We Love Budapest: Meséljetek a kezdetekről – hogyan és mikor ismerkedtetek meg, és hogy lett belőle „munkakapcsolat”?
Miki357: Először barátság lett, az biztos. Sőt, több is, mint barátság. (nevetnek) Onnantól pedig egyértelmű volt, hogy egyszer majd csinálunk együtt valamit.
Baksa-Soós Attila: De soha nem az volt az eleje, hogy valamit együtt fogunk csinálni. Meg ezek nem is munkák, inkább projektek.
WLB: Attila, neked már volt két „kortárs pop-rock novellásköteted”, a Rockliterák. Mi szerinted a fő különbség azok és a tempó között?
BSA: Az egyik alapvető különbség az, hogy a fotók ott zenekarokról készültek, itt meg előadókról, zenészekről, producerekről, tehát egyes emberekről. Emellett a Rockliterák szürreális novellákból állnak, a tempóban pedig szabadversek szerepelnek, vagy valami hasonló. Plusz most Miki volt a fotós, nem Lékó Tamás. Arról nem is beszélve, hogy előbbi nagyon kinőtte magát az idők során, lett belőle egy rádiójáték és kiállítássorozat is – de hogy a tempóra is ez a sors vár-e, azt nem tudom.
WLB: Kezdettől fogva emberekben gondolkodtatok most és nem zenekarokban?
Miki357: Attila múltkor azt mondta, hogy nem így volt, de én úgy emlékszem, hogy először DJ-kről akartunk csinálni egy anyagot. De lehet, azzal keverem össze, hogy DJ-k legyenek-e benne – végül lettek, ez biztos.
BSA: Szerintem azzal kevered, hogy sokat beszéltünk arról, hogy DJ-k lehessenek-e benne.
WLB: Mi alapján válogattátok össze a szereplőket? Volt esetleg olyan, akit nagyon szerettetek volna, de nem jött össze?
Miki357: Nem. Aznap este, amikor ezt az egészet kitaláltuk, leültünk, és összeírtunk úgy százharminc-negyven nevet, aztán elkezdtük farigcsálni a listát, mert annyi ember mégis sok lett volna.
BSA: Egy-két rendezési elv azért volt, hogy közelebb hozzuk, miért történt ez így: a népzenészeket nem akartuk most elegyíteni a rockzenészekkel, jazzelőadóból is kevés van, akik más színtereken is mozognak, szóval a tematikában azért húztunk határokat. De több generáción átívelő a válogatás, szóval így is széles lett a merítés.
Miki357: Meg nem volt olyan, hogy rakjuk bele Vitáris Ivánt az Ivan & The Parazolból, mert ő most menő, másvalakit meg ne. Senkit se vettünk bele a tempóba azért, hogy kicsit többen megvegyék. Vagy eszünkbe jutott, vagy nem. Az a lista, amit az első este összeírtunk, nem bővült az idők során, csak csökkent.
BSA: Nagyon bíztunk abban, hogy az a szubjektív lista, amit mi kitaláltunk, az egy egységet fog alkotni.
WLB: Mit szimbolizál számotokra a könyv címe?
Miki357: Eredetileg nem ez alatt a név alatt futott a projekt, aztán egyszer Attila mondta, hogy a cím legyen az, hogy tempó. Én először úgy voltam vele, hogy jó, de annyira mégsem jó, aztán elfogadtam és a végére megértettem, hogy tényleg passzol hozzá, mert például a fotók öt-tíz perc alatt megvoltak minden esetben. Snapshotok, amelyek bemutatják az adott szereplőt egy adott pillanatban és helyzetben, abban az állapotában, amiben akkor volt. Semmi sincs idealizálva, kitalálva.
BSA: Szerettük volna, ha a zene tükröződik a címben, azt is akartuk, hogy magyar legyen, emellett fontos volt, hogy mi azonosulni tudjunk vele. Illetve Kiss-Benedek Kristóf, a könyv grafikusa, aki az egész megjelenéséért felelt, hangsúlyozta, hogy szeretné, ha kicsit pecsét- vagy logószerű lenne, tehát rövid. Ezek mind belejátszottak a végső döntésbe.
Miki357: Én még annyit tennék hozzá, hogy a tempó elsősorban talán nem is a zenéről szól. Persze a zene kapocs, de inkább valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy emberekről szól, akik történetesen zenészek.
BSA: Én talán inkább azt mondanám, hogy végsősoron nem is emberekről, hanem az egész mostani életünkről szól, és az elmúlt negyven-ötven évről, amit felölel az alanyok által. A tempó az emberi kapcsolatokról szól, attól függetlenül, hogy egyéneket jelentettünk meg benne. A szövegek kialakulása a személyes tapasztalat alapján indult el, illetve mindabból táplálkozott, amit az ő zenéjüktől kaptam.
WLB: Nem féltetek attól, hogy a fokozott személyessége miatt lesznek, akik „kívül maradnak” – olyanok, akik nem részei ennek a színtérnek vagy csak nem ismerik annyira az előadókat-embereket?
Miki357: Ez nem egy olyan dolog, hogy mi most kimondtuk ezt, és ez a tuti, aki nincs benne a könyvben, az nem létezik. A lista teljesen szubjektív.
BSA: Biztos, hogy nem, mert ha jól csináltuk a dolgunkat, az olvasó egy hangulatot kap, képeket és érzéseket az egészből, ami közelebb fogja vinni őt ahhoz az emberhez, akit – nem – ismer.
WLB: Volt olyan alany egyébként, aki különösen emlékezetes volt valamiért?
Miki357: Som Lajos. Fogalmunk sem volt, hogy érjük el, aztán amikor Tátrai Tibuszt fotóztuk, egyszer csak ott volt.
BSA: Rögtön bemutatkoztunk, elmondtuk neki, mit csinálunk, és azonnal ment is az ügy. De ez volt a kevésbé jellemző amúgy, általában mindenkit ismertünk. Nála viszont tényleg az történt, hogy arról beszéltünk, hogy fogalmunk sincs, hogy érjük el, lenne-e kedve hozzá, aztán pár óra múlva egyszercsak megjelent.
WLB: Van egyébként szerintetek valami, ami közös az összes felkért alanyban?
BSA: Az alkotásnak azon öröme, ami semmihez nem fogható érzés, amit semmi nem tud helyettesíteni. Ez mindegyikükben megvan. Látszik bennük az a kreatív energia, amit adnak másoknak, és az az öröm, amitől ők többé válnak.
Miki357: Meg van két szemük, szájuk, orruk, fülük. (nevetnek)
BSA: Ami még szerintem közös a szereplőkben a visszajelzések alapján, hogy meg voltak hatódva. Nagyon sokan elmondták, mennyire örülnek, még a legnagyobb nevek esetében is. Ha ezt a fajta gyermeki alázatot meg tudják tartani, akkor még rengeteg örömet fognak azoknak okozni, akik szeretik őket. Úgy gondolom, hogy az alkotóművészetnek ez a záloga, és ha ezt megfordítjuk, azt hiszem, mondhatom azt, hogy elég jól válogattuk össze az embereket.
WLB: Amikor először kezembe vettem a tempót, alaposan meglepett, hogy milyen igényes és vaskos kiadvány. Kezdettől fogva egy úgymond „coffeetable”-jellegű könyvben gondolkodtatok?
Miki357: Én mindenképpen azt szerettem volna, ha nem csak tartalmilag, de "tárgyként" is megállja a helyét. Nem egy puhafedeles valami, ami inkább hasonlít egy magazinra, mint egy rendes könyvre, hanem amire jó ránézni, lapozgatni.
WLB: Tervek, álmok, rémálmok?
BSA: Én most szeretném sorba rendezni az évek alatt megírt verseimet, aztán kiadni őket egy teljesen egyszerű verseskötetben. Illetve egy készülő nagyjátékfilm forgatókönyvén is dolgozom, amit remélhetőleg szeptemberben elkezdünk forgatni. Plusz ma este a Rühös Foxival is felveszünk egy új dalt. (nevet)
Miki357: Reklámfilmek, vannak mindenféle videoklipes projektjeim, plusz a könyv miatt újra kedvet kaptam a fotózáshoz, amitől egy ideje már eltávolodtam. Meg hát tök szuper olyan dolgokat alkotni, amiket utána kézbe tudsz venni, és most van egy terv, vagyis már több is annál, mert Sivák Zsófiával elkezdtük előkészíteni: egy könyv faluvégi kis kocsmákkal, portrékkal, hangulatképekkel.
- Kiadó:Hybridart Management Kft.
- Oldalak száma:240
- Kiadás éve:2018
- részletek
