A Fedél Nélkül utcalap sajnos „impozáns” múltra tekint vissza, és sajátos módon az lenne a legideálisabb állapot, ha nem lenne rá többé szükség. Megszületése összefonódik a rendszerváltással, ami nemcsak munkahelyeket szüntetett meg, hanem a munkásszállókat és az általuk elérhető 200 ezer ágyat is felszámolta. Így került az utcára Ungi Tibor is, aki 1993-ban megalapította az újságot, és 1998-as haláláig működtette. Akkor még a Menhely Alapítvány fénymásolóján sokszorosították a lapokat, a terjesztők a hozzá kötődő hajléktalanok közül kerültek ki, és a szerkesztést is ők végezték – ollóval. A cél az volt, ami ma is: a hajléktalan embereket megszólalásra és munkára bírni.
2000 óta nyomdában készül az újság, és innentől kezdve már vásárolják a terjesztők 45 forintért. A lap immár színes, verseket, novellákat, híres emberekkel készült interjúkat, keresztrejtvényt és apróhirdetést is találunk benne. Egyszer még helyreigazítást is olvastunk a lapban egy horoszkópra vonatkozóan, és már akkor sejtettük, hogy a készítőkből nem hiányzik az irónia sem.
Az ötlet nem magyar, külföldön is nagy hagyománya van az utcalapoknak. Kepe Róbert főszerkesztő viszont felhívta rá a figyelmünket, hogy hajléktalan emberek, otthontalan, lecsúszott alkotók, szegénységben élők ilyen szinten sehol sem dolgoznak be a világon ezeknek az újságoknak, a Fedél Nélkül kuriózum ebből a szempontból. „Egy normál nyugat-európai utcalap úgy néz ki, mint a Joy magazin. A Big Issue például nagyon ismert, a legjobb tíz márkanév között van az Egyesült Királyságban. Rengeteg sales-es, szociális munkás, újságíró dolgozik rajta, és csak annyiban utcalap, hogy hajléktalanok árulják.” Ehhez képest a Fedél Nélkül jóval vékonyabb: az anyagiak mindössze 12 oldalt engednek.
Kortárs írók az utcasarkon
A Menhely Alapítvány biztosítja a szerkesztőség helyszínét a Kürt utcai nappali melegedőben, pár lépésre a Király utcától és a Nagykörúttól, a bulinegyed kapujában, valamint a pár fős állandó stáb fizetését, amely a főszerkesztőből, Szenográdi Réka lapkoordinátorból, Rónyai Zsófia szerkesztőből és négy közfoglalkoztatottból áll, akik a terjesztőkkel való kapcsolattartásban és a tartalom előállításában is részt vesznek. Az állandó szerzők között találunk civil önkénteseket is, a január végi Szentesi Éva-címlapinterjút például Fridrich Piroska írta, aki a Líra Kiadónál dolgozik.
A havi szerkesztőségi ülés egyébként nem sokban különbözött a miénktől: röpködtek a potenciális interjúalanyok nevei Hosszú Katinkától kezdve Háy Jánoson át Erdős Virágig, a résztvevők dobták be az ötleteket, kontaktokat. Tóth Krisztinán ment egy kicsit a huzavona, ki interjúvolja meg, Gede Marci vagy Pollák László, de végül sikerült megegyezni: László cserébe megkapta Eifert Jánost. Gede Marci egyébként terjesztő is, akárcsak a költő Horváth Gabesz; mindkettejük történetét elmeséljük később. A címlapon megfordult már Spiró György, Röhrig Géza, Alföldi Róbert és Fábry Sándor, de nemcsak a nagy nevekből élnek: a novemberi címlapsztori Molnár Sándor, alias Fecske volt, aki évtizedek óta foglalkozik hajléktalanszínházzal.
A tartalom főleg a havonta kiírt művészeti pályázatra beérkezett munkákból áll össze, amelyeket párezer forintos pénzdíjjal jutalmaznak. E-mailen is érkeznek írások, de van, aki kockás papíron, letépett szalvétasarkon hozza be az irodába a művét. Kepe Robi szerint olyan kimagasló tehetségek vannak a hajléktalan alkotók között, akiknek a magyar kortárs elitben kéne helyet foglalniuk, nem pedig az utcasarkon.
Havonta átlagosan 8-10 ezer a példányszám, de a megszüntetett Népszabadsággal való együttműködés alaposan megdobta az eladást, csakúgy, mint a 2005 decemberében a Harry Potter és a félvér herceg Fedél Nélkül hasábjain publikált első fejezete. Jó volna több ilyen akció; a humán erőforrás még csak-csak meglenne hozzájuk, de az anyagiak nem, mert a nyomdát saját maguknak kell fedezniük - erre megy el a terjesztők által lapokért fizetett 45 forint.
1-2 fizetett reklám azért akad évente, de ezek a hirdetők külön keresték meg őket. A piacon tett egyéb kísérletbe rendre beletört a bicskájuk - nem sikk a Fedél nélkül-ben hirdetni.
A jó duma aranyat ér
Kéthetente csütörtökön jelenik meg a lap, és ilyenkor mindig nagyobb a tolongás a Kürt utcában. 300-400 terjesztő fordul meg az irodában egy évben, a terjesztők adatbázisában összesen 2400 regisztrációnál tartanak. Van, aki eltűnik hosszabb időre, majd visszatér. Körülbelül 150 ember jelentkezik be kéthetente a friss lapszámokért, ennek a fele pedig naponta árulja a lapot.
Az üzleti modell biztos ismerős a hétköznapokból: mi, vevők annyit adunk a lapért, amennyit gondolunk. A tapasztalat azt mutatja, ez átlagosan 200-500 Ft, de csodaszerű esetek is előfordulnak, az általunk megkérdezett terjesztők némelyike kapott már 20 ezer forintot is érte. Az árusok köre rendkívül sokszínű: 75 éves analfabéta cigány néni és jogászdoktor is akad köztük.
Hogy ki mennyit keres az újsággal, abban óriási eltérések lehetnek. A legrosszabbul teljesítő terjesztőknél az is eredmény, ha valahogy át tudják vészelni a napot, de akik munkaként tekintenek rá, és be tudják osztani az idejüket, fel tudnak kelni 6-kor, szóba tudnak állni emberekkel, azoknál a gyereknevelés, az albérlet- és hitelfizetés is teljesíthető. Rengeteg minden függ attól is, ki hogyan kommunikál.
A csütörtöki újságosztáson például találkoztunk Arszenievits Szilárddal is, aki az Év Dolgozója lett 2017-ben. A nagyszájú, rasztahajú srácot biztos sokan ismerik, akik megfordulnak a Margit híd budai hídfője és a Nyugati pályaudvar tengelyen, vagy olvasták Pőcze Flóra A Moszkva tér gyermekei című, punkokról szóló könyvét. Szilárd 14 éve terjesztő, tizenöt év függőség után kezdett bele, mert egyedül itt kapott lehetőséget az újrakezdésre. 40 kilométert szokott utazni vidékről, hogy eladhassa a lapot, de szerinte megéri: az ő taktikája abszolút a személyes kapcsolatfelvétel és a jó marketingszöveg.
„Óriási tapasztalat és emberismeret kell ahhoz, hogy felismerjék, kihez hogyan kell szólni, ki veszi tolakodásnak, kinél elég a szemkontaktus. Azt szorgalmazzuk, legyen néhány nyitómondata mindenkinek, amit rikkancsként tud hangoztatni, ami felkeltheti a figyelmet” – magyarázza Kepe Robi. A Nyugati téri aluljáróban például van egy kerekesszékes pár, akik csöndben árulnak, tőlük 50 méterre szokott dolgozni három fiatal, cserfes lány, akik bátran leszólítanak mindenkit. Robi szerint nem nagyon lehet összehasonlítani a keresetüket, 6-8-10-szeres szorzó is lehet az újságeladásaik és a bevételeik között.
Van, akinek az egész élete összefonódik az újsággal. Balog Gyula például kapcsolatépítési lehetőségként tekint rá, ezért sem autók között árul, hanem a Dózsa György úti és a Ferenciek téri aluljáróban. „Nem jutottam volna hozzá munkahelyekhez, nem lett volna belőlem színész, szervező, aktivista, programkoordinátor, ha nem árultam volna a Fedél Nélkült. Minden ismeretségem innen származik” – meséli a We Love Budapestnek. 2004-ben kezdte, és rá fél évre szóba elegyedett egy középiskolai tanárral, akivel kapcsolatuk annyira elmélyült, hogy szentestekor mindig náluk vacsorázik. Meghívta az iskolájába is érzékenyítő előadást tartani, és innen jött az Első Kézből a Hajléktalanságról iskolai program ötlete is, aminek Gyula azóta is a vezetője.
Gyula 59 éves, alkoholizmus miatt futott vakvágányára az élete, de ma már van saját szobája egy albérletben, ez pedig nagy dolog. Volt, hogy az egész bérleti díjat kézhez kapta egyszer az újságért: karácsonykor leszaladt valaki a közeli irodaházból egy borítékkal, a kollégákkal valószínűleg összedobták a pénzt. Az iskolai programok mellett komoly erőfeszítéseket tesz a társadalmi érzékenyítésért, szerepel a Cím nélkül / hajlék kaland-játék érzékenyítő előadásban, viszi az Élő Könyvtárat a Szimpla Kertben, és a Város Mindenkié csoportban is aktivista. Szerinte a terjesztés is előítéletcsökkentés, ezért fontos a kitűző, a tiszta öltözet, az alkoholmentes állapot (ő az utcára kerülése óta nem iszik), és ezt nem a főszerkesztő, hanem a terjesztők maguk forszírozzák. A tanár is kerülgette fél évig, mielőtt megszólította volna, mert azt hitte, elissza a pénzt.
Zára Péterné Katinak is van hasonló élménye. „Egy férfi gyanakodott, hogy eliszom a pénzt, ezért követett, hogy megtudja, hova megyek a sok apróval. Receptet váltottam ki a patikában. Azóta mindig vesz tőlem lapot” – mesélte. Az ő terepe Kőbánya, a Köki terminálnál a 82-es busz végállomásánál árul, ahol a metró utasai is áthaladnak. Minden nap munkaidő után jön ki, mert másfél-két óránál többet nem tud állni. Régen mozigépészként dolgozott, de 26 éve belezuhant egy építkezési gödörbe, mindene összetört, rokkant lett. A hajléktalanság problémájával jóval később találkozott, mikor az azóta elhunyt férje inni kezdett. Csúsztak a számlák, jött a kilakoltatás. Terjesztőként minden pénzt félretett, és elmondása szerint iszonyatos mázlija volt, hogy találtak egy olcsó albérletet, ahol most egy szintén lapterjesztőként dolgozó kolléganőjével és a nevelt lányával él. Három éve kezdte, ma már megismerik; állandó vevőköre van, volt, aki elvitte a kórházba, vagy karácsonykor ajándékot hozott. Előfordult, hogy valakinél csak bankkártya volt, ezért három nagy szatyor kajával fizetett a lapért.
Ez a „barterezés” egyébként máshol is jellemző. Gede Márton például a IX. kerületi Aldi előtt árul minden nap, ha nem esik az eső, és őt is meg szokták lepni az ott vásárolt étellel a vevők. Neki már széles rajongói tábora van a környéken: mikor októberben eltört a csípője, betelefonáltak a környékbeliek az irodába, hogy két hete nem látták, mi történt vele. Vagy megkérdezik, írt-e az aktuális számba. "Ha nem, akkor adnak 200 Ft-ot, de a lapot nem viszik el" - meséli.
Marci Akó Tícián néven publikál, és mikor találkoztunk vele a Kürt utcában, épp Nyáry Krisztiánból készült fel egy közelgő interjúra. Ő a lap egyik közfoglalkoztatottja, aki főleg írói munkát végez. Nem csoda, hiszen édesapja újságíró volt, és ő is elvégezte a Bálint György újságíró iskolát, de népművelő-könyvtáros diplomával is rendelkezik. Élt már az utcán, átmeneti szállón, a Fedél Nélkül-ről egy ingyenkonyhán szerzett tudomást. Most albérletben él egy rokkant fiúval és idős hölggyel közösen. Értelmiségiként kezdetben megalázó volt számára újságot árulni, de a szégyent mára leküzdötte. „Jól érzem magam. 64 évesen lakásom már úgyse lesz, ha ezt a szintet tudom tartani munkában, jövedelemben, nekem nagy bajom már nem lehet”.
Az újságterjesztésre jellemző, hogy akkor érdemes árulni, amikor munkába mennek és munkából jönnek az emberek, de ez persze a környéktől is függ. És sajnos számítani kell a konkurenciára is. Horváth Gabeszt a BAH-csomóponttól a közeli hegyekben élő koldusok üldözték el, így ő most főleg a Pillangó utcai járdaszigeten árul az autósoknak. Nem a szavak embere, az autók pedig így is, úgy is megállnak. Szamócza néven szokott verseket írni a lapba, és közfoglalkoztatottként a szerkesztőségben más munkákat is elvégez.
Már 18 éve kötődik a Fedél Nélkül-höz: először 21-22 éves korában lett hajléktalan, mikor a nevelőapja miatt eljött otthonról. A következő krach akkor történt, amikor kicsi gyerekével magára hagyta a felesége. A gyerek gyámság alá került, ő pedig megint az utcára. Ma is átmeneti szállón él.
A Pillangó utcai helyszín annyiból rosszabb, hogy nincsenek törzsvevők, de a Fedél Nélkül-lel a mindennapi betevőt, ételeket tudja finanszírozni. Az újság mellé szokott betenni saját verseket is. Egyszer egy idős házaspár vásárolt tőle, de negyedóra múlva visszakanyarodtak a kocsival, hogy elmondják: "olyan szép volt a vers, ne hagyja abba!", és átnyújtottak neki egy ötezrest.
Problémát jelentenek azok a kéregetők is, akik szereznek valahonnan egy Fedél Nélkül-t, és azzal koldulnak. Ezzel a trükkel rengetegen élnek, és úgy lehet őket felismerni, hogy csak egy lap van náluk. Így kezdte Ormódi József (Dodi) is: villanyszerelő volt, az alkohol és az építőipar összeomlása miatt került utcára, és több mint egy évig a IX. kerületi Markusovszky téren élt, ahol társai kezébe nyomták a lapot, hogy menjen vele az autókhoz árulni.
Aztán megtudta, hogy legálisan is lehet űzni az ipart. Jelentkezett terjesztőnek, de Kepe Robi választás elé állította: vagy iszik, vagy újságot terjeszt. Mára már a stáb stabil tagja, kapcsolatot tart a terjesztőkkel, és mikor beszélgettünk, épp ki kellett mennie terepre rendkívüli ellenőrzésre, mert valakit csekkolni kellett, hogy a terjesztés közben nincs-e alkoholos befolyásoltság alatt.
Bizalom nélkül nem megy
Kepe Robi főszerkesztő szerint bizalom nélkül nem lehet ezt a munkát végezni, és egy embert előre mozdítani. Ő nemcsak a lapot igazgatja, hanem a melegedő stábjában is dolgozik az ügyfélszolgálati irodán. Még tibeti szakos egyetemistaként kezdett el dolgozni a hajléktalanellátásban a kilencvenes évek elején, és ennek már 25 éve. Beleragadt a szakmába, de nagyon élvezi, nem is tervez változtatni. 2000 óta a Fedél Nélkül főszerkesztője.
A kérdésre, hogy a terjesztéshez kell-e egy bizonyos életszínvonal, azt válaszolja: erre nincs szabály, a lényeg, hogy mikor dolgozik az illető, munkaképes állapotban legyen. Aki nem jár be sehova mosni, fürödni, azzal nem tudnak dűlőre jutni, de ez már az első beszélgetés során kiderül. Ha valaki átmeneti szállón is él, lesz legalább keresete, elkezdhet megtakarítani. „Az a nagy álmom, hogy egy bankkal megállapodjunk egy szociális folyószámla indításában: a terjesztő befizet 100 Ft-ot, a bank hozzárak 50-et, gesztusértékből, hogy elismerjék, rettentő körülmények között mennyire nehéz félretenni” – ismerteti Robi.
A tapasztalat egyébként az, hogy a munkaképes, szenvedélybetegséggel nem küzdők nagy része gyorsan visszatér a munka világába. „Most elég alacsony a terjesztők száma, jól érezhető a magyar munkaerőhiány, könnyebb munkát találni” – mondja. „Ha évente jön 100 új ember, annak a fele munkaképes, és annak az 50 embernek az ötöde az, aki az év végén még itt lesz velünk.”
Persze a kívülállóban a nagy kérdés mindig az, hogy miért lesz valaki hajléktalan. Robi szerint nagy csoportot képeznek az elvált férfiak, akik mindent otthagynak a gyereknek és az asszonynak, az állami gondozottak, akik sose laktak lakásban, valamint a börtönből szabadultak. Tipikus, hogy valaki elköltözik a családjától, egy ideig jól megy az élete, de jön valami krach, a pia, elveszti a melót, és mivel a családi, baráti hálójára nem ügyelt, egyedül maradt. „Az a nehézsége a hajléktalanságnak, hogy több hiányállapot együttesen áll fenn az emberi kapcsolatok, a lakhatás és a munka területén. A hajléktalanság csak ebből a szempontból specifikus, és nemcsak a lakás hiányából áll.”
