A nyolcvanas évek közepén még menőnek számító szürke térköveket végre felváltja valami elegánsabb és természetes anyag, és a megfáradt turisták sem csak a szobor talapzatán tudnak majd megpihenni a Vörösmarty téren, áll a tér felújításáról szóló közleményben. Nagyjából egy év múlva, 2019 nyár végére újulhat meg a Belváros egyik legpatinásabb köztere és környéke összesen 1,6 milliárd forintból, amit a kerület és a Belügyminisztérium pályázata finanszíroz. A vásárok ugyan maradnak, de jóval rendezettebb, biztonságosabb körülmények között, és a gyalogos uralom sem sérül.

Hosszú évek óta húzódik a Belváros egyik legismertebb, turistáktól is hemzsegő terének a felújítása. Ide torkollik a Váci utca, itt áll a Gerbeaud Kávéház, és természetesen a tér névadójának, Vörösmartynak is a szobra, ám a terület koncepciójához érdemben utoljára a ‘80-as évek közepén nyúltak, amikor is felszámolták az autós közlekedést és a parkolókat, és a szintbe hozott Váci utcával együtt a gyalogosoké lett a terep. (Illetve 2005-ben ugyan elbontották az ORI székházat, de a helyére gyorsan fel is húztak egy hasonló méretű épületet.) 1998-ban költözött ide hivatalosan a karácsonyi vásár, ami azóta is kissé bódéváros hangulatot áraszt az ideiglenes megoldásokkal, ráadásul az elmúlt évtizedekben az év többi szakában is megjelentek más kulturális és gasztronómiai kitelepülések, sokszor méltatlanul elnyomva a tér építészeti és kulturális értékeit.

2015-ben már lezajlott egy, a Fővárosi Önkkormányzat által kiírt pályázat a tér egységes arculatának és bódévárosos jellegének felszámolására, amire 70-nél is több pályamű érkezett. Ezek főleg az oly sokat kárhoztatott ad hoc faházikós megoldások problémájára kínáltak különböző megoldásokat, de végül semmi nem valósult meg a nyertes pályázatok közül sem. Így mostanra már tényleg megérett egy teljes körű komplex felújítás, aminek keretében megteremtik a tér egységes arculatát a környező utcákkal egyetemben, megoldják az ideiglenes vásárok közműellátását, kicsit zöldítik is a teret, valamint elegendő számú utcabútort és köztéri kutat helyeznek el, hogy a bágyadt turisták ne csak a szobor, vagy az oroszlános kutak talapzatán ücsöröghessenek a nyári forróságban.

A budapest.hu-n megjelent közgyűlési napirendi pont szerint 2018 őszén indulna a felújítás, amit a Város-Teampannon Kft. végez, és a vásárok ideje alatti szüneteket is beleszámolva 2019 augusztus végére készülne el. A tér mellett szakaszosan újul meg a Deák Ferenc utca, a Bécsi utca és a Vigadó épülete közötti szakasz, és a Vigadó utca valamint a Harmincad utca is.

A felújítás keretében lecserélik a burkolatot, a ‘80-as évek közepének szürkés térköveit természetes, csúszásmentes lapkőre, megújul a növényzet is, a szobor körüli területet rendesen füvesítik, újabb fákat ültetnek, és megvizsgálják a jelenlegi állomány élettartamát is. Kevésbé látványos, ám szükségszerű felújításokat is elvégeznek, cserélik a közműveket, a dísz- és közvilágítást, a parkolásgátló elemeket, póznákat, szegélyeket, kitiltják a riksákat és a bicikliket a gyalogos részekről.

A felhívásban követelményként szerepel, hogy meg kell tervezni a rendezvények, időszakos kitelepülések helyzetét és kinézetét, azaz teljes berendezési terveket kell készíteni, ami alapján a későbbiekben kötelező jelleggel kijelölésre kerülhetnek a kiadandó területek. Sőt, olyanokra is gondoltak, mint a felszín alatti karácsonyfafogadó gödör kiépítése áramellátással az égőknek, illetve felmerült egy, a tér klímáját javító vízfelület-szökőkút ötlete is.