olyan, mint amikor megnézel egy homokvárat: ha azt látod, hogy nagyon részletes, ki van díszítve, tudod, hogy sok idő volt elkészíteni, míg egy kupac homoknál azt fogod gondolni, hogy pár perc. Valahogy így van egy kerámiatárgynál is.
WLB: Elsősorban amiatt kérdeztem, mert nekem – ahogy szerintem sok másik embernek is – az a kép élt a fejemben a kerámiázásról, hogy leülsz, és hét-nyolc óra alatt megformázod az adott tárgyat, ellenben te az előbb azt mondtad, hogy „mindennap előveszed”. Azt hittem, hogy addigra az agyag már teljesen kiszárad.
R. R.: Az a jó, minél lassabban szárad ki az agyag, szóval általában nejlonzacskóba szoktam csomagolni a tárgyakat, ami benntartja a párát. Tehát akár hetekkel később is előveheted, igazíthatsz rajta, ha úgy érzed. De én elég gyorsan dolgozom, szeretem minél hamarabb befejezni a tárgyakat, nehezen tudok „visszatérni” hozzájuk. De ezen jó lenne változtatni, mert ahogy említettem, az anyag változásával rengeteg lehetőség nyílik. Viszont hiába dolgozom gyorsan, utána még ki kell égetni, aztán bemázazni, még egyszer kiégetni, szóval mindenképp sok idő, mire kész egy kerámia.
WLB: Az Instagramod abból a szempontból biztosan különleges, hogy a hagyományos minimalista beállítások helyett az alkotásaidat teljesen életszerű, valósághű környezetben fotózod.
R. R.: Igen. Ez úgy jött, hogy ahogy említettem, én nagyon sokáig csak az interneten gyűjtöttem képeket kerámiákról. Eközben viszont azt vettem észre, hogy mindenki, aki kerámiázik, egy olyan tökéletes környezetben prezentálja a tárgyait, amilyen senkinek sincs. Nekem meg ez kicsit visszás volt. Mármint, ha ezek használati tárgyak és az alkotója azt akarja, hogy meg is vegyék őket, akkor érthető, hogy olyan környezetben prezentálja őket, ami nagyon „catchy”, de legalábbis vágyakat ébreszt. Persze azáltal, hogy te abból az adott környezetből megszerezheted a tárgyat, érezheted azt, hogy a te környezeted is olyan lesz, mint amit a képen látsz, de szerintem ez fölösleges és hamis. Meg hát mindenhol ez van, hogy „lehet még jobb is az életed”, ergo tök rossz, de lehet jobb. Bocsánat, kicsit túlmentem. (nevet)
Témánál maradva, nekem ez hiteltelen volt. Direkt ezért elkezdtem olyan környezetbe tenni a tárgyakat, ami már talán a ló másik oldala: nagyon extrém, nagyon hétköznapi, távol van a minimál, növényekkel díszített vonaltól. Viszont úgy érzem, hogy ez sajnos már nem annyira hangsúlyos. Ahogy egyre többet kerámiázok, úgy egyre inkább azt szeretném, hogy magán a tárgyon legyen a hangsúly a képeken is. Ha berakod egy teljesen idegen környezetbe, az elveszi a hangsúlyt, de legalábbis máshogy tereli rá. Sokszor érzem, hogy szeretném, hogy minden hangsúly a tárgyra essen, mert nagyon jó lett.
WLB: Hol kaphatók jelenleg a kerámiáid?
R. R.: Rengeteg boltban: a MONO-ban, a Stilshopban, a FIAN KONCEPT Design Shopban, a Retrockban és a Flatlabben. Meg nálam is. Sőt, utóbbit szeretem talán a legjobban, mert így látom, ki veszi meg, tök izgalmas, hogy kinek mi tetszik meg. Meg teljesen más hangulata van annak, hogy valaki idejön a lakásomba, ahol élek, kipakolom elé a kerámiákat, abból választ, meg – bár nem tudom, hogy ez másoknak mennyire izgalmas, de – velem is találkoznak. (nevet)
WLB. Volt olyan reakció a kerámiáidra, ami valamiért különösen emlékezetes volt neked?
R. R.: Egyszer valaki azt mondta, hogy ezek olyan badass kerámiák. Ez nagyon tetszett, sokszor eszembe jut, mert szeretném tartani ezt a vonalat. Viszont amikor néha olyat csinálok, ami nem az, hanem inkább cuki, akkor úgy érzem, hogy letértem az ösvényről kicsit. (nevet) Persze nem fogom visszatartani magam, ha valami cuki akar kijönni belőlem, de szeretnék badass kerámiákat készíteni továbbra is.
A Rebu Ceramicst Facebookon és Instagramon is követheted.
