Egy éve ilyenkor a Zing Burger büfékocsijával látogatott meg tíz gyermekotthont, ahol a streetfood élményével tették szebbé a nehéz sorsú gyerekek karácsonyát. A sorozatot folytatva idén a Budapest Bike Maffia ételmentő csapatának bevonásával érkezik a hamburger a rászorulókhoz.

A Budapest Bike Maffia évek óta küzd azért, hogy minél több éhes száj jusson ételhez, hiszen hazánkban sokaknak már az is luxus, ha napi háromszor ehetnek. A biciklis jótevők idén karácsonykor az egyik legismertebb streetfood márkával közösen kezdenek akcióba: ezúttal nemcsak finom, de minőségi hozzávalókból készült hamburgert juttatnak el a rászorulókhoz.

„A tavalyi kezdeményezésünk során saját food trackjainkkal vonultunk ki a fővárosi és vidéki gyermekotthonokba, ahol 300 gyereknek csaltunk mosolyt az arcára. Idén az adakozásnak más formáját választottuk, melybe a vásárlóinkat is szeretnénk bevonni: december 5. és 18. között azok, akik új „TEgyünk jót” hamburgerünkből vásárolnak, automatikusan jótékonykodnak is, hiszen a nevükben rászorulóknak juttatunk el egy-egy hamburgert a Budapest Bike Maffia segítségével” – mondta el Susánszky Ádám, az 5 éves születésnapját ünneplő Zing Burger & Co. társtulajdonosa, aki azt is hozzátette, hogy reméli, hogy a mostani együttműködés példáján felbuzdulva a jövőben még több vendéglátó egység csatlakozik majd a BBM céljaihoz. „Szeretnénk megmutatni, hogy már egy apróság is számít, hiszen sok kicsi sokra megy” – tette hozzá Ádám.

A dupla baconnel, ementáli sajttal, BBQ szósszal, sült hagymával és füstölt sajtos labnehhel készített „TEgyünk jót” burger minden Zing Burger & Co. étteremben elérhető december 18-ig, sőt, online, illetve az üzletekben egy számlálón is nyomon lehet majd követni valós időben, hogy hány felajánlás gyűlik össze.

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés